Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-12-01 / 12. szám
TESTVÉRISÉG 7 pünkkel való pásztori foglalkozásunkban a magyar nép életében sok megpróbáltatás közben bizonyosan kifejlődött érzéket a fatalizmus iránt mindenképpen ellensúlyozzuk és átneveljük az Isten kegyelmi kiválasztásában való hitté, a misszió hitévé, mert éppen ez az, ami sajátságos a misszióban olyanképpen, mint jelentette a választott népnek, amikor Isten azt mondotta, hogy nem elég, hogy megtartsalak, hanem népek világosságává teszlek téged. Ez tehát azt jelenti, hogy Isten többet akar ebből a népből kihozni, mint pusztán egy ideig-óráig ellenálló gátat, sőt éppen ezek között a próbák között népek világosságává és tanítójává akar tenni bennünket. Jahve szenvedő szolgájából akarja az Isten gyermekeinek közösségét, mint Európa világítótornyát felépíteni. Ha mi nem tudjuk a magyar nemzetnek reánk bízott részében ezt a missziói tudatot felébreszteni és táplálni, akkor a leghatalmasabb erőtől fosztjuk meg magunkat és nemzetünket jövendője szempontjából. Ha hiányozni fog a hitbeli és erkölcsi alap, akkor pusztán gazdasági és politikai problémák maradnak. Mint lelkipásztoroknak éppen az a feladatunk, hogy a nemzetnek minden tekintetben kétséges gazdasági és politikai egzisztenciáját hitbeli alapon a hivatástudat erejével támasszuk alá. Azzal tehetjük ezt, ha a kijelentésre és a hitvallásra alapozzuk erőfeszitéseinket, amelyek nélkül ez a nemzet vihet ugyan végbe csodákat, mégis egyetlenegy sors vár reá: a halál. Semmiféle emberi ésszel sem lehet megérteni a magyar nemzet fennmaradását, de hitünkkel nemcsak remélnünk, hanem bizonyosan tudnunk is lehet. Ha Istennek célja van vele, kimenti a hullámverésből, mint világitótornyot. Addig fogunk megmaradni, amig Istennek akaratát és gondolatait valósítjuk meg. Ezt a missziói öntudatot kell népünkben táplálni és ébrentartani. A mi sajátos környezetünk keretei, de minden más keretek között is ki kell fejeznünk, hogy a Duna völgyében a mi nemzetünk Krisztus magyar családja, az evangélium szerint élő istenfiának közössége kell, hogy legyen. Ezt kell képviselnünk a körülöttünk lévő népek között, és az ő számukra is. A jövendő útja tehát azon fordul meg, hogy felismerjük-e és vállaljuk-e ezt a missziót Kelet- Európa számára, vagy pedig elismerjük, hogy semmi célunk sincs és önmagunk hagyjuk helyben halálos ítéletünket. (Debrecen) ____ FÖLDOSZTÁS A felvidéki földbirtokrendezés a befejezéséhez közeledik. Kiosztás előtt áll még százezer hold. Megerősítették a birtokszerzést 106,000 holdon. Kiosztottak 47,711 esetben 275,052 holdat, amiből 45,225 kisgazda 121,000 holdat kapott, 3608 telepes pedig 49,000 holdat. Földet kapott 301 “maradékbirtokos” is, akik között 54,507 holdat, átlag tehát 181 holdat osztottak el. A kisembereknek jutó átlag fejenként 2.7 holdat tett ki. HEJ. FAJTÁM.'... Hol csíráztatta ki az Élet — a magyart, ezt a kincset? S miért korbácsolt ide a sors a nagy gyepükről minket? Milyen utakat jártunk eddig hazát kereső lázban? Siratnak-e még a virágok bennünket Ázsiában? Hányszor csaptunk nagy dáridót és mentünk bátran a harcba, hányszor lett nedves könnyeinktől lobogónk selyemrongya? Hová tettük vezéreinket, s borát a kupáknak? Hol rejtegeti koporsóját a Tisza Attilának? Sírni úgy Niobe se tud tán, ahogy mi sírunk mostan! Idegenként, lázasan élünk, földünkön — átkozotton! Hát mit fogadtunk Pusztaszernél? Hogy soha szét nem válunk!. . . Ha elűznek innen a bajok: uj hazát hol találunk?! Tud-e még faj, úgy, mint a magyar szelíden álmodozni, s mint nagy puszták szilaj szele, fütyülve vándorolni? Sírni, a dalos pacsirtával, — s uj paripára várni. .. Csak az alkony tud ilyen busán a felhőkre felszállni... Honunk javait összeszedni, lopóznak, jönnek hozzánk!... S úgy járunk köztük suta fejjel, mintha együtt toroznánk. .. Mért nem támad uj kán — vezérnek! — Oh, kardunk, s dicsőségünk. . . ■ . .Hej, fajtám! Te nyöszörgő magyar: beh nagy lehet a vétkünk. . . BARTHA ANDRAS KÖSZÖNET ÍGÉRETTEL Kedves Molnár Ur: Az Amerikai Ref. Egyesület szives volt engem tanulmányaimban segíteni. Ma kaptam meg a rám nézve nagyon fontos és szükséges checket. Ezért a támogatásért hálás köszönetét mondok az Egyesületnek azzal az Ígérettel, hogy azt visszafizetem, s ennek mindenkor hűséges tagja és terjesztője leszek abban a munkában, amelyre itt a collegeban készülök. Kívánom az Isten áldását Egyesületünk működésére. Kiváló tiszetelettel, Bloomfield, N. J. Bodnár Victor.
