Református ujság - Fraternity-Testvériség, 1940 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1940-05-01 / 5. szám
OFFICIAL ORGAN OF THE HUNGARIAN REFORMED FEDERATION OF AMERICA Published monthly Megjelenik havonta Főszerkesztő—Editor in Chief: [=} T ársszerkesztők—Associate Editors: STEPHEN MOLNÁR Felelős szerkesztő—Managing Editor: GEORGE KEREKES BORSY Subscription $2.00 a year Előfizetés $2.00 évente EMERY KIRÁLY and EDMOND VASVÁRY Entered as second-class matter August 10, 1936, at Pittsburgh, Pa., under the Act of August 24, 1912. Acceptance for mailing at special rate of postage, Act of February 28. 1925, authorized August 13, 1936. VOLUME XVIII. OUR CHILDREN’S YEAR MAY, 1940 TESTVÉRISÉG Amerikai magyar életünk utján lábunkat meg- sebzö kövek között értékes kincset, szivünket megszűrő tövisek között illatos rózsát is találtunk. Sok szenvedést, sok megpróbáltatást, de sok örömet, sok lelki kincset is adott nekünk itt az élet. A legértékesebbek egyike: a testvériség. Testvér! Testvérem! Hallottuk mi ezt régen is, otthon is. De valahogy más tartalma volt akkor annak. Magasról hangzott, a fejünk felett szállt el. Hallottuk szószékekről, kegyes, kenetteljes hangon: Kedves Testvérek! Hallottuk hazafias ünnepélyeken, tüzes hangon, trombitazengésként: Testvérek! Hallottuk, de valahogy ott maradt az csak az ünnepélyeken. A mindennapi életbe nem tudott utat találni. Ott voltak barátok, iskolatársak, földiek, elvtársak, kollegák, baj társak. De testvérek? Az valami távoli volt. Itt, amerikai magyar életünkben, a távoli közel jött, az ünnepélyes magasságban lebegő leszállt a hétköznapokba. Életünkké lett. Észrevétlenül jött az. Az idegen világban mindnyájunkra egyformán ránknehezedett egyedülvalóság, árvaság érzése, a mindennapi kenyér gondja, az együttérző, megértő szív után szomjuhozás, a magyarság közös családjához való tartozás érzése alatt egyszer csak kinyújtottuk kezünket a másik kéz után. Megszorítottuk egymás kezét, bizalommal, megértéssel néztünk egymás szemébe és melegen szólt ajkunkon a szó: testvér! testvérem! Közelebb jutottunk egymáshoz, jobban megértettük egymást, az ember az embert. Hogy érzésünknek gyakorlatilag is életet adjunk megalakítottuk egyházainkat, egyesületeinket, egyleteinket. Megindultunk a testvériség megvalósítása felé. Ha kicsiny körben, szegényes keretek között is, de megéreztünk valamit a názáreti Jézus lelkűidéből. ö Istent Atyának nevezte, mennyei Atyának hirdette és azt tanította, hogy igy szólítsuk meg: “Mi Atyánk!’’ ö az emberiségre azt mondotta: “Isten gyermekei.” Azért élt, tanított, azért halt meg, azért él mindörökké, azért küldi tanítványait, hogy eljöjjön az Ö Országa, eljöjjön az az idő, mikor az egész emberiség egy nagy család lesz, melynek feje az Atya. A család tagjai, mint az Atya gyermekei között, lehullanak a válaszfalak, eltakarodik az önzés, az életet megnyomorító bűn, erőszak és a család tagjai egymásnak testvéreivé lesznek. Eljön a Testvériség országa! Az “All quiet on the western front” cimü könyvben van egy megragadó jelenet. A német katona a bomba által vágott gödörben, a sötétben hozzáeső francia katonát megöli. Elmúlt a sötét. Jön a hajnal. Borzalommal néz a mellette levő halottra. Zsebébe nyúl. Noteszt húz ki. Benne fénykép. Szép kis ház. A ház előtt asszony, karján egy gyermek. A megölt katona kis családjának képe. A német katona beszélni kezd a halotthoz: “Testvér! én nem akartalak megölni, de nem láttam mást benned, mint a kézi gránátot, gyilkos fegyvert. Most téged látlak. Az arcodat, feleségedet, gyermekedet. Bocsáss meg testvér! Későn jövünk rá az igazságra. Miért nem mondták meg, hogy te éppen olyan szegényember vagy, mint én. Téged éppen úgy félt anyád, mint engem... Bocsáss meg. Ha életben maradok, harcolni fogok a kegyetlenség ellen. Testvér! megígérem...!” Én hiszem, hogy a szenvedés kinyitja a szemeket, erőt ad arra, hogy az emberiség ledöntse az akadályokat, legyenek azok személyek, vagy intézmények, melyek az Isten Országa, a Testvériség elérkezését akadályozzák. Nincs már messze az idő. Testvériség! Ezt irtuk Református Egyesületünk zászlajára, hivatalos lapunkra, Zászlónak, vezérlő csillagnak, életünk iránya hordozójának szántuk. Jer! emeljük fel magasra a zászlót ott, ahol emelhetjük, a mi körünkben, a mi amerikai magyar életünkben. Jer! Kövessük a vezérlő csillagot, tegyük élővé, sziveket vigasztalóvá, gyógyítóvá ínagunk között a testvéri szeretetett Jer! a csillagot követve, dolgozzunk a szent látomásért, a boldog jövőért: a testvériségért! Dr. ÚJLAKI FERENC.
