Fraternity-Testvériség, 1949 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1949-08-01 / 8. szám
___TESTVÉRISÉG___ OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published Monthly Főszerkesztő—Editor in Chief: FRANCIS ÚJLAKI, D. D. Felelős szerkesztő—Managing Editor GEORGE E. K. BORSHY Megjelenik havonta Subscription $2.00 a year Előfizetés évi $2.00 Társszerkesztők — Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMUND VASVÁRY “Reentered as second-class matter May 1st, 1940, at the Post Office at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Original entry as second-class matter authorized August 10, 1946.” VOLUME XXVII. 'THE YEAR OF MARTYRES" AUGUST, 1949 MEDDIG ÉLÜNK?* Irta; Borshy Kerekes György Az olvasónak nem kell megijednie. Nem arról akarok írni, hogy mivel sohasem tudhatjuk meddig élünk, tehát lelkiismeretes embernek, minden eshetőségre készen, idejében kell gondoskodnia hátramaradó családjáról, életbiztosítást kell vennie és azt a Református Egyesületnél vegye, mert ott kapja a legmegfelelőbb formát, mely öregségére is nyugalmas Otthont biztosít és árváinak gondozását is magában foglalja. Mondom, nem erről akarok írni. Nem erről, egyrészt mert köztudomású dolgokat fölösleges ismételni, másrészt mert nem volna illő, hogy saját propagandára használjam fel a lapnak drága helyét.... Hagyjuk ezt máskorra. Most csak arról essék nehány szó, hogy meddig él még, mint észrevehető nemzetiségi közösség, a mi amerikai magyarságunk. Ez a kérdés ugyanis mindnyájunkat izgat. Papokat, lapokat, egyesületeket és magánosokat egyaránt, akik még magyarnak vallják magukat. Sokat és sokszor beszéltünk már erről. De mert sok beszédnek sok az alja s egy másik közmondás szerint pedig sok bába között elvész a gyermek: egyhangú megállapodásra még sohasem jutottunk az időtartamot illetőleg. Egy kicsit nagyon merész dolog volna bárkitől is, ha pontos dátumot jósolna be. Ilyen próféciákra tehát én sem vállalkozom. Az a huszonöt esztendő azonban, amit az amerikai magyar közéletben eddig eltöltöttem némi jogot ad nekem is arra, hogy véleményt formáljak. Ez a vélemény pedig a következő: EGYHÁZ, EGYLET, SAJTÓ Itteni életünk “szentháromsága” az egyház, egylet és sajtó. Hogy melyik szülte a másikat, épenúgy eldönthetetlen, mint az, hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. Valószínűleg egyik sem, hanem egy felűlálló tényező. Ez esetben nyilvánvalóig az amerikai magyarság alkotás* Ez a cikk eredetileg a “Wisconsini Magyarság” c. hetilap 25. éves jubileumi számában jelent meg. ra képes tömege. Ez teremtette meg a maga életszükségleteit. Lelki téren az egyházakat, társadalmi téren az egyleteket, általános kulturális téren a sajtót. Ez a három terület aztán egymást táplálta az elmúlt száz esztendő alatt. Hol jól, hol rosszúl, de táplálta. Ahol jól táplálta egymást, ott mindenik virágzott. Ahol rosszúl, ott mindenik sorvadt. A kivételek, ha vannak, csak ezt a szabályt erősitenék. Mert ha végignézünk Magyar-Amerika számottevő telepein, ennek a tételnek világos igazolását kell észrevennünk. Következésképen az öntudatos magyarságnak támogatnia kell mindhármat. Az egyház lelki erőinket tartja egészséges állapotban, az egyesületek a magyarságnak felekezeti korlátokon felül emelkedő testvériségét és biztonságát szolgálják, a sajtó pedig az a szerv, mely az élet- nyilvánulásokat tartja számon és jelentősen se- git abban, hogy az anyanyelv minél tovább fennmaradjon s legnemesebb hagyományaink ható erők legyenek amerikai életünkben is. A MAGYAR NEM ROMBOLNI, DE ÉPÍTENI SZERET El lehet ugyan képzelni, hogy az egyházak megállanak egyletek és magyar sajtó nélkül is, sőt nehezebben bár, de azt is, hogy az egyesületek bizonyos ideig működni tudnak napi- és hetilapok hiányában — talán még azt is, hogy egyik-másik lap felszínen tudná magát tartani szervezett közösségi élet nélkül is. Egészen bizonyos azonban az, hogy ez csonka élet volna. Elkülönült és hamarabbi hervadásra ítélt. így, ahogyan most vagyunk, ítéletem szerint, még legalább egy-két évtizednyi idő az, amely alatt jelentősebb változás nélkül fenntartható jelenlegi hármas berendezkedettségünk. Tanácsokat osztogatni nem szokásom. Még akkor sem szívesen, ha kérik. Olyan életformában élünk itt, amely mellett mindenkinek saját magának kell lennie saját szerencséje kovácsának. De ha történetesen hetilap szerkesztő volnék, akkor lapommal első sorban és mindenek
