Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 5/1-4. (Budapest, 1882)
1. szám
5 Ezekre alapítja javaslatát a folyóiratok reformjára nézve, a legteljesebb czentralizáczió értelmében. Egyelőre csak Németországra szabja a dolgot s a központot természetesen Berlinbe kívánja, meghatározza a szakbeosztást, ehhez képest a referensi testületet; szóval az egész czentralisztikus apparátust, mely szakasztott mása az ismeretes Bachrendszernek, vagy akár az istenben boldogult német apróbb Vaterlandok «Rangs, Dienstordnung und Instanzenzug» jának. E nevezetes Zuschrift» olvasása közben mindig azt hittem, hogy a végén reánk magyarokra külön is kerül majd a sor, mert hát LÖHER úr révén, a szász jajkiáltások, mint nem kevésbé a német színház eseménye következtében divatossá váltunk nagy Németorságban, annyira, hogy még az én kedves, jó barátom dr. KOCH , ott Nürnbergben látogatásom alkalmával, avval az ő nagy szerénységével kérdést intézett hozzám, hogy hát nagyon üldöztetnek-e a németek a pusztákon ? mire én azt feleltem, hogy nem nagyon, mert naponként mindössze csak pár ezret törünk kerékbe, ha — változatosság kedvéért — karóba nem húzzuk. E felelet óta az én kedves doktorom tökéletesen tisztában van avval a német hajszszal, a melyet — németek költenek. De másképen történt. — dr. KRIECHBAUMER lamentatióit — maga nevezi így — ez egyszer nem a magyar folyóirat, hanem a mi derék svéd barátainknak legújabb vállalata, az ,,Entomologisk Tidskrift" szólította ki, mely polyglott, közöl svédül, francziáúl és latinúl; — dr. KRIECHBAUMER urat pedig az hozta ki a sodrából, hogy az előszóban ki van mondva az, hogy noha a közlések nemcsak franczia, hanem latin, német, angol vagy valamely skandináv nyelven is óhajtatnak, legszívesebben mégis a franczia nyelven Írottak fogadtatnak el. Tehát a német nyelv, amelyet KRIECHBAUMER úr a világnyelvek élére helyezett, a svédek által hátra vettetett. «Hinc illa' lacrimse» s ezért volt szükség a tudománynak nyelv szerint való szabadságára a német mérsékelt ostromállapotot indítványozni, más nemzetek művelődési törekvéseit a nyelv miatt haszontalanság sőt nevetségesség színében föltüntetni s mindezekkel a német természetvizsgálók gyűlése elé járulni. A többiek elmondására nagyon is ajánlkozik a perszifláló hang, de hát beszéljünk komolyan, mert hiszen nem is annyira dr. KRIECHBAUMER úrral, mint inkább egy áramlattal van dolgunk, s nemcsak németekhez, hanem másokhoz is kell szólnunk. Mindenek előtt kijelentem dr. KRIECHBAUMER urnák, hogy iratából határozottan kivehető az, hogy ő azt a «magyárische Zeitschrift »-et t. i. a magyar Nemzeti Muzeum által kiadott «Természetrajzi Füzeteket» nem ismeri s így az e fölött való itéletmondásra joga nincsen; kivehető továbbá
