Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-01-01 / 1. szám
6 TESTVÉRISÉG the sermon is of a responsive nature. As I mentioned in a letter a few months back, after attending a service at another church and in another town, many of the people seem to have a very finely developed sense of harmonics, and one is as apt as not to stand right next to a man or woman who will be singing two-part harmony to the most elaborate and intricate melodies. Perhaps the fact that many of them have sung in choirs in their earlier years may have something to do with this. But I have seen old men of 70 and 80 cheerfully singing along such complicated melodies. The art of bell ringing After the service we went to the back room and had a buffet supper consisting of sandwiches, tea and cakes. It was quite good and I’m afraid I rather stuffed myself (‘cause I missed evening meal and was hungry like the dickens by 9 P. M.)... During the refreshments I started talking to two boys of about sixteen and seventeen, and learned that they were bell ringers at the church. So there was nothing for it but that they take me up to the bell tower and show me the bells. The church has a series of eight bells of varying sizes and weights (the largest weighs 1600 pounds, the smallest 300.) There are eight bell ringers, and they are all experienced men. It seems that bell ringing is strictly an old art, and it takes years of practice to become really proficient in it. You can imagine how many combinations of eight tones can be derived from junggling them around (the system they use, called Grandsire Triples, consists of a series of 5,122 different series of notes—and all this with just eight bells.) There are sorts of records of bellringers having rung for three or four hours without stopping and never ringing the same combination twice. They even have a bell ringers guild, and their own newspaper. It seems to be a very honored and interesting hobby. (I’d still rather go home, though...) England, Europe Géza Gedeon Takaró EGYIK HŐS TESTVÉRÜNKRŐL Több százra megy már azon katonatagjaink száma, akik a különböző harctereken végzik magyaros becsülettel kötelességüket a haza szolgálatában. Lapunkban, naptárainkban állandóan közöljük azon ifjaink arcképét, akik — sokszor az iskola padjaiból — katonai szolgálatra vonulnak be. Élénk figyelemmel s a “nagy család” tagjai iránt való ösztönszerü testvéri szeretettel kisérjük útjukat mindenfelé, bárhová vesse is őket a sors. KISH ISTVÁN — aki egész családjával együtt a tagjaink sorába tartozó Kish Bertalan 215 Diamond St., Bethlehem, Pa.-ban lakó tagtestvérünknek egyik derék fia — azok közé tartozott, kit már-már elveszettnek hittünk, mert a hajó, melyen szolgálatát végezte, egy időben az elpusztult hajók közt volt említve. Isten különös akaratából nem úgy történt: Kish István az elpusztult hajók között volt említve. Isten kü- ségben betoppant a szülei házba s onnan csak e hó 9-én távozott el ismét szolgálati helyére. Kish István testvérünk október 30-án lesz még csak 20 éves, de — mint a mellén látható 8 csillag mutatja a kitüntetéseket jelző szalagon — nyolc nehéz csatában állta meg helyét úgy, hogy mindegyikben való hősies teljesítményeiért parancsnoksága külön kitüntetésben részesítette. 1941 márciusában még csak 17 és fél éves volt ,amikor önként beállt szolgálatra a haza védelmére s mint Aviation Machinist végig küzdötte a Guadalcanal, Munda, Naru, Ra- bault, Glibert szigetek, Bouganville s Tarrawa körüli harcokat, melyekről lapjaink is megállapították, hogy a leghevesebb s legpusztítóbb ütközetek voltak. Kish István tagtársunk Istennek gondoskodása folytán épségben került ki ezekből az ütközetekből s hittel reméljük, hogy megtartja őt továbbra is érte aggodalommal s reménységgel imádkozó szülei, testvérei s Egyesületünk minden tagtestvére igaz örömére. Istennek áldása kisérje további útjait! (B. I.) í JÄWA«: £oají Let's All BackThe Attack
