Fraternity-Testvériség, 1944 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1944-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 19 Csakhogy Kossuthban emberére talált. Hasonló eréllyel intézkedett más irányban is. A friss veretű körmöczi aranyak és ezűstpénzek, amelyek mik már útban voltak a birodalmi kassza felé, rendeletére lefoglaltattak s a magyar fővárosba szállíttattak. S mivel a bécsi bank jegyeinek beváltására a fiókok nem voltak elég ércpénzzel ellátva, fölhívására a bank ápril 15—20 között 1,250,000 irtot kényszerült ércben a budai fióknak kiszolgáltatni. Ugyanakkor Ghéczy Pétert kormánybiztos minőségben a bányák vizsgálatára küldé, meghagyván neki, hogy nyers aranyra és ezüstre a magyar kincstár nevében rátegye a kezét, a talált készletet kellő biztosságba helyezze, s annak pénzzé veretését azonnal megkezdhesse. Persze mindezen és több más hasonló mellékjövedelem kevésnek bizonyult. Hogy az államgépezet fönn ne akadjon, Kossuth gyorsan és bátran határozott. Közölte a nádorral, hogy a napi szükségletek kielégítése végett egy és két forintos bankót nyomat. A nádor, nem lévén más segítség, kénytelen volt beleegyezni. A bécsi bank azonban megszeppent. S hogy egy csapással két legyet üssön, 12y2 millió forintot kínált a magyar állampénztárnak kölcsön, kamat nélkül, de — német bankóban. Kossuth rögtön belátta, hogy e báránybőr alatt farkas lappang, s hogy a nagylelkű bank, melynek jegyek kibocsátására 1866-ig terjedő kizárólagos szabadalma volt az örökös tartományokban, privilégiumával ez olcsó kölcsön fejében a magyar államterületre is átlopózhatni reménykedik. Felállította a bankóprést. S mikor a 12\A millió sem futotta ki, 5%-os kincstári utalványokkal húzta ki a hínárból a kormányt. Ily kincstári bonok nem csupán arany- és ezüstpénzért, deosztrák bankóérét, sőt arany-ezüst tárgyakért is kaphatók voltak. Meggyőződvén az osztrák pénzügyér, hogy magyar kollégája packázni magával nem enged, cselhez folyamodott, ily módon iparkodott kifogni rajta. A bécsi udv. kamara, mely a magyar kincstár bevételeivel föltétlenül rendelkezett, a cs. kir. dohánybeváltási hivatalnak minden nyáron bizonyos összeget szokott utalványozni a magyar kameralis főpénztárnál. Az osztrák pénzügyér most is érvényesité e szokást. S az illető főpénztárnok ellenkezés nélkül kiszolgáltatta a kívánt 100,000 forintot a sóhivatalnak a jelzett célra. A dolog azonban jókor fülébe ment Kossuthnak s a százezer forint még aznap visszakerült előbbi helyére. Ily fontos izgalom, gondok, munka és súrlódások között Kossuth egészsége a budai hegyek magányának és friss levegőjének nem igen sok hasznát látta. S midőn a kötelesség junius végén visszaszólitá a fővárosba, sápadt arcáról minden egyebet leolvashattak ismerősei, csak azon óriási elszántságot és erélyt nem, mely rövid idő alatt uj életet lehelt a nemzetbe, hősökké avatott milliókat, összetört egy trónt, s felköltötte az egész világ bámulatát. A népképviselet alapján választott első országgyűlés julius 5-én nyílt meg. István főherceg mint teljhatalmú királyi biztos déli i2 órakor leiratot olvasott föl, mely falrengető élj e- nekben részesült, s ha szavaival a tények nem ellenkeznek, a nemzetet megnyugtatni mindenkép alkalmas lett volna. E leiratban István a beteg fejedelem helyettesítése végett csaknem királyi hatalommal ruháztatott föl; a 48-ki törvények (az erdélyi uniót is odaértve) újból ünnepélyesen megerősittettek, a horvátországi nyílt támadás s az aldunai fegyveres csoportok garázda ellenszegülése pedig éles kárh'itatással megrovatott. Pár nappal rá — jul. 17-én a ház forma szerint megalakult. Elnökké ifjú Pázmándy Dénes, alelnökké Almássy Pál és Pálffy János választattak. XI. A napirend első tárgyául a válaszfölirat volt kitűzve. Kossuth engedélyt kért, hogy egy a haza védelmét célzó indítványával pár napra háttérbe szorítsa azt. A radikális ellenzék, amelyen mindörökre rajta fog száradni a “törpe-minoritás” gúnynév, amivel örökös akadékoskodása és zsörtölődése miatt Kossuth bélyegezte meg később, — váltig kapálózott “a pénzügyminiszter és pestbelvárosi képviselő” ez indítványa ellen. S nagyhangú szónokuk, Madarász József már előre bizalmatlansági szavazattal akarta zavarba hozni a kormányt, ragaszkodását a napirendhez azzal okolván, hogy “a múlt országgyűlés óta ármány kezelte az ország képviseletét.” De a ház roppant többsége Kossuthot pártolta. S midőn rövid, mégis gyújtó hatású bevezetés után fölveté a kérdést: “Akarja-e a nemzet mielőtt a válaszfölirat fontosságának meghatározásába — s mielőtt magába a válasz- föliratba — mielőtt akármibe, ami Isten és a pokol közt van — bebocsátkoznék, akarja-e tőle a nemzet hallani, hogy a haza veszélyben van s annak megfelelőleg intézkedni?” még a karzatok is rázugták, hogy — igen! Másnap (jul. 11-én) Kossuth legfénye*- sebb diadalát vívta szónoklatának csodás erejével. Szokottnál gyöngélkedőbb lévén, a ház
