Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 3/1-4. (Budapest, 1879)

2-3. szám

97 zépső : a homlokpaizs (scutum frontale), a két szélső, a felső szempaizs (scuta supraocularia.) A negyedik sorban van két falcsontpaizs (scuta parietalia). A felső állkapocs szélén vannak a felső ajakpaizsok (scuta supralabialia), ezek közül az orr csúcsát borítót mellső orrpaizsnak (scutum rostrale) nevezzük. A felső ajakpaizsok felett a fej oldalát több kisebb paizs fedi ú. m. az orrpaizs (scutum nasale) az orrnyilással; egy vagy több mellső szempaizs (scuta praeocularia) s e kettő között egy vagy több gyeplőpaizs (scutum frenale). A szem mögött két vagy több hátulsó szempaizs (scuta postocularia) s egy vagy több halántékpaizs (scuta temporalia). Az alsó állkapocs hosszában vannak az alsó ajakpaizsok (scuta infralabialia), melyek közül az első a kózépajakpaizs (scutum mentale). A fej alsó lapján van két pár egymás mögött fekvő hosszabb paizs, a mellső és hátulsó állcsúcspaizsok (scuta inframaxillaria), a melyek egymással érintkezvén a torokbarázdát (sulcus gularis) képezik. — A fejpaizsok alakban és nagyságban változhatnak ugyan, de azokat gondosan vizsgálva, közöttük biztosan eligazodhatunk. Minden kigyó ragadozó állat, mely csak elevenen fogott zsákmánynyal táplálkozik. A táplálék kisebb fajoknál rovarokból, nagyobbaknál gerinczes állatokból áll. Az igen mozgékony arczcsontok a kigyót képessé teszik arra, hogy saját testénél vastagabb állatokat elnyelhet. Rendszerint nagyobb adagokat nyelnek el, melyeknek megemésztésére hosszabb idő szükséges. Az áldozatot fejénél ragadják meg s az állkapcsok előrenyomulása által szorítják le a bárzsingon át a gyomorba. A nagyobb állatokat körűlgyűrüzés által fojtják meg s azután ragadják meg; a mérges kigyók rendszerint egyszer megharapják az áldozatot s a méreg hatását bevárják. A kigyók időszaki vedlésnek vannak alávetve. A felsőhám az ajak szélén felreped s egy darabban kifordítva mint keztyü válik le a testről. A legtöbb kigyó szárazföldön él, szereti a meleget és a napfényt s azért a meleg évszakban, szabad, verőfényes helyeken találjuk őket. Míg némely faj kerüli a vizet, mások előszeretettel a víz közelében telepednek le, s abba gyakran bemennek részint fürdeni, részint táplálékot keresni. Ámbár lábatlanok, bordáik és a haspaizsok segítségével mégis képesek gyorsan mozogni, sőt a magasabb tárgyakra fel is kúszni, jól tudnak úszni s a puha talajban talált üregeket pl. egérlyukakat kitágítani. Sok köziilök éjjeli állat, mely nappal elrejtve él és csak síitkérezés végett hagyja oda rejtő helyét, de mégis annak közelében marad. Nyugváskor tekercsben fekiisznek, a fej a középen. A hazánkban élő kigyók ket családba sorolhatók : A fejvert paizsai jól kifejlettek Siklófélék (Colubridae). A fejvért paizsai hiányosak, közben pikkelyek . . Szülőkigyók (Viperidae).