Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-10-01 / 10. szám
14 TESTVÉRISÉG asserting that “the House of Hapsburg, — perjured in the sight of God and man, forfeited the Hungarian throne.” But, alas, the independence was not long-lived. Despite their noble stand, the Hungarian generals were decisively defeated at Világos in 1849 and the dream of Hungarian freedom was past; with scorn for the noble struggle the horses of the Cossacks trampled upon the beautiful fields of Hungary. Kossuth fled to Turkey — never to return alive to his native land. The revengeful hand of power shook, however, the lonely hut of the exile. Kossuth's life was wanted, for it was known that as long as he lived, there lived a protector of freedom and of right as intrepid as he was self-sacrificing. His surrender was energetically demanded, and the Turkish government hesitated whether to obey the conmmands of humanity or the stern requests of dangerous might. He escaped in September, 1851, to the land which has proven the refuge of so many who seek humanity’s freedom — America. Of his enthusiastic reception here more will be said later. The Hungarian emancipator had stopped in England on his journey to the United States, and thither, when he could no longer endure to remain so far away where lie could only speak but not work to fulfill his ambition, the liberation of his people, he returned and remained for eight years. Neither there nor in Italy, where he stayed for the rest of his life, did he ever grow weary of making plans in whose practicability he firmly believed. His schemes, however, were shattered one by one and he died at Turin on March 20, 1894, without having achieved that for which he had lived, the complete freedom of his nation. His body was interred in Budapest, amid the heartfelt tears of the entire Hungarian people. One may ask wherein lay the tremendous power and popularity of this humble patriot not only with his own people but those of other nations as well, particularly England and the United States. First of all, the principle to which he dedicated with rare faithfulness his sorrowful life — that mankind was born to freedom and cannot be restrained in its development — is an underlying principle of humanity. “Louis Kossuth’s place in history,” as Horace Greeley said, “is already fixed and cannot be changed. Among orators, patriots, statesmen, exiles, he has, living or dead, no superior. His throne is in the heart, and he can only be discrowned by tearing that heart from the breast of humanity.” He was great secondly because he had the gift of extraordinary eloquence. We know about Kossuth only from the records which have been preserved in newspapers, magazine articles, pamphlets, books and his own letters; and while on other points there may he differences of opinion, on one point there is no controversy, doubt or hesitation: all agree that he was surpassingly eloquent. An excellent description of his style is recorded by one of his contemporaries: “It is not that he elicits vociferous cheers from well-fed gentlemen after dinner, and is greeted by waving of white handkerchiefs from crowded galleries of easily excited and sympathizing women, — scores of very common orators, having a favorite theme a nép nevelésének. Napilapot alakított “Országgyűlési tudósítások” címmel, a melyet kéziratos országgyűlési jegyzetei alapján irt és megpróbálta, 'hogy a nép figyelmét a közügyek felé terelje és így a felszabadulás nagy munkájára előkészítse. Váratlan siker kisérte ezen próbálkozását. Nem annyira meglepő ez, iha figyelembe vesszük azt, hogy a magyar természeténél fogva soha sem volt szolgai nép. Története mutatja, hogy a múltban nem csak szabadságot, de nagy nemzeti jólétet élvezett, hogy amikor ezt a szabadságot veszély fenyegette újra és újra fegyvert fogott az elnyomó ellen. Magyarország a XV. században, Mátyás király alatt népesebb volt, mint Anglia és Európa katonai hatalmai között is első helyet foglalt el. A kereszténység védő bástyája volt Európában, a legműveltebb országok egyike, a kor költőinek és művészeinek központja, nemcsak a magyar, hanem a német, az olasz és más népek tudósainak találkozóhelye. Ez az ország harcolt másfélszáz esztendeig a török ellen és végül is legyőzte azt és dgy megvédte egész Európát az ázsiai uralomtól. Amikor a Habsburgok, az országnak előbb választott, majd örökletes urai, akik mindinkább elnyomták a Nemzet jogait, a XVII. században eltörülték a magyar alkotmányt és Magyarországot császári tartománnyá nevezték ki, a magyar nép bátran gyülekezett Rákóczi Ferenc zászlaja alá, készen inkább meghalni, mint eltűrni nemzeti jogai megcsonkítását, mely függetlenségük végét jelentette volna. Amikor tehát Kossuth nemzetének nevelését tűzte ki céljául, nem kellett, hogy a magyarság keblébe plántálja a szabadság szeretetét, csak cselekedetre kellett feltüzelni azt a szabadság érzetet, amely az elnyomatás évei folyamán a hamu alatt parázslott. Kossuth nem csak nemzete figyelmét hívta fel magára, hanem a bécsi kormányzatét is. Az osztrák főváros hamar észrevette, hogy a fiatal ügyvéd és irő személyében a nép jogai elnyomóinak erős ellenfele támadt. Kossuthot börtönbe vetették és csak három év elteltével, 1840-ben engedték szabadon. A börtön komor légköréből a házasság karjaiban keresett menedéket. Feleségül vette Meszlényi Teréziát, aki élete végéig megosztotta és a hősnő bátorságával és szerető feleség- türelmével vállalta férjének minden szenvedését. 1841 januárjában Kossuth visszatért eredeti feladatához, hogy tollának erejével felébressze az alvó magyarságot. Átvette a Pesti Hírlap szerkesztését, amely a liberális párt újonnan alakított közlönye volt. A nemzet pedig elmélyedt figyelemmel olvasta prófétájának szavait. Metternich azonban ismét közbelépett. Ellenségeskedést szított a kiadó és szerkesztő között és Kossuth kénytelen volt megszüntetni kapcsolatait azzal az újsággal, mely a magyarok imakönyvévé vált. A folytonos izgalmak aláásták Kossuth egészségét és ha csak egy időre is, de vissza óhajtott vonulni szerény vidéki hajlékának békés körébe. Röviddel később azonban a kötelesség érzete ismét a felkavart közügyek csataterére szólította. A liberálisok, akik
