Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
REFOnnAIUS ÚJSÁG OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEOERATIOI1 OF ANERICA Published monthly [=] Főszerkesztő—Editor in Chief: STEPHEN MOLNÁB Felelős szerkesztő—Managing Editor: GEORGE KEREKES BOIiSY Subscription $2.00 a year Megjelenik havonta [=] T ársszerkesztők—Associate Editors: EMERY KIRÁLY and EDMOND VASVÁRY Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage, Act of February 28, 1925. authorized August 13. 1936. VOLUME XVIII. JANUARY, 1940- 1940 GYERMEKEINK ESZTENDEJE Ezerkilencszázharminchat óta még nem múlott el év, amit valami speciális névvel vagy mozgalommal emlékezetessé ne kívántunk volna tenni Egyesületünk történetében. 193G jubileumi esztendő volt annak hangsúlyozására, hogy akkor érkezett el negyvenedik évfordulója az Egyesület 189G-ban, Tren- tonban történt megalakulásának s a dátum mellett nem illet elmennünk az alapítókról és hűséges munkásokról való kegyeletes és elismerő emlékezés nélkül; 1937-et “Charter Year”-nek neveztük el, mert 1907 volt az a nevezetes év, amikor máig is egyedülálló kongresszusi szabadalom levelünket a képviselőház törvénybe igtatta s azt néhai Theodore Roose veit sajátkezű aláírásával látta el. Itt is emléket állítottunk tehát arról, hogy hálás magyarságunk mennyire akarja és tudja értékelni a múlt teljesítményeit. 1938 szintén nem volt nevezetesség nélkül. A “Zarándok esztendő” volt az, melynek ered- ményeképen egyesületi munkánk méltó elismerésben részesült az Óceánon túl is és ifjúságunk először mutatkozott be “otthon” a maga romlatlan amerikai magyarságában, hogy utoljára említsük azt az eredményt, mely egyetemes amerikai magyarságunk jobb megismerését jelentette. 1939-nek kettős jelentősége is volt. “Kon- venciós” esztendő is volt, ami inkább csak belső hatású, az a körülmény azonban, hogy a “Lincoln Magyar Hőseinek” esztendeje nevet nemcsak viselte, de a kiadásunkban megjelent értékes történelmi munka által maradandóbbat is adott, mondhatjuk, uj korszakot nyitott itteni magyarságunk életében a múltnak a jövő érdekében történendő feldolgozása terén. Általánosságban tehát, ugylátszik, mégis inkább a múlt volt az, mely a munkát ihlette, mint ahogyan helyes is a jövő munkálásának az a módja, mely a múlt ismeretén és megbecsülésén alapszik. Ismeret és tapasztalat nélkül egészséges haladás nem képzelhető el s nem is érdemli meg a jövőt az az ember vagy intézmény, aki vagy amely tanulságokat a múltból levonni nem hajlandó. Megtanulhattuk azt, hogy már negyven s egy nehány esztendővel ezelőtt is voltak itt magyarok és reformátusok, akik alkotni mertek és tudtak. Megtanulhattuk azt is, hogy már harminc esztendővel ezelőtt is lehetett törvényhozási elismerést szerezni a nemes amerikai magyar célkitűzéseknek. Megtapasztalhattuk azt is, hogy nem tekinttetünk továbbra is szétfuvásra ítélt pelyvának, kiszáradásra ítélt mocsárnak azok részéről, leikhez a tagadhatatlan vérségi kötelék szálai fűznek; valamint azt is, hogy itt született uj nemzedékünk büszkén vallja magyar származásúnak magát, ha vele a magyarság értékeit megismertetjük. Megbizonyitottuk adatokkal azt, hogy Amerikához bennünket, már a múltban is, nem a szabadosabb élet és dollár szerelem, hanem a legeszményibben felfogott szabadság-szeretet kapcsolt “mindhalálig hűségesen.” Tanulhattunk tehát és tanultunk is. Az emlitetetteken felül mindenesetre megtanultuk azt, hogy nem szabad kielégülnünk az ősi és hősi múlton, bármilyen szép és dicső legyen is az. Az amerikai magyarság nem vénhedett még ki annyira első nemzedékében, hogy a saját maga számára életében emelt síremlékekkel megelégedhessék. Élő test vagyunk s mint ilyenek munkára képesek. És ha öntudatunk az elmúlt évek alatt megerősödött egy kicsit, érez- nünk is kell a további munkának nemcsak lehetőségét, de kényszerét is. Minél tovább dolgozunk, építjük egyéni és intézményes életűn
