Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-01-01 / 1. szám
6 TESTVÉRISÉG az osztrák hajóra, ahol azt kérdezte, hogy szaba- donbocsátása esetén szándékában áll-e, hogy visz- szamenjen az Egyesült Államokba? Koszta igennel válaszolt. Visszavitték és julius 2-án Ingraham újra az osztrák hajóra ment s ott kérdezte meg Kosztától, hogy kivánja-e az Egyesült Államok védelmét. Az igenlő válaszra ezt jelentette ki: ’’You shall have it!” Aznap négy órakor, anélkül hogy a láncokat levették volna róla, partravitték Kosztát, ahol a francia konzul vette védelmébe és a francia kórházban helyezte el. Koszta maga csak ennyit mond el az elnökhöz intézett levelében. Az elfogatásától eltelt napok azonban sokkal mozgalmasabbak voltak, mint ő maga is képzelte. Ingraham kapitány Az osztrák merénylet leírhatatlan izgalmat keltett Szmyrnában, amely azokban az időkben központja volt a külömböző országokból odakerült politikai menekülteknek. A kikötő partján tömérdek nép hullámzott, másnap pedig, junius 23-án, újabb, ezúttal véres lefolyású eset történt. Az osztrák hajó három tisztje meggondalat- lanul partra ment s leült az egyik kávéházban. Rövidesen 10—15, többnyire olasz ember támadta meg őket. Az egyiket golyóval sebesitették meg, a másikat oldalba szúrták, a harmadiknak pedig valahogy sértetlenül sikerült elmenekülnie. Az oldal- baszurt fiatal ember egy báró Hackelberg nevű 18 éves tisztjelölt volt, aki dulakodás közben a vizbe esett s bele is fulladt. Másnap ott temették el Szmyrnában. Azonnal megindult a diplomáciai levelezés. Offley konzul rögtön jelentette az esetet a konstantinápolyi amerikai követségnek, amelynek vezetője, George P. Marsh követ helyett az ügyvezető, John P. Brown vette kezébe az ügyet. Azonnal irt báró Brück osztrák nagykövetnek, közbenjárását kérve, hogy Kosztát bocsássák szabadon. Brown junius 27-én kelt levelében arra hivatkozik, hogyha már az osztrákok nem tartják tiszteletben a szultánt, akinek területét ilyen erőszakos módon megsértették, legalább respektálják az Egyesült Államokat, amelynek alkotmányára Koszta felesküdött. Brück még aznap válaszolt, azt hangoztatva, hogy Koszta sohasem szűnt meg ’’osztrák” alattvalónak lenni s külömben is, a hajón folyt tárgyalások alatt magyarnak mondta magát. Ausztria és Törökország szerződése felhatalmazza Ausztriát, hogy saját alattvalói fölött minden török területen fennhatóságot gyakoroljon. Brown két nap múlva újra irt Brücknek, hangoztatva, hogy Koszta birtokában van az első amerikai polgárpapirnak, amit úgy a szmyrnai konzulátuson, mint a konstantinápolyi követségen bemutatott s ennek alapján kapta meg a “tezkereh” nevű török tartózkodási engedélyt is. Ha magyarnak mondja magát, — hangsúlyozza Brown — ezt csak azért teszi, mert hűséges a szülőföldjéhez s külömben is csak ez az egyetlen bűne. Ezért mondja azt is, hogy mint magyar akar meghalni. Most már nyilvánvaló volt, hogy a diplomáciai közbenjárás semmi eredményt sem fog hozni. Brown és egy Lyon nevű kongresszusi képviselő New Yorkból, aki Konstantinápolyban tartózkodott, azt az utasitásszerü tanácsot adta Ingraham- nak, hogy ha másképen nem megy a dolog, alkalmazzon erőszakot az osztrák hadihajóval szemben. A kezdeményezés tehát nem Ingrahamtól, hanem Browntól és Lyontól származott, akiknek emlékét ezért épen olyan kegyelettel kell felidéznünk. A forrongás tovább tartott a parton. Az osztrákok többnyire görög bérencei esküdöztek, hogy legyilkolják az amerikai hajó tisztjeit, amire a Koszta pártján álló olaszok azzal válaszoltak, hogy minden halálért tiz görög fog az életével fizetni. Az európai kereskedők minden osztrákot kizártak a klubjukból. Az osztrák nagykövet elégtételt követelt a fiatal Hackelberg haláláért s 24 óra múlva a diplomáciai összeköttetés megszakításával fenyegetőzött. A török kormány, szokása szerint, mindent megígért, bár titokban örült az osztrákok sa- rokbaszoritásának. Megígérték, hogy Ali pasát, az ottani kormányzót büntetésből valami jelentéktelen helyre küldik s hogy a fővárosból bizottság megy
