Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-12-01 / 12. szám
8 TESTVÉRISÉG A KASSAI KALÁCS MÓRA LÁSZLÓ Rákóczi fejedelem háza után mégis csak a leghíresebb ház volt Gerle Gábor uramé a Fazekasutcában. E hires ház kapuja fölött ugyan nem fejedelmi címer díszelgett, hanem egy hatalmas fonott kalács egyfelől, meg egy ugyancsak nagy tojásosperec másfelül. De még ezt is bátran leszerelhette volna onnan Gerle uram. Enélkül is tudta nemcsak nemes Kassa város minden apraja, nagyja, de még a hatodik szomszédságban lévő vármegyék világjáró urai is, hogy aki igazán jó kalácsot akar enni, az Kassára menjen, éspedig a Fazekasutcába. Itt készül az a kalács, amelynek a teteje fényes, mint a tükör, a belseje sárga, mint az arany. Foszlós, könnyű, mint a hópihe. Az ize pedig édes, mint az édesanyai csók. A nagy hírnév miatt Gerle Gábor mester uramnak igazán nagy volt az öröme. De mi tagadás, ezzel együttjáróan dolga-gondja is akadt temérdek. Minden istenadta napnak minden hajnalán tiz segéd és tiz inas dagasztotta, fonta, sütötte a hires kassai kalácsot. Karácsony hetében egyenesen azt se tudta, hogy melyik kezével kapkodjon a feje után. Már tudniillik azért, hogy a keze utján megtudja, hogy megvan-e a feje egyáltalán? Nap, mint nap érkeztek az előre szóló rendelések. Ki élőszóval, ki pedig levélben terjesztette elő fontos kérését. Mert karácsonykor Gerle bácsi kalácsa nélkül nem is karácsony a karácsony! — mondogatták a kassaiak. Ilyenkor éjjel-nappal folyt a munka. Ha miatta az elfáradt munkások panaszkodó formán néztek a mester uramra, ő ilyenformán legyintette le őket: — Ez mind kismiska ahhoz a munkához, amelyben nekünk volt részünk, mikor nagy Rákóczi fejedelem lakta a várost. Akár hiszitek, akár nem: az egyik éjjel a balszemünkkel aludtunk, a másikon meg a jobbikkal. Ilyenkor válik el igazán, hogy ki is a legény a gáton! Jánoska, a legkisebb inas, hogy a hallottak miatt el ne kuncogja magát, egészen ráhajolt az előtte sereglő kalácsokra s úgy cirógatta cukros- vizzel a fonatosak hátát. Éppen Gergely, a legöregebb segéd akart feleletül valamit mondani, amikor hirtelenül nyílott a mühelyajtó s olyan vendég toppant be közéjük, akit még élő ember sohase látott Kassa városában. — Gerle Gábor mester urat keresem — pattogott a jövevény hangja. —- Én vónék az, uram —- felelte ugyancsak pattogósán a mester. A két ember eleinte olyan ellenségféleképpen, lelket kutatóan pislogott egymásra. Kurtán-furcsán adták egymásnak a kérdést is, a választ is. Aztán egyre enyhébbre, melegebbre és suttogóbbra vált a beszélgetésük: — Hallgasson csak ide, mester uram! Szent karácsony ünnepe már egészen itt van az utca végin. Velem jót tett az Isten. Gazdag emberré tett Amerikában. Szeretném ezt a jó Istennek némiképpen meghálálni. Örömöt szeretnék adni másoknak, akiknek nincsen örömük. . . akiknek mindennapi utitársuk a szegénység, a könny, a bánat. Szeretném, ha karácsony szent estéjén nem akadna a városban egyetlen kis gyermek, akinek ne legyen édes ünnepi kalács az asztalán. — Értem, jó uram, értem — bólogatott Gerle mester meghatottam A jószivü ember folytatta: — Olyan kalácsokat készítsen kegyelmed, aminőket még sohasem készitett, aminőket még senkise látott soha! Csodásakat, nagyokat, aranyosakat ! Az árát ime, előre ki is fizetem. Gerle uram csaknem a feje búbjáig meresztette a szemét a nagy csodálkozástól. Vendégét betessékelte a műhely mellett lévő mesterszobába. Nem akarta, hogy a szájtáti inasok, segédek meg- neszeljenek valamit. Nem is annyira a társalgás folyt itt már tovább. Inkább csak annyi történt, hogy az imént érkezett vendégnek a bőrtarsolyából átvándorolt száz darab aranytallér Gerle uram pénzgyűjtő szakajtójába. Aztán tenyér tenyérbe csattant. A mühelyajtó kinyílt. A furcsa idegen eltávozott. Gerle Gábor sütőmesterrel forgott a világ. Ennyi aranytallér száz darab kalácsért! Szaladt a feleségéhez. Lelkendezve suttogta el neki az esetet. Aztán megindult a találgatás: Ki lehetett, aki a kalácsokat rendelte? Hintón jött-e vagy gyalog? Nem királyi követ lehetett-e? Vagy hátha maga a király volt? Aztán meg arról kezdtek tanácskozást, hogy milyen is legyen a sütendő kalács, hogy szebb is legyen, nagyobb is legyen az eddigi kalácsoknál? S még ráadásul azt is kikötötte a rendelő, hogy ’’aranyos” legyen! Végül is az asszony szava győzött, aki ezeket mondotta: — Nézze kend, kedves hites uram, úgyis arról beszélgettünk minapában, hogy gazdagsággal, sze-
