Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-11-01 / 11. szám
4 TESTVÉRISÉG Kossuth IaIos KOSSUTH Irta és a pitlsburghi Kossulh-emlékiábla leleplezése alkalmából rendezeti magyar közvacsorán elmondotta: SEBESTYÉN ENDRE Pittsburghnak és vidékének hazafias magyarsága ünnepnappá tette a mai napot, amikor ércbeöntött emléket avatott annak a nagy Kossuth Lajosnak, aki kilencvennyolc évvel ezelőtt ezt a várost is meglátogatta, s azt a hetet, amelyet itt töltött, az egész város nagy magyar ünnepévé tette. A városnak és vidékének hazafias magyarsága a Kossuth emléktábla felállításával nemcsak a Kossuth iránti tisztelet adóját rótta le, hanem megtisztelte önmagát is. Az a nemzedék, amelyik múltjának nagyjairól megfeledkezik, elfelejti saját múltját, s ezzel megfosztja magát a legnagyobb tanitómestertől, akivel őt a gondviselés megajándékozta. A jövőjére gondoló és jövőjének épületét bölcsen építeni igyekvő nemzedék, ezzel szemben, kincset szerez a múltból jövője számára, s amellett, hogy meggazda- gitja saját életét, kiérdemli magának a jövő nemzedékek tiszteletadását is. A ma felavatott emléktábla hirdetni fogja időtlen időkig a népi szabadság és tiszta demokrácia nagy magyar apostolának hervadhatatlan érdemeit, de hirdetni fogja egyúttal azt is, hogy az a magyarság, amelyik ma itt él, méltó arra, hogy emlékét és nevét az utókor elismerő és tisztelő megemlékezésébe foglalja bele. Engedjék meg, hogy, amikor megtisztelő felhívásuknak engedve, Kossuthra emlékeztető előadásomat megtartom, megnyitóul felolvassak pár kezdő sort abból a Kossuth munkából, amelyet Kossuth amerikai utjának százéves fordulója alkalmára, a hálás emlékezés szerény jeleként, közrebocsátani remélek. A sorok, amelyek munkámat megnyitják igy hangzanak: “Cobden, a nagy angol államférfiu mondotta, hogy: “Kossuth volt a legnagyobb férfiú, aki valaha is angol földre lépett”. írva felőle, igy jellemezte őt: “Kossuth bizonyára tüneményes ember. A nagy kormányzói képességek magas erkölcsiséggel és rendíthetetlen bátorsággal párosulnak benne. Több ez, mint amennyit akár Demosthenesről akár Ciceróról el lehet mondani”. Ralph Waldo Emerson, amikor Concord városában üdvözölte Kossuthot, a “szabadság angyalának” nevezte őt. Horace Greeley, egy mesteri irodalmi alkotásban igy összegezte Kossuthról alkotott véleményét: “A nagyszámú népi vezér között, akit az 1848-as forradalmi megmozdulások az európai hírnév dicsfényébe és az amerikai népi tiszteletbe felemeltek, a világ az első helyet végérvényesen Kossuth Lajosnak, az ügyvédnek, képviselőnek, pénzügyminiszternek és végül Magyarország kormányzójának Ítélte oda”. A költő Whittier úgy üdvözölte őt, mint “a legnemesebb szivet, kit az óvilágnak bűne az újba számkivet”. Ha többet nem tudnánk Kossuthról, mint annyit, amennyit e pár sor számunkra megörökít, méltónak kellene tartanunk őt már is a legmagasabb tiszteletadásra, amelyet halandó ember megérdemelhet. Arra, hogy a Kossuth nevet milyen nimbusz- szál vette körül az a világ, amelyben ő élt, érdekes megvilágítást vet Kossuth egyik életrajzírójának, Hegedűs Lórántnak pár feljegyzése. A távoli Galíciában való vándorlása közben az életrajzíró fülét ruthén parasztok éneke üti meg: “Oh, ha Kossuth valaha is megálmodta volna, hogy fekete lovas muszka lesz megtámadó ja”. Úgy találja, hogy a nép, a Kárpátok mindkét oldalán, dalaiba foglalta a Kossuth nevet, s a népi képzelet gazdag talajából csodálatosan szép Kossuth ballada termés növekedett fel. Lenn a Balkánon öreg parasztok gyülekeznek kör éje, s beszélnek neki Kossuthról, a “száműzött magyar királyról”. A Fekete tenger partján egy orthodox pap reámutat előtte arra, hogy Bulgária forradalmi vezérei mind a Kossuth tanítványainak vallják magukat. Itáliában jártában látja, hogy az olasz nép emlékezetében még mindig úgy él “il generale Kossuth” emléke, mintha ma is ott járna közöttük, s hogy emlékét jobban megtiszteljék, a képeken, amelyekben emlékét megörökítik, garibaldista ruhába öltözötten ábrázolják őt. Írországban azt hallja, hogy az ir nép, a szabadságmozgalmát lángralobbantó és élvetartó ihletet azokból a beszédremekekből merítette, amelyeket Kossuth Angliában mondott. Egy magyar utas valahogy az Atlanti óceán egy elhagyatott szigetére vetődik, s mikor annak egyedüli lakója, a világítótorony őre megtudja róla, hogy magyar, megjegyzi: “Apám hallotta Kossuthot Southamptonban”. Midőn a new yorki Kossuth szobor leleplezése alkalmával ötszáz magyar zarándok látogat át Amerika földjére, s ezek Washingtont is felkeresik, a kongresszus alelnöke megemlíti előttük, hogy “fivérem, a nagy magyar hős tiszteletére, a keresztségben a Kossuth nevet nyerte”. Ugyanakkor Edison is megemlékezik arról, hogy gyermekkorában apjától Kossuth kalapot kért. Akkor azonban, amikor Kossuth nagyságának beszédes jeleit kutatjuk, nem kell visszamennünk a múltba. A levegő, amelyet mi magunk ma be- szivunk, tele van nemes Kossuth hagyományokkal. Megállapíthatjuk minden fenntartás nélkül azt, hogy napjaink gondolkozásában nincsen jóformán egyetlen nagy életkérdés, amely gyöke
