Fraternity-Testvériség, 1950 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1950-07-01 / 7. szám

8 TESTVÉRISÉG ŐRSÉGEN Szent István koronája Az elmúlt hetekben nagy szenzációként járta be a világsajtót az a hir, hogy a magyar kommunista kor­mány által 15 esztendei börtönre ítélt Vogeler nevű amerikai állampolgár szabadon bocsátása ellenében Rá­kosi és társai a magyar korona átadását követelik. A korona, tudvalevőleg, az amerikai megszálló hatóságok őrizetében van, több más magyar relikviával együtt. A hir nyomán számos magyar vonatkozású cikk jelent meg az angol nyelvű lapokban is. A Life magazin például egész oldalas képben mutatta be a koronát, az utolsó magyar király, IV. Károly, teljes díszben készített arc­képével együtt. Magyar részről egymást érték a távira­tok, melyben egyházak, egyesületek, politikai és társa­dalmi testületek, napi és hetilapok tiltakoztak Truman elnök és a külügyminiszternél a koronával kapcsolatos alkudozás ellen. Jólesően lehetett megállapítani, hogy a tiltakozás a legszélesebb körű volt. Sem felekezeti, sem politikai különbözőségek miatt nem vonta attól vissza magát egyetlen tényezőnk sem. Mert magyar ügyről volt szó, mely egyformán érinti valamennyiünk érzékeny­ségét. Lehet következtetni ebből arra is, hogy amikor pedig igazán komoly és egyetemességünket érintő ügyek­ről van szó, akkor nem kell aggodalmaskodni magyar­ságunk egysége miatt. A magyar jövendőért Azok a magyar politikusok, akik az elviselhetetlen vörös terror elől az Egyesült Államok földjén találtak menedéket, mint ismeretes, Magyar Nemzeti Bizottmány név alatt olyan szervvé alakultak, melynek célja Ma­gyarország függetlenségének és a magyar nép szabad­ságának visszaszerzésére irányuló munkásság végzése és magyar kérdésnek a világ közvéleménye előtti felszínen tartása. Ez a bizottmány, szükségszerüleg, magában egye­síteni próbálja mindazon politikai pártokat és egyéni­ségeket, akiknek múltja a demokratikus világrend szem­pontjából kifogás alá nem eshetik. Meglehetősen széles kör tehát az, amit felölelni kíván, s ennek következté­ben egyes tagjainak itt-ott nyilvánított nézetei nem mindig voltak összhangban azzal a várakozással, amit az egészséges középuton haladni kívánó, progressiv ameri­kai magyar közvélemény velük kapcsolatban kialakítani kívánt. Ez volt az indító oka annak az Átiratnak, amit Magyar Szövetségünk készített s amire a Nemzeti Bi­zottmány legutóbb részletes Nyilatkozatot adott. Az irat­váltás tisztázott sok olyan lényeges kérdést, melyeknek nyilvános leszögezése csak javára lehet annak az együtt­működésnek, mely itteni milliós szabad magyarságunk és a Nemzeti Bizottmány között, a szebb magyar jö­vendő érdekében, vitathatatlanul kívánatos. Hontalan magyarok Az uj DP törvény lényegesen felemelte az Egyesült Államokba bevándorolható hontalanok számát. Ebbe a keretbe, elméletben, az eddiginél lényegesen több ma­gyar hontalan volna beszorítható, a gyakorlatban azon­ban igazán nem jósolható meg, hogy ténylegesen mennyi is lesz hát az uj magyar “amerikások” száma. Nem pedig azért, mert magyar részről e kérdés iránti komoly ér­deklődés, valami érthetetlen oknál fogva még mindig nem olyan arányú, mint az várható és feltételezhető volna. Amerikai Magyar Szövetségünk központja pedig minden lehetőt megtesz a probléma előtérben tartására és Segély Akciónk is mindenütt ott van, ahol kisegítő munkájára szükség van a fogadtatás és elhelyezés terén. Nagy hálával és elismeréssel kell viszont kiemelnünk azt a tényt, hogy a holland eredetű Christian Reformed Church már előbb 300, legújabban pedig a Presbyterian Church 700 magyar református hontalan család behoza­talára ajánlott lehetőséget. Ha a Római Katolikus Egy­ház megfelelő amerikai szerve ebben az arányban gon­dolhatna a magyar katolikusokra, olyan ünnepi eszten­dőre készülhetnénk föl, melyben az uj magyar ameriká­sok ezreit köszönthetnénk sorainkban, őszintén szólva nem is nagyon értjük, hogy ez miért nem történhetik igy?!.... Nem lesz sok? Egy különben