Fraternity-Testvériség, 1941 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1941-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 7 is, amelyet szintén jóváhagyólag közölt le a “Bulletins from Britain” április ió-iki száma. (Hogy semmi kétség ne legyen e benesi elgondolás felől, megjegyezzük, hogy a bőséges mennyiségű cseh propaganda írások, sőt “tudományos” történelmi munkák szerint is az a bizonyos ezeréves cseh határ magába zárta Szvatopluk regebeli birodalmát, így jóval túlterjedt déli irányban a trianoni határon!) Magyarország északi felét e szerint már jó- előre lefoglalta Benes Csehszlovákiának... S mi történik majd a déli felével? Erdély tekintélyes részét és állítólag már a Bánátot is Hitler jóvoltából megkapta Románia. Mivel azonban ez a trianoni főrészvényes — mint mondottuk — szintén kegyvesztetté lett, nem hisszük, hogy zsákmányát megtarthatja angol győzelem esetén. Tehát ezek az ősi magyar területek újra gazdát cserélnek. Már van rá igénylő is: Jugoszlávia, amely ezekkel együtt bizonyára megkapja a csehek által meghagyandó részt is. Világosan kiolvasható ez Churchill üzenetéből, amelyet szerb és horvát nyelven továbbítottak rádión Jugoszláviába: “Nem lesz okotok megbánni azt a hősi bátorságot, amely reátok zúdította ezt a dühös ostromot. Bátorságtok fényleni fog a történelem lapjain és közeli jutalom gyümölcseit érleli számotokra.” 6. Már az eddig elmondottak is indokolttá teszik azt, hogy ne legyen nyugodt azoknak az amerikai magyaroknak az álma, akik aggódó szeretettel gondolnak új hazájukban is szülőhazájukra. De még súlyosabban esik a latba az a tény, hogy most már Amerika is rádobta a kárhoztatás kövét szülőhazánkra. Elnökünk április 16-iki proklamációjá- ban félreérthetetlenül Magyarország ellen foglalt állást, mikor hivatalosan bejelentette, hogy Jugoszlávia s Magyarország között háborús viszony állt be s a támadó, azaz a hibás fél Magyarország volt. A fentiekből tehát világosan kitűnik, hogy Magyarországnak sem jelene, sem jövője nem kecsegtető. Elveszített cselekvőképessége, a Szovjet fenyegető magatartása, Anglia ellenszenve, szomszédainak prédára leső rabló ösztöne s ami reánk nézve legfájdalmasabb: Amerika mostani állásfoglalása elegendő okot szolgáltat arra, hogy vészes felhőket lássunk tornyosulni a magyar égen. Azzal mindig tisztában voltunk, hogy Szovjet- oroszország nem barátja Magyarországnak; ha egyéb nem volna is a rováson: a kommunista vezérek egy pillanatra sem felejtették el magyar földön garázdálkodó elvtársaiknak csúfos bukását és az országból való kitaszitását. Azt is megértjük, hogy Anglia nem veszi jónéven Magyarországnak a tengely hatalmakhoz való csatlakozását s a halálos ellenségével szövetségben lévő nemzeteket szintén ellenségeinek tekinti. Elnökünknek a magyar- jugoszláv kérdésben való állásfoglalása azonban érthetetlen előttünk s legfeljebb csak azzal tudjuk megmagyarázni, hogy a tényeket nem volt módjában megismerni, vagy már jóelőre gondoskodott róla az állandóan működő magyar-ellenes propaganda gépezet, hogy a magyar kérdést ne helyesen ismerje meg. Mi tudjuk, hogy a legelső kényszerítő körülmény, amely Magyarországot cselekvőképtelenné tette, maga Trianon volt, amely az önvédelemnek még a lehetőségétől is megfosztotta. A másik kényszerítő körülmény egy nagyhatalommal való szövetségi viszonya, amelynek következtében az adott helyzet elől nem térhetett ki s amely miniszter- elnökének kezébe öngyilkos fegyvert adott éppen úgy, mint később a görögök miniszterelnökének. A harmadik kényszerítő körülmény pedig a sok között jugoszláv csapatoknak magyar területekre való betörése és magyar városoknak jugoszláv repülőgépek által történt bombázása volt. És azt is tudjuk, hogy Magyarország csak akkor vette birtokába korábbi területeit, amikor Jugoszlávia felbomlása megtörtént. Nem tekinthetjük hát sem az igazsággal, sem a demokrácia eszméivel összeegyeztethetőnek, hogy egy nemzetet már jóelőre elitéljenek csak azért, mert ezeréves ősi jussán, az adott körülmények között oly szinmagyar területeket vett vissza, amelyeket Trianonban elraboltak tőle és amelyeknek elvesztésébe soha bele nem nyugodott. De ki fogja ezeket a letagadhatatlan tényeket elnökünknek és fogadott hazánk más illetékes tényezőinek tudomására hozni? Magánosok, vagy jelentéktelen vidéki magyar testületek egyéni akciója meghozhatná-e a kívánt sikert: szülőhazánk függetlenségének megóvását és egy másik Trianon megakadályozását? Azt még eddig senki kétségbe nem vonta — és nem is vonhatja kétségbe — hogy az amerikai magyarság túlnyomó többsége ugyanakkor, amikor szülőhazájáért, ősei földjéért aggódik, osztatlan hűséggel és ragaszkodással viseltetik ez iránt a föld iránt, amely bár nem szülte, de táplálja és majdan eltakarja kihűlt hamvait. Ez a magyarázata annak, hogy a szülőhazája ellen állástfoglaló elnöki kiáltványt nem lázadozással, hűtlenségre késztető szívvel, hanem fájdalommal és a helytelenül informált államfőt a tények igazságos mérlegelésére kérő lélekkel fogadja. Mert tisztában van azzal, hogy a szülő és fogadott hazája közötti megértést így munkálhatja, lelkiismeretének és új hazájában való életének nyugalmát így biztosíthatja. És mert azt is tudja, hogy új hazája elég hatalmas ahhoz, hogy a mostani világégés után döntő szava legyen, akármerre fordul is a hadi szerencse. Itt van hát az ideje annak, hogy felvessük és
