Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
20 REFORMÁTUS ÚJSÁG HABSBURGOK A KOSSUTH HÁZBAN A kép közepén HABSBURG OTTÓ (jobb oldalon) és FÉLIX főhercegek. Körülöttük balról jobbra: Vasváry Ödön, Molnár István, Balázs Betty, Király Yolanda, Király Imre, Borsy-Kerekes György és Bogár István. 1940 március 8-án, egy pénteki napon, rendkívül érdekes és jelentőségteljes esemény szin helye volt az Amerikai Magyar Református Egyesület washingtoni székháza, a Kossuth Building. Két egyszerűen öltözött, diáknak vagy fiatal papnak látszó fiatalember jelent meg az Egyesület irodájában: a volt Osztrák-Magyar monarchia utolsó uralkodójának, az eddig utolsó magyar királynak, IV. Károlynak két legnagyobb fia, Ottó és Félix főhercegeik. Az Egyesület épen tanácskozó tisztviselői természetesen illő tisztelettel fogadták a vendégeket, akik elmondták, hogy már előző nap, kevéssel azután, hogy a fővárosba érkeztek, rövid sétát tévén a Fehér Ház környékén, elmentek a Kossuth ház előtt, amelyet, mint magyar középületet már másnap korán délelőtt felkerestek, még mielőtt a fővárosban bárhová is mentek volna. Percek kellettek csak hozzá, hogy a találkozás első, természetes feszélyezettség'e megszűnjék. Amint a vendégek helyet foglaltak a Kossuth képekkel teleaggatott tanácsteremben s megindult a beszélgetés, szinte azonnal úgy tűnt fel, mintha a jelenlevők régi ismerősök lennének, akiknek sóik kérdezni valójuk van egymástól és sok mondani valójuk van egymás számára. Többnyire Ottó főherceg kérdezett s kérdései rendesen az amerikai magyarságra vonatkoztak. A kérdések természetéből kitetszett, hogy a fiatal, nagyképzettségü főherceg tud az amerikai magyarságról és törődik vele s amikor ennek a magyarságnak képviselőivel találkozik, igyekszik tőlük minél többet megtudni. A tisztviselők válaszaiból megismerte elsősorban azt a magyar és emberbaráti munkát, amelyet a Református Egyesület immár negyvennégy esztendeje kifejt, de meghallotta a pár hónap óta ismét működő Amerikai Magyar Szövetség munkájának és céljainak ismertetését is. Politikáról természetesen nem esett szó, aminthogy a vendégjog megsértése nélkül nem is eshetett. A vendégek mint világotjáró magyar fiatalemberek jelentei*; meg a főváros egyetlen magyar középületében, egy olyan intézmény központjában, amelyet idegen földön élő, hazájuktól elszakadt magyarok létesitettek és tettek naggyá és szemmelláthatólag örültek, hogy ennek a magyar intézménynek sikeres és áldásos munkájáról hallhattak. Ottó főherceget láthatólag meglepte az irodák modern és épen nemes egyszerűségében megkapó berendezése, aminek kifejezést is adott. A szükebbkörü beszélgetés után épen olyan fesztelenséggel beszélgettek el irodánk alkalmazottjaival is, bucsuzás előtt pedig egészen természetesnek tartották, hogy épületünk bejáratánál, épen a Kossuth név alatt, fényképfelvételeket készítsünk. Ottó búcsúszavai szószerint ezek voltak: “Igazán nagyon örülök, hogy erre a rövid időre is “otthon” lehettem. Napok múltak, a két főherceg' elhagyta a fővárost, de március 17-én, vasárnap, egypáv napi tartózkodásra visszatértek. A washingtoni kisszámú magyarság meghívását örömmel fogad-
