Fraternity-Testvériség, 1947 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1947-11-01 / 11. szám
2 TESTVÉRISÉG ' Az alább közölt verses-levelet Egyesületünk központja kapta, egy tiszamenti falu, mindenéből kifosztott tanítójának 14 éves leányától azzal a kéréssel, hogy juttassuk el valamelyik itteni magyar leányiskolához. A vers közlése által talán akad valahol egy magyar leánycsoport, melynek szivét meginditja a kérés. A címet készséggel megadjuk csomagküldés céljaira. (Szerk.) Fekete tintával írom a levelem. Akihez írom hát fogadja szívesen. Egy kis iskolás lány küldi kérő szavát, Ott a tengeren túl talán meghallgatják. Hozzátok fordulok kicsi kis pajtások, Akiknek az élet minden jót megadott. Hozzátok, kiket a sors megkímélt attól Ami velünk történt, az elpusztulástól. Romokban az ország, nyomorban a népünk. Istennek csodája az, hogy mi még élünk. Mindenünk elveszett, bútor, ház és ruha, Csak hitünk maradt meg és még a Biblia. Ebből veszünk erőt, tűrj ük mit a sors hoz Imádkozunk folyton az egek Urához: Jöjjön egyszer már jobb, legyen ennek vége, Süssön föl a nap a borús magyar égre. Mert kietlen sötét a magyar reménye. Nincsen pártfogója, nincsen ki segítse. Pedig e nép nem rossz, csak rajta az átok. Nincsen össszetartás, széthúznak a pártok. Kedves kis pajtások! titeket kérünk meg, Hogy a Fehér házba egyszer elmennétek A jó Trumann bácsit kérjétek meg erre, Hogy a magyar ügyet vegye a kezébe. Szóljon egy-két szót majd a mi érdekünkben. Legyen segítségünk elesettségünkben. Ne bántsák a magyart, hagyják békén élni Elég volt évekig tűrni és szenvedni. Neki nagy szava van, és atombombája ... Bizony minden magyar reménykedve várja, Hogy mikor fog szólni: “elég volt a jóból” Menjen minden orosz ki a magyar honból. Békét kér a magyar, igazságos békét, Ne temessenek el bennünket már végkép. Több itt a sirhalom, mint az erdőn a fa, Segíts a magyaron te jó Amerika! Nem kérünk mást semmit, csak az igazságot. Mentse pusztulástól szép Magyarországot. Ne dobják prédának az ősi földünket, Hol vér áztatott meg minden kicsi röget. Könyörülj meg rajtunk, neked van módodban Ez a szegény ország a te kezedbe van. Te megmentheted, ha szavad fölemeled, Örökre hálás lesz a kis magyar nemzet. Szólnék még Hozzátok, kis magyar barátok! Még egy kérésem van, ha meghallgatnátok Tizennégy esztendős kis diáklány vagyok, De az én gondjaim óriási nagyok. Nincs cipőm, itt a tél, nincsen egy kabátom, Ha lehet szánjatok meg kicsiny pajtásom, Kérjétek Anyukát, ha volna valami Ócska, kopott ruha, kinőtt cipő, zokni. Küldjétek el nekem, kinek semmim sincsen, Meglásd, megáld érte Titeket az Isten! Nekünk itt kellett a Tisza közét hagyni Mire visszajöttünk nem volt itt már semmi. Nyíregyháza ötször-hatszor cserélt gazdát, Romokban itt minden, meddig a szem ellát. Rom az Istenháza, meg a sok Tiszahid, Fogalma nincs róla, aki még nem járt itt. Mivé lett szép hazánk s van még ki szaggatja, Szegény kicsi magyar sohsem állhatsz talpra? Kérlek kis gyermekek, hogyha lehetséges, Adjátok nekem, mi nektek nem szükséges. Mit nélkülözhettek, itt minden kincset ér. Az Isten fizessen ezerszer mindenér. "NINCS CIPŐM. ITT A TÉL...
