Fraternity-Testvériség, 1945 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1945-07-01 / 7. szám

TESTVÉRISÉG

3

ségé pedig a legmagasabb. Ebből az egy hivatalosan megállapítható tényből is önként következik, hogy ez a kettő az, amelyik mindkét felet kielégíthető társulásról legkönnyebben beszélhet. Mert egy egészséges középuton találkozhatnak.

A két egyesület vagyoni állapotában nincs nagy különbség. Az majdnem egyforma végösz- szeget mutat. De ha azt nézzük meg évi jelentéseikben, hogy évente melyik gyarapodik nagyobb összeggel, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a Református Egyesület. És ez a természetes. Egyik oka ennek az, hogy az öregebb tagságú Bridgeporti Szövetség magasabb halálozási arányszáma következtében évente több haláleseti segélyt kénytelen kifizetni, mint a fiatalabb tagságú Református Egyesület. A másik ok pedig abban a tényben keresendő, hogy a Református Egyesület évente több uj tagot vehet fel a maga szélesebb területén, mint a szükebb terepen dolgozó Bridgeporti. Ez a különbség a titka a jövendőnek.

Nézzük a taglétszámot. A mi fiatalabb Egyesületünknek ma már kb. kétszer annyi tagja van, mint a Bridgeportinak. Az utóbbi tiz esztendő nálunk állandó növekedést mutat annak a rendszernek következtében, amit sikerült bevezetnünk s amit ha csalatkozhatatlannak nem tartunk is, de ami mellett még további eredményekre is joggal számíthatunk. A Bridgeportinál, speciális körülményeik teljes megértése és méltánylása mellett is úgy kell látnunk, hogy a miénkhez hasonló vagy azzal azonos rendszer nem állítható be. Más igen; de minden újítás mögött mindig ott van nemcsak a sikernek, hanem a sikertelenségnek lehetősége is. Az utóbbi pedig anyagi gyöngülést és elkedvetlenedést vagy bátortalanodást von maga után. A kísérletezésekkel tehát nagyon csínján lehet bánni ott, ahol közvagyonról van szó. Odatársulni viszont, ahol a kísérletezés stádiumán már, egy vagy több téren, túl vannak: nyereség. Vagy ha nem az, akkor legalább is elkerülés a veszteségeknek.

Minden egyesülési vagy társulási kezdeményezésnél, mondhatnánk legelső sorban, sok szó esik a két közigazgatás egyesítéséből származható megtakarításokról. Ne féljünk a szemébe nézni ennek a kérdésnek már csak azért sem, mert ezen a téren szokta messzire hajítani a sulykot még a legtöbb jóakaratu ember is. Azt szokták állítani, hogy egyesülés esetén a köz- igazgatási kiadások fele takarítható meg. Ez pedig nem áll. Nem, azon egyszerű oknál fogva, mert egy bizonyos taglétszám egy bizonyos számú tisztviselői és irodai személyzetet kíván meg. Ha egy hivatalnok, tegyük fel, el tudja látni teljes ereje és idejével, mondjuk, kétezer tag ügyes-bajos dolgát, akkor ugyanaz az egy hivatalnok egyesülés után sem fogja tudni ellátni négyezer tagét. Ez annyira igaz, hogy teljesen fölösleges többet Írni róla. Ha pedig ez igy van, akkor elkerülhető az a gyanú, hogy a különböző testületek tisztviselői természetes ellenségei minden egyesülésnek, de elkerülhető az a rémület is, hogy valakik munka nélkül maradnak. Helyesen keresztülvitt társulásnál senki sem maradhat munka nélkül, aki dolgozni akar. Még az Igazgatóságok tagjai sem.

Elérhető-e viszont mégis valami a takarékossági vonalon is? Kétségtelenül. Ha nem is 50%, de elég tekintélyes összeg maradhat elköl- tetlenül a közigazgatásnál is. A nagyobb “tömeggel” való dolgozás mindig olcsóbb. De tekintélyes lehet az az összeg is, ami a közgyűléseken megtakarítható. Négy évenkint kb. 40,000 dollár!

Nyomtatványok, kiadványok, biztosítási okmányok, hivatalos lapok, hirdetések, elvégeztetni kénytelenült accountant és actuariel számítások, hivatalos jelentések, fraternal kongresszusi dijak, állami engedélyek, kiszállási és képvisel- tetési költségek, mindmegannyi tétel, ahol megtakarítás érhető el a közösség javára. Minél kisebb egy közösség, annál nagyobb érdeke, hogy ezen a téren csökkentésről gondoskodjék. Itt tehát, minden sértő vagy propaganda szándék nélkül is, rámutathatunk a Bridgeporti Szövetségre hárulható előnyökre.

Nem kis akadálya szokott lenni a társulási lehetőségeknek az úgynevezett presztizs-kérdés, vagyis az a körülmény, hogy természetszerűleg minden intézményben kialakul az idő folyamán bizonyos hagyomány-tisztelet, egyleti öntudat, közösségi büszkeség. Ezekhez ragaszkodni szokás. Nem mondjuk azt, hogy ez elitélendő, hiszen mi magunk is nagyra tartjuk az öntudatos hagyomány-tiszteletet. Igen könnyen el tudunk viszont képzelni két egyesület társulásánál egy olyan megoldást, mely sértetlenül hagyhatná meg mindezeket. A Református Egyesületi tagok büszkék a nevükre, (csak zárjelben mondjuk, hogy lehetnek is, mert az tökéletesen kifejezni mivoltunkat!), de nem vonjuk kétségbe, hogy a Bridgeportiak is szeretik a magukét. Miért ne tarthatná meg tehát mindakettő azt, ami “nála van”? És a tetejébe szerez valami olyan harmadikat, amelyik közös büszkesége lehet! Állítjuk, hogy van ilyen.

Ha már kettőnkről beszélünk, még fel kell hoznunk valamit. A Bethlen Otthon ügyét. Szerintünk ez a kérdés intézhető el a legegyszerűbben. A Református Egyesületi tagok önként vették ennek terhét annak idején magukra, igénylői tehát árváik és öregeik gondozásának. A Bridgeportiakat illetőleg a múltra visszamenőleg a tagonkinti vállalás vagy nem vállalás, a jövőre pedig egy közös megállapodás-szabta intézkedés lehetne az irányadó.

Az emlitetteken kívül, természetesen, még igen sok olyan kérdés lehet és van is, ami kon- sziderációt igényel. Egyetlen cikknek a keretében lehetetlen volna mindent kicsépelni. Ez nem is volt a célunk. A mi célunk annyi csupán, hogy a figyelmet ráirányítsuk egy olyan lehetőségre, ami mellett elmenni kár volna. Azt pedig teljes szándékossággal tettük, hogy mondanivalónkat saját hivatalos lapunkban s nem valamelyik napilapunkban tettük közé. Ez az ügy: bel- ügy. Kettőnk belügye, ami első sorban kettőnk között intézendő el. Ha ugyan intézésére egyáltalában sor kerülhet. A nagyobb nyilvánosságot majd csak akkor érdekelheti, ha megvalósítási stádiumba juthat.

Hogy pedig sem közöttünk, sem szélesebb mezőn, semmi tévedés ne essék, ki kell jelentenünk a következőket: A Református Egyesület elég erősnek érzi magát, hogy a jövőjét ille-