Fraternity-Testvériség, 1942 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1942-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 9 régi módi daguerrotyp fénykép, amely 1852 májusában készült Bostonban s egy Hawes nevű fotográfus munkája, aki abban az időben az egész ország legjobb nevű fotográfusa volt. (Az igazság érdekében itt meg kell jegyeznem, hogy az az állítás, hogy ezt a fényképet Kecskeméthy washingtoni fényképész csinálta volna, nem felel meg a valóságnak. Először azért nem, mert pontosan tudjuk, hogy ki készítette, másodszor azért, mert Kecskeméthy csak Kossuth látogatása után hosszú évtizedekkel került Washingtonba. A fénykép, melyről Raskó Aurél dolgozott, Kecskeméthy kartonjára van ugyan felragasztva, ez azonban csak annyit igazol, hogy a lemez később a magyar fotográfus birtokába kerülhetett. A festmény aláírása, sajnos, Kecskeméthyt teszi meg a felvétel eszközlőjének és ezt azzal a tévedéssel tetézi, hogy a felvétel idejét 1851-re teszi) Ezt a fényképet Magyarországon is ismerték, mert például a Jókai Mór, Rákosi Viktor és Bródy Sándor szerkesztésében megjelent 1848-as nagy emlékkönyv is közli. A magam hite szerint ez a fotográfia a legjobb, amit Kossuthról valaha készítettek, talán annak az egynek kivételével, amely életének vége felé Turinban készült. Kossuth szép férfi fejének beállítása csodálatosan sikerült a fényképen is. Nincs benne semmi póz, semmi mesterkéltség és tekintetéből is hiányzik az a nehezen levetkőzhető tudat, amit a legtöbb ember érez, amikor fényképező gép előtt ül. Az ötvenéves Kossuth, az élete delére jutott férfi ez a kép, akinek homlokán ott ül egy egész nemzet fájdalma és gondja, aki szemöldökeit szinte öntudatlanul állandóan összehúzva tartja, anélkül azonban, hogy ez arcának komor jelleget adna s anélkül, hogy lerontaná azt a varázst, amely (mindenki által csodálatosaknak mondott) szemeiből kisugárzik. Aki csak fekete nyomásban látja is ezt a képet, ettől a tekintettől, ezektől a szemektől nem tud megszabadulni. És Raskó Aurél művészetének ezek a szemek jelentik a csúcspontját: lilásan kék szemek, amelyek annak igazolják Kossuthot, akinek mindenki ismerte: mindenekfölött a szív és lélek emberének, annak, amit nagyon sokan súlyosan kifogásoltak benne, aminek folytán puha embernek mondották, aki képtelen olyan esztendőket irányítani, amikor vér folyik s amikor gyilkolni kell. Valóban ez az a Kossuth, akinek a vérzivataros idők vesztett küzdelmei után is bizonyára az volt egyik legigazabb vigasztalása, hogy soha egyetlen halálos ítéletet sem írt alá. “Lajos nem tud gyűlölni” — lehelte a haldokló Kossuthné Turinban, akiben a lélek még a halálos ágyán is keményebb volt, mint világhíres férjében és a hűséges Tanárky beírta naplójába ezeket a szavakat is, hogy az utókor a hű feleség szavai nyomán is annak ismerje Kossuthot, aki valóban volt: aki nem tudott gyűlölni, aki csak szeretni, álmodozni, lelkesedni és dolgozni tudott, de akitől a bosszú és gyűlölet mindig távol maradt. Ez a gyűlölni nem tudó Kossuth néz le erről a nagyszerű képről, amelynek ezek a szemek adnak nemcsak életet, de lelket is. Még eddig egyetlen emberarc volt, amely képes kiábrázolásában így megragadott és talán nem véletlen, hogy az is Kossuth kép. Egyszerű fekete reprodukció az a turini fénykép, amit fönnebb is emlitettem, de azoknak a szemeknek tekintetétől éppen úgy nem lehet szabadulni. Gyér fehér haj övezi az aggastyán Kossuth hatalmas homlokát, bajusza, rövidre nyírt szakálla szintén hófehér. Szemöldökei éppen úgy össze vannak huzva, mint ezen az amerikai fényképen, amely több mint 40 évvel azelőtt készült. A jobb szeme valamivel kisebb, mint a bal, de mindkettőben van valami leírhatatlan, valami megfoghatatlan, valami lenyűgöző varázs és erő. Áthat, szúr, valósággal fájdalmat okoz ez a tekintet, amely mintha átégetné a hideg papirost, mintha valami titokzatos hatalommal halálon, síron, időn túl meg akarná ragadni azokat, akik szembenéznek vele s akik — magyarok lévén, megértik, hogy az a tekintet mit mond. Gyönyörű színes reprodukcióban már a leleplezés előtt láttam Raskó Aurél képét s nem tudtam szabadulni tőle. Amikor New Yorkban a reflektorok fényébe állított képet megláttam, még nehezebb volt szabadulni tőle. Ez az a Kossuth, aki Amerikában járt s aki ezért legközelebb áll éppen az amerikai magyarok szívéhez. Ha valamikor ez a kép, az amerikai magyar telepeken teendő diadalmas körútja után megállapodik Washingtonban, a Református Egyesület székházának tanácstermében, nem igen lesz nap, hogy el ne zarándokoljak hozzá. Hallgatni, figyelni, hogy mit üzen, mit mond ez a kép, amely él, amely az újjáéledt Kossuthot adta az amerikai magyarságnak s rajta keresztül az egész világ magyarságának is. (A. M. Népszava) HELYREIGAZÍTÁS Dr. Vineze Károly “Our loyalties” (Amik iránt hűséggel tartozunk) e. eikkébe, amit a “Testvériség” decemberi száma közölt, egy olyan kellemetlen sajtóhiba került, ami egyik fontos mondatának értelmét teljesen megváltoztatja. Kötelességünknek érezzük ezt a fontos mondatot itt újra leközölni. “We do claim, along with all other citizens, all the privileges of the Bill of Rights as to the detailed problems of intelligent citizenship, nevertheless we invariably do work them out in ultimate loyalty to the Land, to the Nation, and to its democratic processes.” 1
