Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1945-07-01 / 7. szám
6 TESTVÉRISÉG tőleg minden problémát egyedül is megoldjon s ugyanazt készséggel elismerjük a Bridgeporti Szövetségről is. Semmi közvetlen, kényszerítő ok nincs tehát arra, hogy a társulás kérdése felvetődjék. Az ok, amiért mégis jónak láttuk vele foglalkozni egy kicsit, tisztán és kizárólag az, hogy mindkettőnkre erkölcsi és anyagi haszonnal járónak tartanánk egy olyan társulás lehetőségéről való eszmecserét, melynek vezérlő gondolata egy nagyobb egység kiépitése a méltányosság elvének alkalmazása mellett. Sőt egy lépéssel még tovább is mehetünk. Mi ugyan sohasem voltunk az egyleti “egyke” barátai, (mert elhájasodásra vezet!) de abban mindig hittünk, hogy a kisebbekből nagyobb intézmények alakulása egész amerikai magyar közéletünk nyeresége volna. Összegezni próbálva az elmondottakat, meggyőződésünk az, hogy: a) Az idő alkalmasnak látszik a társulással foglalkozni. b) A Református Egyesület fiatalabb, a Bridgeporti öregebb tagsága egészségesen egészíthetné ki egymást. c) A társulás keresztül vihető úgy, hogy mindkét egylet tagsága, minden megterhelés nélkül, tarthatná meg eddigi jogait és okmányait. d) Személyi, illetve' személyzeti kérdések minden zavar nélkül megoldhatók a legteljesebb méltányosság alapján. e) A társulással mindkét fél részére megtakarítás érhető el. f) A jövendőt illetőleg a társult egyletek biztonsága növekszik. 7. Egy uj közösség név-kérdésére nem nehéz megoldást találni. 8. A Bethlen Otthon olyan többlet, aminek vállalása úgy a multat, mint a jövőt illetőleg a legkönnyebben elintézhető. 9. A két egylet társulása nyereség lehetne úgy a tagságra, mint egész közéletünkre. Számokat nem talál az olvasó az elmondottakban. Nem is várhatta. Azokra akkor kerülhet sor, ha asztal mellé ülhetünk. De akkor aztán úgy, hogy az a legnagyobb nyilvánosságot is elérhesse. Addig tiszteletben kell tartanunk mindkét egylet önállóságát. Mi csak átnéztünk a kerítésen, de nem akarunk átugrani rajta. Még csupán annyit, hogy jövőre mindketten jubileumi évet ülünk. Mi az ötvenediket, a brid- geportiak a hatvanadikat. Együtt száztíz ez. Ha megfeleznénk, ötvenötöt adna ki. Mi már szeretnénk ötvenöt évesek lenni. Hátha a Bridgepor- tiakban viszont arra van hajlandóság, hogy öttel fiatalabbak legyenek. Nekünk több tekintélyt jelentene, nekik több erőt. Mindkettőnknek szép jövőt... Egy ügylet, amin mindenki nyerhet. Hátha a “Big Four”-ból “Big Three” lehet. Láttunk már ilyet! Menjen hát testvéri szónk a testvérhez. Ha válaszol: szívesen vesszük. Ha elhallgatja: azért sem haragszunk. Borshy Kerekes György az AMRE titkára IX. ZSOLTÁR. Dicsőítlek, Uram, szívem szerint, Csudálatos tetted is ‘erre int, Örvendezve zengem felséges neved, Hogy ellenségimet földhöz vered. Elbuktak a velem perlekedők, Mind elvesztek te szent orcád előtt, Székedben ültél mint igaz Bíró, Megítélted, mi gonosz és mi jó. Dorgáltad őket mint pogányokat, Fejükhöz verted álnok vádjokat, Örült azon minden hivő kebel, Élők közűi hogyan törölted el! Nincs ellenség, megszűnt, csodás eset, Emlékük és nevük is elveszett, Az Úr pedig örökké trónol itt, Megítéli e föld gonoszait. ítélete alatt áll a világ, Méltányosan törvényét zengi rád, Nyomorúltnak kővára lesz az Úr, Mihelyt szükség-időben megszorúl. Azért benned bíznak a nemzetek, Kik ismerik, Uram, dicső neved, Nem hagytad el a téged keresőt, Szent helyeden hálás énekbe szőtt. Zengjétek őt gondos, nagy tettéért, Mert számon kéri a kiontott vért, Szegényiről gondot visel kivált, Ha szenvedésiben hozzá kiált. Uram, ha tán el nem kiáltom is, • Lásd meg az én nyomorúságom is, Melyét sokfajta gyűlölőm okoz, Hogy erőt vegyen rajtam a gonosz. De a halált útamból elveted, Hogy hirdessem erőd, dicséreted; Hadd zengjem el szabadító erőd, Öntőrébe ejted a vakmerőt. Besüllyedt önvermébe a pogány, Ki rejtett hálóját bogozta rám, De abba is gonosz lába akadt, Az Úr igaz ítélete alatt. Nem menekül meg az álnok sehol. Mindnek méltó jutalma a Seol, így fizet az Úr néptől nemzetig, Ki Istenéről megfeledkezik. De a szegényt, azt nem felejti el, A nyomorúltat sem reményivel; Kelj fel, Uram, verd a pogányokat, Hadd tudják meg halandó voltukat. Szabó László
