Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 7 le, hogy kivizsgálja az ügyet, elfogja a tetteseket és átadja őket az osztrákoknak. Csak két baj volt: az egyik, hogy véletlenül épen a szent Ramazan ünnepet ülte a mohammedán világ, amikor a szultánhoz napokon keresztül nem lehet hozzáférni, már pedig az intézkedésekhez az ő jóváhagyása szükséges. A másik, hogy Ali pasa a szultán sógora volt. Mondani sem kell, hogy a bizottság sohasem indult le Konstantinápolyból. Amikor Ingraham először ment a ’’Hussar” fedélzetére, az ügyeletes hadnagy, akivel beszélt, kereken tagadta, hogy a hajón bármilyen fogoly is lenne. Mikor julius 2-án újra a hajóra ment, ezeket mondta Schwartz kapitánynak: — Mikor először itt jártam, az Ön hadnagya szemtől-szembe hazudott nekem. Ilyen gyávaságra az én hajóm legutolsó inasa sem volna képes! Hol van a fogoly, látni akarom! Amikor az osztrák kapitány még mindig habozott, Ingraham igy folytatta: — Ne felejtse el, ha a fogoly az Egyesült Államok védelmét kéri és ahoz a legkisebb joga is van, én magam fogom levenni erről a hajóról! Ingraham, akit az eset természetesen rendkívüli mértékben felizgatott, az eset után csak két nappal, julius 4-én irta meg első jelentését, amelyet Marsh amerikai követhez intézett. A levélben ösz- szefoglalja az eseményeket. Julius másodikán reggel nyolc órakor ment utoljára az osztrák hajóra, ahol utolsó kijelentése az volt, hogyha Koszta délután négy órára nem lesz a parton, erőszakot fog alkalmazni. Schwartz kijelentette, hogy neki semmi joghatósága sincsen a fogoly fölött, akinek ügyét az osztrák konzulnak kell elintézni s egyúttal tiltakozott a fenyegetés ellen. A parton a két konzul között folyt le heves tárgyalás, aminek az lett a vége, hogy az osztrák konzul beleegyezett, hogy Kosztát 11 órára szabadlábra helyezzék. Ingraham tisztában volt vele, hogy az eljárás menynyi bonyodalmat és veszedelmet rejtett magában s ezért levelében arra kéri a követségi embereket, hogy álljanak mögéje és igazolják eljárását fölöt- tesei előtt. Hangsúlyozza azt is, hogy az ő egy hajójával szemben az osztrákoknak három hajója állott egymás mellett s bár az amerikai ágyuk nagyobbak voltak, amazok több, 26 ágyúval rendelkeztek. — És megtörtént, — írja Ingraham, — amit sohasem tételeztem volna fel az osztrákokról, hogy Kosztát láncokba verve tették partra, amiket a francia konzul azonnal levétetett róla. Mindez leírhatatlan izgalmak közepette történt. A nép lelkesedése nem ismert határt. Az amerikaiakat attól fogva távozásukig szakadatlan ünneplésekben részesitették, amelyeken azonban Koszta nem vehetett részt, mert elgyengülve, a francia kórházban kellett maradnia. Julius negyedikén, két nappal az eset után, amikor Ingraham is megírta első jelentését, különös eset történt, mintegy befeejzéséül az izgalmaknak. Ingraham levele utóiratában ezt mondja: ’’4th July. The Austrian vessels of war hoisted the American flag in honoring the day.” Vagyis: julius 4-én, az amerikai szabadságünnepen, a három osztrák hajó felhúzta az amerikai csillagsávos lobogót, hogy igy adjon tisztességet a napnak! Koszta október 15-én a ’’Sultana” nevű kis hajóval elhagyta Szmyrnát, hogy visszautazzék Amerikába, hová november legvégén ért a bostoni kikötőbe. Azonnal Washingtonba utazott, ahol december 3-án levelet küldött Franklin Pierce elnöknek, megköszönve benne az amerikai nemzet jóságát. December 6-án William L. Marcy külügyminiszter fogadta a legszivélyesebben, 9-én pedig Pierce elnök előtt tisztelgett. Koszta további sorsáról keveset tudunk. Washingtonból visszautazott New Yorkba, ahol december 14-i kelettel a sajtó utján mondott köszönetét az amerikai nemzetnek. Ott egy adat szerint megtanulta a fényképezést, Kuné Gyula adatai szerint pedig később Chicagóba került, ahol a két földi találkozott is. Koszta már ott volt, amikor Kuné odakerült és egy különc bankár, R. K. Swift bankjában volt váltóosztályi ’’főnök”. Ez az adat 1855-ről szól. Kende azt írja róla, (Magyarok Amerikában, I. 256) hogy egy guatemalai ültetvény tulajdonos asszony a fényképe után beleszeretett, eljött érte és elvitte Guatemalába, ahol 1858-ban meghalt. Hogy ez a romantikus epizód igy igaz-e, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy Koszta 1858- ban csakugyan Guatamalaban halt meg, igen szegény körülmények között. (Lásd: Kolozsvári Közlöny, 1858, 56. szám.) Aligha volt idősebb 35 évesnél. Ingraham csak két esztendő múlva került visz- sza az Egyesült Államokba, ahol sok ünneplésben volt része. A kongresszus külön emlékérmet veretett a tiszteletére, ami a legnagyobb kitüntetések egyike, szülővárosának, Charlestonnak németszár- mazásu lakosai pedig egy ezer dolláros diszkarddal ajándékozták meg. A polgárháborúban, mint déli ember, a déliek hadiflottájában szolgált, mint a Charlestonban állomásozó tengeri haderő parancsnoka. A háború után visszavonultan élt Charles- tonban s ott is halt meg 1891 október 16-án, 89 éves korában. Felesége szintén odavaló volt, unokája Henry Laurensnek, aki a washingtoni szabadságharcban a philadelphiai Continental Congress elnöke volt, és unokahuga a fiatal John Laurens ezredesnek, aki mint Kováts Mihály ezre-
