Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
4 KEFOEMÁTUS ÚJSÁG két, annál tovább fogunk élni. Keresztyén felfogásunk szerint a személyes élet sincs csak a sírig, csak a földre határolva. Az intézmények életének sem szabad csak addig tartania, mig az alapitói ki nem dőlnek. Át kell ültetődnie annak a messzebb jövendőbe. A jövendőt pedig a gyermek jelenti. A mi életünkben a mi gyermekeink, az amerikai magyar ifjúság. Ezt az igazságot nem most találtuk fel. Egyesületi vonatkozásban régen hirdették már, hogy “akié a gyermek: azé a jövő.” Gyermek osztályunk aránylag szépecskén fejlődött is annyira, hogy állandó tartalékát jelentette a felnőttek biztositó osztálynának. Az eddigi fejlődéssel azonban megelégedve nem lehetünk. Több mint tizenkétezres felnőtt tagszám mellett a hatezres gyermeklétszám nem elegendő. Kern fogadhatjuk el indokolásnak azt, hogy az “egykék” korszakában egészen természetes egy gyermek két felnőtt után. Először nem, mert az végképen nem “természetes;” másodszor nem, mert tudjuk, hogy magyar népünket itt veszedelmes arányokban nem kerítette még egészen hatalmába ez a diadalmas betegség; harmadszor nem, mert egyszerűen nem vagyunk hajlandók ilyen indokolást elfogadni. De ha a helyzet mégis csak az, hogy gyermekosztályunk létszámával elégedetlenek vagyunk, akkor segítenünk kell rajta. Hogyan? ! Legalább egy esztendőt behatóbban rászánunk a fejlesztésre. Jól tudván pedig azt, hogy ma már egy szülőnek sem elegendő az, ha csak azon a címen igényeljük gyermekeit intézményünk számára, mert mi “magyarok” vagyunk, gondoskodnunk kellett más vonzóerőről is. Olyan előnyös biztosítási formákról, melyek felvehetik a versenyt akár a legnagyobb vagy leggazdagabb, üzleti alapokon álló társaságokkal. Örömmel lehet itt jelenteni, hogy ez meg is történt. Január elsejétől kezdve Egyesületünk olyan nagyszerű gyermek-biztosítási okmányokat ajánl, melyek minden összehasonlítást fölényesen kiállanak. A legelső ezek között egy havi 25 centes okmány, mely $500.00 biztosítási értéket kép visel és 18 éves korig tartható; utána mindjárt egy “Iskoláztatási okmány,” mely után $250-t, vagy a ráta fizetés arányában akár $1000.00 készpénzt fizetünk ki 18 éves korban; bevezettük gyermekek számára is $250.00-os egységekben a népszerű “20 Year Endowment” okmányokat; van egy olyan biztosításunk is, amit csak 20 évig kell fizetni s időközi halálesetkor vagy 65 éves korban kapható meg készpénzben. Ezeken kívül megmaradt az előnyös “Whole Life” s a fizetőt biztositó formánk is, mely azt jelenti, hogy ha a gyermekért fizető apa vagy anya meghal, a gyermek biztosítása minden további fizetés nélkül érvényben marad. Mindezek pedig úgy vannak kiszámítva, hogy halál esetén már a betöltött öt esztendős korban teljes összegükben érvényesek. Ilyen választék mellett lehetetlennek tartjuk azt, hogy ne bírjuk a versenyt, ha... Ha úgy kerületi, mint helyi szervezőink a legnagyobb lelkiismeretességgel látnak munkához. Ke legyen egyetlen magyar ház, ahová be ne kopogtatnának s ahol meg ne magyaráznák, hogy a szülők a pénzükért nálunk kapják a legnagyobb értéket. De ne legyen egyetlen olyan református lelkész sem, aki hangtalanul, említés nélkül veszi tudomásul mindezeket s lelkiismereti kötelességének nem tartja Egyesületünkre fel hívni figyelmét az ő “háza népének,” gyülekezetének. Az egyesületi tagság egy kapoccsal több, mely felnőttet és gyermeket az Egyházhoz erősít. Hamarabb jön az elnéptelenedés és más veszedelem oda, ahol ezi meg nem látják. Egyesületünk pedig szinte napról-napra jobban mutatja meg teljes jóin dulatát és segitőképességét az egyes egyházakkal szemben. Az 1940. esztendőt “Gyermekeink eszten- de”-jének neveztük el. Hemcsak azért, mert okmányainkat a szokottnál nagyobb változatosságban és még előnyösebb feltételek mellett kínáljuk, hanem azért is, mert ez más vonatkozásban is a mi gyermekeink esztendeje. Ebben az évben nyillik meg uj Árvaházunk, hogy a régi helyet tudjon adni a mind nagyobb számban jelentkező, munkaképtelen, öreg magyar testvéreinknek. Olyan otthont adunk a magyar soron elárvult kicsinyeknek, aminőt csak az az intézmény adhat, melynek szive is benne van a maga mindennapi munkájában. Ha semmi más ajánlatunk nem volna a magyar szülők számára csupán ez, hogy gyermekeit biztonságban tudhatja nálunk akkor is, ha már ő maga nem él: Egyesületünk akkor is megérdemelné azt a 4—5000 uj gyermektagot, akikkel osztályunkat megnövelni kívánjuk, akarjuk — s ha Isten is úgy akarja — fogjuk is. Ezért nevezzük 1940-et “Gyermekeink esz- tendejé”-nek s ehez hívjuk szeretettel munkatársul Egyesületünk minden igazi, öntudatos, a jövőt munkálni kész tagját. Borsy-Kerekes György.
