Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1950-09-01 / 9. szám

TESTVÉRISÉG 7 m ZAVARTKELTŐK A MENEKÜLTEK KÖZÖTT Az európai helyzet alábbi szomorúan érdekes le­írását nagyon megbízható forrásból kaptuk: Még mindig jönnek ki emberek, sőt egész családok is néha, kis gyermekekkel. Általában azonban egyedül­álló férfiak, javarészt fiatalok. Az útját és határátlépé­sét mindenki máskép adja elő, úgy hogy tiszta képet nem igen kaphatunk a lehetőségekről, vagy nehézsé­gekről. Egyesek szerint már lehetetlen átjönni és min­dig ő az a kivétel, akinek még sikerült, mások szerint viszont nincs ott semmi különös ellenőrzés, sőt a ha­tárrendőrök maguk segítik ki a menekülteket, a har­madik szerint csak pénz kérdése az egész, szóval mi már feladtuk a reményt, hogy ebben valahára is tisztán lássunk. Egy ausztriai újságcikk, amit tegnap olvastam és pontosan megegyezett egy mérnök és egy kereskedő bemondásával, akik átélték a dolgot, azt Írja, hogy hus- vétkor 21 ember igyekezett át a határon, abból nyolc aknarobbanás következtében meghalt, a kettő, aki hoz­zánk jött, szerencsésen ideért, a többit sebesülten kór­házba kellett szállítani, ahol két óra múlva előállott egy kocsi és úgy, ahogy voltak, ágyból, kórházi ruhában visszavitték Magyarországra. Kb. ez lehet a való helyzet és a ki jövetel már életveszélyes és a legnagyobb rizi­kóval jár. A könnyen és egyszerűen átsétálok tehát nem menekültek, hanem feladatokkal megbízott emberek. A fellépésük szerénytelen, rövid beszélgetés után követe­lődző és a végén fenyegetődző. Mind azt véli tudni, hogy az uj menekültek számára rengeteg pénz és anyag áll rendelkezésére, de az itteni szervek mindent ellop­nak. Ki kell nyitni az amerikaiak és itteni hatóságok szemét, el kell kergetni őket és ők veszik át a hivata­lokat, akkor lesz igazság és az uj menekültek meg fog­ják kapni a segélyeket. Ezt a nótát már két éve fújják, de aki máma ér­kezik, ép olyan pontosan, mint a hetekkel ezelőtt ki­jöttek. Az IRO-nál és CIC-nél hamar végeznek, simán átmennek ezeken a helyeken. Utána a németek beutal­ják őket német kezelésben lévő Lágerekbe, ahol elhe­lyezést, ingyenes és jó ellátást kapnak, azonkívül havi 8-10-12 DM. zsebpénzt. Kb. öt ilyen tábor van, uj me­nekültekkel: Neu-Ulm, Winzer, Windichbergerdorf, Hers- bruck, Valka. Ezek vegyes táborok, rendszerint oroszok­kal és lengyelekkel vannak együtt. Tisztán magyar uj tábor nincsen. Azokban a táborokban uralkodó állapoto­kat nehéz volna leírni. Talán próbálom leírni a legutóbbi winzeri esetet, abból lehet következtetni és egy kis fo­galmat alkotni. Ezekben a táborokban nagy a ruhátlanság, amit mi sajnos megoldani nem tudunk, lévén a legtöbb férfi menekült. Az amerikai egyházaktól kérünk erre segít­séget, de persze ez is csak egy csepp a tengerbe. Múlt hetekben a CWS vitt ki a winzeri táborba a magyarok számára ruhanémüt. Abból a szétosztás előtt az oroszok elloptak néhány zsákkal, ebből indult ki verekedés, aminek egy halottja és több sebesültje volt. A nagy kavarodásban a magyarok is összevereked­tek és olyan háború lett, hogy csak 120 német és 200 amerikai MP tudta a rendet a táborban helyreállítani. A vizsgálatnál aztán kellemetlen dolgok sültek ki, ma­gyar ágenseket emeltek