Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1944-12-01 / 12. szám

4 TESTVÉRISÉG porodásnak lehetősége nincs. A biztonságról meg kell győződni s a meggyőzéshez ember kell. Jelen esetben hivatásos szervező, aki tudja mit ajánl s más dolga nincs is, minthogy jó embereknek jót ajánljon. Sok ilyenre lesz szük­ségünk. Az amerikai magyar és református “terep” még nem merült ki. Elismerhetjük, hogy meg- szűkült, de még mindig ad elegendő anyagot növekedésünkhöz. Kevesebbet az első nemze­dékből, de elegendőt a másodikból és immár harmadikból is. Mert nem indokolt nagy álta­lánosságban az a félelem, hogy uj nemzedékünk elkerül bennünket s nem keresi egymást. A mi meggyőződésünk az, hogy épen a mostani ször­nyű háború következményeképen az egy szár­mazásúak, egy sorsuak, egy hitüek, egy célúak, az eddigi mértéknél is jobban fogják keresni egymást. A testvériség még csak ezután fogja elfoglalni megillető helyét társadalmunkban. Nem szabad feladnunk azt az elvet, hogy nagy eredmények csak nagy erőfeszítések után várhatók. Az első alkalmas időpontban meg kell tehát indítanunk saját hetilapunkat s olyanná kell azt tennünk, hogy méltóan képvi­selje naggyánött Egyesületünket. Nyolc évvel % ezelőtt még, létszámban is, vagyonban is, az utolsók voltunk a hasonlók között. Ma a máso­dik helyen állunk. Oda jutottunk, mert oda akartunk jutni. Még többet kell akarnunk: ELSŐNEK KELL LENNÜNK! Nem azért, hogy büszkélkedhessünk, hanem hogy többet és többnek szogálhassunk. Nem a levegőbe beszélünk. A cikk elején mondottuk, hogy az eredményt működésűnk er­kölcsi hatásától vártuk. És nem csalódtunk. Évről-évre több azoknak száma, akik megismer­nek bennünket, érdeklődnek munkánk után, ba­rátainkká válnak, munkatársainkká szegődnek s másokat is érdekelteinek. Reformátusságunk különösen rájött arra, hogy egymás mellett van a helye és elsőrendű érdeke az, hogy egyesületi táborunkat növelje. Mert hiszen saját magát, tekintélyét, erkölcsi és anyagi erejét növeli vele. Tíz évvel ezelőtt még lehetett bennünket egyből-másból “kihagyni”. Ma a Református, Egyesület nélkül el sem képzelhető komoly megmozdulás Magyar-Amerikában. Nem akar­hatjuk tehát, hogy a jövőben ilyen elképzelhető legyen! * Az a huszonötezer tag, amit itt bejelentet­tünk, a mi számunkra olyan jubileumfélét je­lent. Lehet, hogy az olvasó magától is észre vette volna, lehet, hogy nem. Biztosak kíván­tunk lenni benne. Nekünk egy szép álmunk tel­jesedett be ezzel a huszonötezer taggal. És mi tovább is álmodni akarunk. Ötvenezerről! BORSHY-KEREKES GYÖRGY JUUUUUAflJLSUJUUULSLg-OJLSLiLaJULfl_gJUlflftSUULBJLlUUULlL^^ EGY ALAPÍTÓ TAGUNK 50 ÉVES LELKÉSZI JUBILEUMA Október 22.-én, vasárnap délután, nagy Ame­rikának legtöbb magyarlakta városából odaszállt a gondolat New Jersey állam kis városkájába, Franklin-be, hol a lelkészi kar nagy számban gyűlt össze, hogy megünnepelje az amerikai ma­gyar református papságnak egyik legrégibb, legszeretetre­méltóbb és legszerényebb tag­ját, Harsányi Sándor franklini lelkészt, aki, Isten kegyelmé­ből, lelkészi munkájának ötven esztendejét fejezte be! Ötven esztendőn át szolgálta refor­mátus Sionunkat Amerikában az Urnák eme jámbor szolgája, aki egyike volt azoknak az út­törőknek, kik az első magyar bevándorlók lelki életét nevelték és Amerika büszke városaiban megvetették az alapját azoknak az egyházaknak, melyek több, mint ötven éven át vezették népünk lelkét Istenhez magyar nyelven, református hi­tünk szerint, ebben az idegen világban. Harsányi Sándor munkájának az a sajátságos kiváltsága, hogy lelkészkedésének ötven esztende­jét Amerikában töltötte. Volt már az amerikai magyar papok közt olyan, ki ötven éves jubileu­mot ünnepelt Amerikában, de egy sem volt idáig köztünk olyan, aki ötven esztendőt adott volna az amerikai magyar reformátusságnak. Harsányi Sándorról itt azért emlékezünk meg, mert ő nemcsak egyházakat szervezett, templo­mokat épittetett, hanem ő volt egyike azoknak a férfiaknak, akik immár negyvennyolc esztendő­vel ezelőtt megalapitották Trentonban az Ameri­kai Magyar Református Egyesületet! Ezeknek az alapítóknak szivében élt az a gondolat, hogy nem­csak népük lelki világában kell áldásos munkáju­kat gyümölcsöztetni, hanem azoknak az anyagi gondok teherhordozásában is segédkezet kell nyujtaniok. Ők kiterjesztették figyelmünket arra is, hogy egyházuk népét egy nagy csoportba tö- möritsék egymás segélyezésére. Bennük és álta­luk jött létre az az Egyesület, melyben megvaló­sult annak a parancsnak a véghezvitele, melyet

Next

/
Oldalképek
Tartalom