Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-12-01 / 12. szám
6 TESTVÉRISÉG Kossuth IMfos KOSSUTH Irta és a piilsburghi Kossulh-emléklábla leleplezése alkalmából rendezett magyar közvacsorán elmondotta: SEBESTYÉN ENDRE Kossuth a saját korának egyik legtanultabb, legcsiszoltabb agyú embere volt. Tüneményes lángelméje a tudásnak olyan gazdag tárházát gyűjtötte magába, hogy ennek birtokában bármely tárgyról a legteljesebb hozzáértéssel tudhatott beszélni. Amikor a “Pesti Hirlap” szerkesztését átvette, a lap hasábjai valósággal ontották magukból a rendkivüli készültséggel megirt Írások árját. A lapnak, amikor annak szerkesztője lett, hatvan előfizetője volt. Ez a szám egy félév alatt négyezerre emelkedett, s ami talán még soha egy újsággal sem történt meg, az első félév végén az addig megjelent példányszámokat közkívánatra újra ki kellett nyomtatni. Páratlan tudása mellé megnyerő, nemes emberi külső járult. A fogságban töltött évek szenvedései reárajzolódtak arcára és alakjára. A börtönös évek szenvedéseit egészen sohasem heverte ki. A betegség amerikai utján is ismételten leverte lábáról, bár hatalmas lelki ereje még a betegség felett is diadalmaskodni tudott. Az elviselt sok szenvedés beszédes jelei azonban alakját még megnyerőbbé, még vonzóbbá tették. Nagyszerű szónoki képességében olyan isteni ajándékot nyert, amely őt mindenütt, ahol megfordult, osztatlan csodálat tárgyává tette. Ékes szónoklatai az óriási hallgatóságokat, amelyek beszédeit hallgatták, ellenállhatatlan erővel ragadták magukkal. Az angol nyelvet, amelyet mint politikai fogoly a börtönben tanult meg, olyan mesterien beszélte, hogy nevét, korának legkiválóbb angolnyelvü szónokainak a sorában is, az elsők között említették. Az angliai iskolákban használt kézikönyvekben még ma is találkozunk Kossuth nagyszerű, angolnyelvü beszédeiből vett idézetekkel. Amig egyik, több mint két óráig tartó new yorki beszédét elmondotta, az óriási hallgatósággal megtelt teremben olyan feszült csend uralkodott, hogy egy-elejtett tü leesését meg lehetett volna abban hallani. Szónoklataiban egyik megkapó gondolat a másikat követi, s a külső forma, amelybe gondolatait öltöztette, színekben, és az előadó művészet ékességeiben annyira gazdag, hogy mesteri szónoklatai, még nyomtatott formájukban is magukkal ragadják az olvasó lelkét és képzeletét. így érthetjük meg azt, hogy ha valamerre ment, sokezeres tömegek sereglettek össze beszédeinek meghallgatására, s hogy szavainak varázslatos igézete által megejtett hallgatóságai olyan ünneplésben részesítik mindenütt, amelyhez hasonlóban kevés halandó ember részesült még. > ' I ■' Igazi nagyságának értékelésében nem lehet elmulasztani a páratlan jellembeli nagyságáról való megemlékezést sem. Életében a szavakban hangoztatott ideálok acélos valóságokká válnak. Az ideálokat nemcsak hangoztatja, de azokat életének dolgaiban tettekké is kovácsolja. Életét úgy odaszentelte az általa nagynak tartott eszmék szolgálatának, hogy e tekintetben talán egyedül áll az egész világon. Ha életének nyitott könyvét kezünkbe vesszük, s ha a nagy hazafit a bölcsőtől a sírig elkísérjük, lehetetlen, hogy lelkünket tisztelő ámulat ne ejtse foglyul. A jellemtisztaságnak és jellemszilárdságnak olyan képe bontakozik ki abból a könyvből, hogy annak szemlélete majdnem tulvilági régiókba ragadja az olvasó lelkét. Elég lesz e ponton egy rövid idézet. “Amikor magánéletet éltem — mondja Jersey Cityben tartott beszédében — megvetettem a gondolatot, hogy gazdag lenni igyekezzek. Ezreket áldoztam a közért, és gyakran láttam azt, hogy saját családom házi gondokkal küzködik. Minden kárpótlást visszautasítottam és szegénységben éltem. Amikor hazámban a legmagasabb polcra emelkedtem és olyan javadalomhoz jutottam, amely négyszerese volt annak, amelyet az önök elnöke élvez, tovább is a magam egyszerű módja szerint éltem. Milliók állottak rendelkezésemre és mégis egy fillér nélkül mentem számkivetésbe.” Amikor törökországi számkivetettségében élete már-már azon fordul meg, hogy kész-e megtagadni apáinak a hitét és áttérni a mohamedán vallásra, egy pillanatig sem habozik. Bár elismeri társainak teljes lelkiismereti szabadságát, a maga részéről kijelenti, hogy: “Ha a bitófára jutás fenyegetésével arra próbálnak reávenni, hogy megtagadjam apáimnak a hitét, inkább fogom választani a bitófát.” Kossuth páratlanul nemes jellemvonásai között meg kell emlékeznünk még egyről, arról, amelyik az ő jellemnagyságának, s egyénisége tündöklő magyarságának legbeszédesebb tanúbizonysága. Látjuk, hogy akkor, amikor egy egész világ ünneplése veszi körül, ő a nagyságnak minden igényét elhárítja magától. Könnyű azt is megállapítani, hogy azokban a kijelentéseiben, amelyekben ezt megteszi, legtisztábban nyilvánul meg egyéniségének legékesebb jellemvonása: magyar lelkiséget híven visszatükröző, tőről metszett, utolsó izében is hamisítatlan, tündöklő magyarsága. Vallom minden fenntartás nélkül azt, hogy akkor, amikor Kossuth tüneményes nagyságának a titkát megfejteni igyekszünk, akkor a kulcsot ennek a ténynek