ki, akik azért jönnek ki, hogy itt zavarokat keltsenek, ahol valami egységet látnak, ott akcióba lépnek, elhintenek bizalmatlanságot, egymás el­len uszítanak, ellentéteket szítanak és rendet sehol nem tűrnek, erősek és aktivak, és a feladatukat minden kö­rülmények között elvégzik. Ugyanakkor lefogtak egy társaságot, akik munka­szerzés címén, éppen másnap akartak egy 20 személyes magyar férficsoportot áttenni az orosz határon. Könnyű a helyzetük, mert általában nagy a nyomor, munkale­hetőség számukra nincsen, hát hiszékenyek az emberek és könnyen lépre mennek. Magában a winzeri magyar táborvezetőben is otthoni (kommunista) tisztet ismertek fel, és mire felocsúdtak, összeverve ugyan, de már útban volt Franciaország felé. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy a régiek és uj menekültek nem találják meg az utat egymás felé. Fájdalmas dolog, hogy a rendes em­berek és valóban politikai menekültek is ott sínylődnek, velük egy táborban, egyforma bánásmódban és nincs le­hetőség őket onnan kiemelni, mert az uj menekültekre egyforma rendelkezések vonatkoznak. A segélyezés mun­káját ezek az állapotok nagyon megnehezítik és szinte bizonyossággal mondható, hogy majdnem minden segély­ből és adományból veszekedés és verekedés származik. Az igazság kedvéért azonban meg kell állapítanunk, hogy más nációnál hasonló a helyzet és talán nem is mi vagyunk ezen a téren a legrosszabbak. • •• REFORMKORSZAK, SZABADSÁGHARC A világ megszokta az utóbbi magyar szabadsághar­cot forradalomnak nevezni. Bármennyi elferdítés is jutott forgásba felőlünk el­lenségeink álnokságainak műhelyéből, annyit mégis köz­tudomású dolognak vélek feltehetni, hogy 1848-ban volt ugyan forradalom Magyarországon, de azt nem mi ma­gyarok, hanem a bécsi udvar csinálta. Az uralkodóház volt az, mely a királyi szentesítés mellett alkotmányos utón létesített törvényes állapotot fegyveres erőszakkal megtámadta; mi védelmi állást foglaltunk el a törvény mellett e támadás ellenében. Nem azért mondom ezt, mintha személyemre nézve a forradalmi címtől szabadkozni akarnék. Én a forra­dalmat a népek szent jogának tartom és vallom, de egy­szersmind oly végeszköznek tekintem, melyhez a népek­nek csak azon esetben szabad nyulniok, midőn vagy nem­zeti létüknek vagy jogaiknak s szabadságuknak akár visszaszerzésére, akár megvédésére más módjuk nincs, vagy amidőn boldogságuk szabad fejlődésének valamely fenálló rendszer annyira útjában áll, hogy minden áron való eltávolítását a nemzet szent érdekei követelik. (Kossuth Lajos) HIBA IGAZÍTÁS A “Testvériség” ez idei májusi számában egy kitűnő költemény jelent meg “Omnia mea mecum porto” cim alatt. Szerzőül a vers alatt Gyergyai Ádám név szere­pelt. Most arról tudat bennünket Flórián Tibor, uj ame- rikás magyar költőnk, hogy a vers szerzője nem Gyer­gyai, hanem Reményik (Végvári) Sándor, az ismert neves magyar költő. Mi a verset, mint igen jellemzőt, az egyik nyugat-európai magyar lapból vettük át, ahol a Gyergyai aláírás szerepelt. így került az nyomdánkba, ahol aztán a tévedés megismétlődött. Készséggel igazít­juk helyre s adjuk meg érte a “credit”-et annak, akit illet: Remenyik Sándornak. A szerkesztőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom