Mocsáry Sándor szerk.: Természetrajzi Füzetek 22/1-4. (Budapest, 1899)

1. szám

A COLLODICTYON TRICILIATUM SZERVEZETE. 11 mindig ugyanaz, úgy hogy fajilag jellemző bélyegnek tekinthető. A Collodictyon ostorai szép elegáns ívben hátrafelé hajolnak egészen úgy, mint ezt ugyané folyóirat hasábjain megjelent, a Carteria-félékről szóló kis monograph ikus tanulmányomban ismertettem. Az ostorok különben igen mozgékonyak, élénken csapkodnak, miközben rendszerint csak «ostorrészletük» lép functióba. Ki mai nap Flagelláták ostorával foglalkozik, nem mellőzheti, hogy állást ne foglaljon azon kérdésben, hogy vájjon az ostorokat bevonják vagy pedig ellökik-e? A Collodyctionon e tekintetben nem sokat lehetett megfigyelni. Elhaló sejten láttam A SCHNEIDER óta sokszor ismertetett tüneményt, melyet legtalálóbban talán egy leégő gyertya viaszolvadásával lehet összehasonlítani. Itt is mintegy lefolyik az ostorplazma s csöppekben gyűlik össze, míg elvégre csak két vastag, csonka tönk marad meg, az, mit FISCHER fönt említett tanulmányában «olvadási gömb »-nek (Quellungskugel) nevez. Az ostorok csapkodása élénk és gyors mozgást eredményez. Sokkal erőteljesebb ez, mint az Euglenáké; a Collodictyon azonban reá is szóiul, mert csak gyorsaságával tud megmenekülni számos üldözője elől. A mozgás egyenletes; közben folytonosan a hossztengely körül s mozgásuk irányában forognak, még pedig Volvox-módra jobbról balra. Térjünk át ezekután a plazmatestre magára. Ez typusos k'lagellata-sejt; sejtmagot, lüktető üröcskét s nem contractilis vízhólyagokat zár magába. A protoplasma hyalin, kissé zöldesbe játszó, mi bizonyos nagvobbfokú sűrűség optikai kifejezője. Rendkívül sokféle és számos elkülönülést zár magába, melyek névszerint következők: sejtmag, lüktető üröcske, több-kevesebb nem contractilis vacuolum, microsomák, excretszemecskék, több-kevesebb táplál ékrögöcske s ezek emésztési terményei. Mindezek közt legfeltűnőbbek a szemcsés elkülönülések, melyek sokszor sűrűen megtöltik a sejteket s szinte elfedik a «szerveket»». Szokássá vált, hogy infuzoriumokon a magol tekintsük legfontosabb szervnek s ezért leírásomat ezzel kezdem meg, röviden előadva e tekintetben i észleleteimet. A mag rendesen alig látszik, ha megkeressük; azonban már élő példányokon is mindig megtaláljuk. A sejtek mellső részében fekszik. Oly szabály ez, mely alól kivételt nem tudok, noha több mint kétszáz példányt figyeltem meg. Alaktani tekintetben olyan, mint a Monadindk magva általában. Typusos «hólyagszerű». A mag körül szilárdabb határréteget (magburokV könnyen láthatni. A magtestecske (nucleolus) gömbölyded, néha átmetszeti képben hatszögletű. Szerkezetet a magon nem láttam: csak elhaló egyének