kedves, joviális és jó magyar érzésű római katolikus plébános bőkezűségéből évek óta meg­jelenik már New Yorkban egy havi lap, melynek cél­kitűzése az, hogy Habsburg Ottót a magyar trónra se­gítse. Eleinte, illő szerénységgel, csak arra törekedett a szerkesztője, hogy azt a kevés szépet és jót, amit a hajdani dinasztiáról a történelemből előbogarászni lehet, kis számú olvasó közönsége elé tálalja és kívánatossá tegye előttük a történelem kerekének visszafordítását. A szabad gondolat és szó hazájában élve ez ellen ugyan senkinek kifogása nem lehet. Elvégre, egy kis jó aka­rattal, el lehet képzelni olyanokat is, akik minden ma­gyar baj árkánumának pont a Habsburgok visszaülteté- sét javallanák. Legutóbb azonban valami Szentgyörgyi nevű ismeretlen “Írói’ nagyságuk már odáig merészke­dik, hogy “becstelenségnek” bélyegzi azt, ha valaki megfeledkeznék arról az állítólagos tényről, hogy az Ottó ur fenkölt fejét, homlokát vagy vállát a magyar korona érintette volna. Az iró (aki egyébként egészen bizo­nyosan nem azonos a Nobel-dijas Szentgyörgyivel!) újabb cikkeiben mind jobban és jobban vérszemet kapni lát­szik s köztársaság ellenes dühében bizonyos fokú Kos- suth-gyalázástól sem riad vissza. Pedig a lapot az Egye­sült Államokban adják ki, mely köztudomás szerint köz­társaság és magyaroknak írják, akik Kossuthhoz minden esetre közelebb állanak, mint a Habsburgokhoz. Kellő tisz­telettel kérdezhetjük: nem lesz sok, legitimista urak?!.... Uj Élet Az uj bevándorlás következtében a kanadai magyar­ság száma is erős növekedést mutat. Aránylag sokkal nagyobbat, mint az Egyesült Államok. Ennek követ­keztében növekszik az egyházi munkával szemben mu­tatkozó igény is. Jel erre az a körülmény, hogy uj re­formátus egyházi lap indulhatott “Uj Élet” (New Life) címen, amit Dr. Tóth Kálmán calgary-i és Borsay László delhi-i lelkészek jeleznek, mint szerkesztő, illetve kiadó. A lap tartalmas és érdekes, a kezdeti siker minden Ígéretével teljes. A magyar reformátusság számának je­lentékeny arányú növekedésével, úgy látszik, elérkezett az ideje annak, hogy Református Egyesületünk újabb komoly kísérletet tegyen a kanadai munka felvételére. Idáig sem rajtunk, hanem a kanadai kormányszervek szinte teljesíthetetlen kívánalmain múlott a késedelem. Reménységünk van azonban arra, hogy még ez év folya­mán sikerülni fog megegyezésre jutnunk s Egyesüle­tünk a szomszéd állam reformátusaira is kiterjesztheti működését. Ez a pár sor üzenetnek is vehető részünkről arról, hogy a rájuk való gondolást kötelességünknek tartjuk s adandó alkalommal velük a közvetlen érint­kezést is fel fogjuk venni. Mert sok jó származhatnék abból, ha Észak Amerikának két szomszédos államában élő magyarságunk az egyesületi munka révén is köze­lebb kerülhetne egymáshoz. "Uj Magyar UP' Abban a nyomtatvány és litografált sajtótermék ára­datban, amiben a hontalan magyarság a maga elkesere­dését, politikai álmait s nem kis mértékben egyéni törekvéseit, olykor bosszulihegését éli ki, határozottan üdítő és megnyugtató jelenségként hat az “Uj Magyar Ut” cimü folyóirat. Már kiállításában is feltűnően jó és ízléses, tartalmi értékének komolyságával pedig mesz- sze kimagaslik az emigráció sajtójából. A “Magyar Szel­lemi Munkaközösség”-nek nevezett alakulat adja ki, Bakó Elemér, Gombos Gyula jelzik mint szerkesztők, Wass Albert, mint kiadó és Vatai László, mint főmunkatárs. Bejelentő Nyilatkozatuk szerint az egészséges magyar jövő belső feltételei: a lelki és erkölcsi megújulás, szo­ciális megújulás, szellemi megújulás; külső feltételként pedig a magyarság bekapcsolódását a nagy nyugati szellemi áramlatokba, a sajátos magyar szellemiség szol­gálatvállalását a demokratikus fejlődésért s végül a magyarság megbékélését és összefogását a szomszéd né­pekkel tűzik ki célul. Olyan egészséges programm ez, mely az evangéliumi felfogásban szerkesztett lap és eb­ben a szellemben végzett munkájáról már is bizonyságot tett. Munkaközösség támogatását megérdemli. (—shy—)

Next

/
Oldalképek
Tartalom