Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1940-02-01 / 2. szám

12

REFORMÁTUS ÚJSÁG

büszke volt. A másik két sógor, Varga meg Vajas, csak éppen hogy egy kis utravalót csomagoltak, különösen Varga, csak akkorka darab avas szalonnát tett a tarisznyába, mint a tenyere. Ennek ugyan már ide s tova tizenöt esztendeje, de az effélét nem felejti el az ember száz év múlva se. Egy szép ráncos, rövidszáru csizma nem kis dolog, különösen ha egy darab avas szalonnához méri az ember. És ő kapja a sürgönyt Józsi bácsitól! De vájjon miért ? Hiszen Józsi bácsi maga se feledkezett meg a csizmáról. Minden újévkor küldött egy képeslapot Kacagi- nak, hogy köszöni a csizmát és jó egészséget kíván. Igaz, hogy Józsi bácsi vén imposztor volt már ekkor is, dolgozni sose szeretett, ezért ment Amerikába is, de szép volt tőle mégis, hogy az ember jóságát nem felejtette el a távolban sem. Ezekből az újévi levelezőlapokból persze arra is lehetett következtetni, hogy ha egyszer hazajő a Józsi bácsi, minden máskép lesz. És most Var- gáéknak sürgönyöz. Mi ütött a Józsi bácsiba?

A dolog vége az lett, hogy mégis átmentek Vargáékhoz, áthivatták Vajas sógort is és abban állapodtak meg, hogy Józsi bácsi egyhétig lakik mindegyiküknél. Hát jó, kezdje Vargánál, úgyis neki van a legtöbb gyereke, hadd örüljön a kis rokonoknak, de aztán Kacagi következik. Kacagi után Vajas, aztán megint Varga.

Egyezkedés közben mindegyik megállapodott magában, hogy hány hold földet vesz a Józsi bácsi dollárjaiból, ez volt az oka, hogy nagyokat pislogtak és sokáig nem szólt egyikük sem.

Akkor este kimentek a vonathoz valamennyien. Kivitték az összes gyerekeket is, összesen tizennégyet. Mikor azután Józsi bácsi megérkezett, egyszerre húszán szaladtak eléje, jókedvű, hangos köszöntéssel. Az asszonnyok összecsókolták, az emberek megveregették a vállát, a gyerekek szépen pacsit adtak Józsi bácsinak. Józsi bácsi egy kis faládát tartott a hóna alatt. Kacagi el akarta tőle venni, hogy segítsen, de Józsi bácsi nem adta.

— Ezt nem lehet, sógor. Ezt már csak magam viszem.

Titokzatosan megsimogatta a kis ládát, sógorok összenéztek. Abban van a dollár. Egész utón sóvárogva nézték, Kacaginé meg is lökte az urát könyökével.

— Nézd, hogy lesi a Varga. Mint a sas a verebet.

Akkor este mégis Vargáéknál gyűltek össze vacsorára valamennyien.

Józsi bácsi jóétvággyal evett és mesélt sokat Amerikáról. Bizony sokat szenvedett, amig a

szerencse felé fordult. De azután ment minden, mint a karikacsapás. Mikor ezt mondta, tenyerével rácsapott a kis ládára, amely ott állt előtte az asztalon. Más csomagot nem is hozott. Nem érdemes olyan messziről cipelni, itthon is megvehet az ember mindent, csak legyen miből. Megint ráütött a kis ládára.

— Az pedig van hála Istennek bőségesen.

A sógorok szeme odameredt a kis ládára, szinte enni is elfelejtettek.

— Nagyon szép kis láda — mondta egyszer Kacagi sógor s titokban egyi kicsit megemelte, hogy elég nehéz-e? Bizony, nehéz kis láda volt. Nem csak dollár lehet benne, hanem arany is.

Nem győzték etetni Józsi bácsit. Miután kijelentette, hogy legújabban csak a vörös bort szereti, Kacagi sógor saját személyében inait át a legközelebbi korcsmába, vörös borért.

Csak jöjjön egyszer hozzájuk Józsi bácsi! Majd ő megmutatja, mi az a vendégeskedés. Volt egy kétéves csikója, azt eladta, hogy a ház pénz nélkül ne álljon s mikor az egy hét letelt Vargáéknál, olyan ebéddel várták Józsi bácsit, amilyent legfeljebb csak Amerikában evett. Egy nagy pulykát levágtak, töltött káposztát csináltak, turósrétest. Volt vörös bor, szivar, a legfinomabb fajtából. Józsi bácsi szegény, már amúgy is elrontotta Vargáéknál a gyomrát, azonkívül mostanában még jobban szédült, mint Amerikában, de evett. A kis ládát maga mellé tette a székre és evett, elszántan, boldogan. Régen nem volt ilyen jó, hazai falat a szájában, dicsérte az eszét, hogy hazajött. Odakint ugyanis, az utóbbi időkben csak cipőpertlit árult, de kikergették már a korcsmákból is, mert a vendégektől egy korty borocskát kunyerált.

— Csak más a hazai föld — suttogta s miközben kicsordult a könnye, legyűrt még egy pulykacombot, pedig már azt hitte, belehal.

— Egyen Józsi bácsi — biztatta Kacagi sógor s minthogy szegény Józsi bácsi már egész nyakig tele volt, válaszolni egyáltalán nem birt, csak rápislogott a kis ládára, de Kacagi ebből eleget értett.

— Még ezt az egyet Józsi bácsi — mondta örömében. — Az én kedvemért.

Tányérjára tett egy töltöttkáposztát, akkorát, mint az ökle, kibontotta.

Józsi bácsi egy ideig némán nézte a töltött káposztát, végül elszántan megette. Ivott rá egy pohár vörös bort s úgy ült a széken, mintha a dereka kővé merevedett volna, szuszogni csak aprókat birt, mint a tömött liba, azt is nehe