Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-07-01 / 7. szám
16 TESTVÉRISÉG “MY RROTHERS AND 1” Sample from Alexander Fin fa’s recently published book “ÉN ÉS AZ ÖCSÉIM” Részlet Finta Sándor most megjelent könyvéből THE FUNERAL SINGERS By Alexander Finta We had good singing voices, my brothers and I, and often we were called by a funeral director, Mr. Weislovits, to a cemetery in the neighborhood of our street to sing at funerals. This created a certain respect for us, but what seemed bigger in our eyes, it was also profitable. We were earning money durings our summer vacation. Some people make a living by exploiting physical strength or superior mentality; Mr. Weis- lovit's talent was different. He could yield genuine tears at a moment’s notice. He would stand at the door of his funeral establishment, watching for someone to pass by dressed in mourning garb. At once his voice would change from its natural tone and he would greet them with tears, and it would have taken an attentive observer to notice that his feeling was interest in his business, not sympathy for his neighbor. His greeting almost invariably began in the same way: “He died?... oh, he was a good man, an excellent father. He merits a nice funeral, a first class one.” If he had made a mistake and the customer had to correct him with, “Oh, Mr. Weislovits, the one who died wasn’t a he but a she,” this never bothered him. He went on at once, “Oh, oh! She really was a good mother, and she merits a nice funeral, a very nice one!” At this point he would pull out his large handkerchief and try to stop the tears which were flowing down his cheeks, but he was never able to check them until he had reached an agreement with the mourner. So his enterprise went on with success. He grew rich, and when the city council auctioned off an old theater building in our end of the town, Mr. Weislovits bought it at a bargain and moved his business into it. At first the whole town laughed at him, but their ridicule only served to advertise his business, which daily grew bigger and more elaboraté. At the funeral hall, what had once been the theater gallery was filled with caskets in the latest A TEMETÉSI KANTAlOK Magyarra fordította: Bogár István Jó énekhangunk volt valamennyiünknek, öcséimnek és nekem is s igy az egyik temetkező, Weislovits ur, gyakran elhívott bennünket az utcánk melletti temetőbe halotti éneklésre. Ez bizonyos tekintélyt szerzett nekünk, de ami még lényegesebi) volt a mi szemünkben, egy kis jövedelmet is jelentett számunkra. Nyári vakációban mindig kerestünk egy kis pénzt. Némelyek testi erejük felhasználásával keresik meg kenyerüket, mások szellemi kiválósággal, Weislovits ur képességei azonban egészen másfélék voltak. Ő képes volt igazi könnyekre fakadni egy pillanat alatt. Sokszor állott temetkezési üzlete ajtajában azt lesve, hogy ki megy el előtte gyászruhában. Természetes hangja ekkor egy pillantás alatt elváltozott, könnyezve üdvözölte azokat s ugyancsak éber megfigyelő volt az, aki észrevette volna rajta, hogy nem a felebaráti részvét, hanem csak az üzlet érdekelte őt ebben. Az üdvözlések csaknem változatlanul emigyen kezdődtek: “Igazán meghalt?. . . oh, pedig milyen jó ember volt, mily kiváló apa. Megérdemel egy szép temetést, egy elsőrendű temetést...” Ha néha eltévesztette s a vevő igy javította ki szavait: Oh, Weislovits ur, nem ember, hanem asz- szony volt a szegény — az sem hozta őt zavarba. Azonnal folytatta: “Oh, oh, bizony milyen egy igazi jó anya volt ő, megérdemel egy szép temetést, egy elsőrendű temetést.” E pontnál aztán előhúzta jókora zsebkendőjét s azzal próbálta felszántani könnyeit, amelyek két orcáján sűrűn gördültek lefelé, addig azonban sohasem volt képes azokat megállítani, mig valamelyes egyezségre nem jutott a gyászolóval. Vállalata jól ment hát ilyeténképen. Gazdag ember lett belőle s mikor a városi tanács elárve- reztette a város szélén lévő egyik régi színházépületet, Weislovits ur potom áron megvette azt s az egész üzletét ebbe helyezte át. Kezdetben az egész város nevetett rajta, de a gúnyolódások csak arra voltak jók, hogy üzletét még ismertebbé tegyék, amely igy napról-napra nagyobb és fényesebb lett. A temetkezési teremben az egykori színházi karzaton voltak elhelyezve a legújabb formájú ko-
