Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-12-01 / 12. szám
6 TESTVÉRISÉG egészséges asszimilációnak. Érdekesen derül ez ki Bartucz Lajos kutatásaiból, aki világosan kimutatta, hogy ez a két faji elem a magyarság életében kettős asszimiliációs tengelyt alkotott és az asszimilált népek természeti alkatuk, vonzalmuk szerint forrtak rá egyikre vagy másikra. Pl. azok a szláv elemek, amelyeket a magyarság a honfoglaláskor itt talált, a keletbaltira forrtak rá, mig a kun, besenyő, az alföldi elem tengelyére. Ezeket ma már nem különböztetjük meg egymástól, mert a századok során egy testté lettek az egészséges asszimiláció révén. Ezt meg kellett említenem azért, mert ki kell fejeznem ezek után, hogy született magyarságnak nevezem mindazt a részét a magyar államot alkotó embertömegnek, amely embertömeg ezeknek az ősi vonásoknak az alapján forrt egzisztencia-közösségbe és tükrözi a magyar emberképet. Feltétlenül szükséges most már, hogy a magyar népközösségnek magyar földjén, magyar jogrendjével, magyar kultúrájával annak a magyar népközösségnek legyen biztosítva a jövője a nemzetnevelés által, a- mely a törzsökös magyar alkotóelemet juttatja előnybe, amely nemzetnevelés a törzsökösök közül választja ki a nemzet jövendő vezetőit. Az a meggyőződésem, hogy minden más elemnek, amely a magyar állam testében él, főleg a nem asszimilálódott elemnek, vagy amely idegen, faji jellegét itt nem akarja elveszíteni és mégis a magyar állam keretében akar élni, abban kell megmutatnia a ragaszkodását, hogy teljes készséggel ennek az eredeti magyarságnak az elöbbrejutását szolgálja, ha pedig nem, akkor disszimilálódjék a hazán kivül. Azért mondtam el mindezt, mert a magyar református egyházat ez a dolog rendkívül közelről érdekli, mert a magyar református egyház népe a magyarság legősibb elemeiből és rétegeiből tevődik össze, tehát tulajdonképpen a legteljesebben és a legtisztábban a mi népünkben jelenik meg a törzsökös magyar elem, amelyet a nemzeti egzisztencia sorsdöntő magvának tartunk. A nemzetnevelés olyan feladat, amelyből a magyar református egyháznak döntő szerepet kell követelnie azért a népért, amely rábizatott, amely nép a magyar egzisztencia magvát alkotja. Minthogy a magyar nemzet nevelésében ránk döntő szerep vár, nem mondhatunk le arról, hogy a magyar református népet mi vezessük magyar önismeretre. Ezt a mi lelkipásztorainknak, iskoláinknak és nevelőintézeteinknek kell elvégezniük. Lehetetlen dolog, hogy a mi magyar népünket saját magyar öntudatára egyházunkon kivül levő, sokszor közönyös, esetleg ellenséges tényezők akarják elvezetni. Legtöbbször evangéliumi mag nélkül, teljesen tekinteten kivül hagyva magyar református népünk ősi, keresztyén hagyományait és Isten országának szempontjait. Amig a mi kezünkre van bízva ez a nép, nem engedhetjük meg, hogy más végezze ezt helyettünk. Tudjuk, hogy ez magyar önismeretre való nevelés a legmélyebb értelmű evangéliumi nevelés, keresztyén nevelés és mi csak igy tartjuk szükséges dolognak. Ez a mi feladatunk. Úgyhogy a magyar református egyháznak minden körülmények között fenn kell tartania azt a kötelezettségét, hogy a magyar református anya- szentegyház célkitűzése szerint védelmezhesse ennek a népnek számára a magyar nemzeti közösségnek létérdekeit is. Mi ennek a magyar önismeretnek a próbája? Mikor lesz ebből olyan tényező, amelynek jövendő alakitó hatása van? Meggyőződésem szerint minden azon fordul meg, hogy vájjon tudunk-e olyan önismeretetet ébreszteni, amelyből a magyar nemzet rendeltetésének, missziójának, hatalmas életformáló öntudata és ösztönzése hajtson ki? Mert önismeretre vezetni a magyar népet csak ebből a szempontból jelentős. Nem azért vezetjük, hogy önmagából kiábrándítsuk. Mi abban az Istenben vetett hitben vesszük kezünkbe ezt a feladatot, hogy a- mennyiben sikerül a magyar nemzet közösségét a maga öntudatosságának megfelelő fokára emelni, olyan mértékben ki is tudjuk épiteni a magyar nemzeti missziónak az öntudatát, amely magában ilyen életformáló erővel bir. Az a meggyőződésem, hogy ebben a tekintetben is a mi egyházunknak különös megbízatása van Istentől. Hisszük azt, amit a választott népről tanít a Szentirás. Ennélfogva a magyar református egyháznak olyan megbízatása van ezen a téren, amely sajátosan különleges, amelyet saját népének emelésében használhat fel, hiszen a hivatásnak, a missziónak az öntudatát elsősorban a mi egyházunk tudhatja a saját népébe belenevelni és megerősíteni. Ez a misszió, ez a rendeltetés két irányban kell, hogy érvényesüljön. A közvetlen környezetben, a Duna völgyében és egész általánosságban: Európa kebelében. Tehát a magyar nemzetnek dunavölgyi és európai missziójában kell hinnünk és ezt a kettőt öntudatosan érvényesítenünk. Meggyőződésünk az, hogy a Duna völgyében Magyar- ország és a magyar nemzet földrajzi elhelyezkedése, történelmi alakulása és fennmaradása valóságos csodának mondható. Semmiképpen sem engedhető meg az, hogy a nemzet életében valami puszta véletlent, esetleg végzetet lássunk. Mind a két szemlélet megvan a magyar nemzetnek dunavölgyi helyzetére vonatkozólag. Vannak, akik véletlent látnak abban, hogy a magyar nemzet itt fennmaradt és vannak, akik végzetet látnak ebben, hogy a magyar nemzet ebbe az egérfogóba, ütközőpontba került. Mi, keresztyén reformátusok, az Isten világában semmiféle véletlent, vagy végzetet nem ismerünk és vigyáznunk kell arra, hogy a né
