Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)

1. szám

24A legegyszerűbb szerkezet mellett, mely a táplálék tartására csak azért alkalmas, mivel a rágólábak megfelelő tagjai egymásfelé mozognak, azt találjuk, hogy az egymás felé néző, kissé homorú oldalak szélei sűrű szőrszegélylyel birnak, s hogy egyes gödröcskékben sűrű szőrpamatok állanak. Kis nagyítás mellett kétféle szőrt lehet megkülönböztetni, melyet a 3-ik ábra mutat. Némely szálak egyszerű, áralakú 2—4^ hosszú serték; ezeken szín, vastagság és szerkezetre nézve két részt különböztethetünk meg. Az alsó, vastagabb részt (I. tábla 3. ábra A) sötétebb színű, a felső, hirtelenül véknyodó rész világosabb. Ugy látszik, mintha a szőr belső üregébe idegszál vonúlna, mely az alsó részben liüvelylyel bír, míg ez a felső részben hiányzik. Ezen egyszerű szőrök között sajátságosan elütőket is találunk, melyek alakjukra nézve a tollszőrökhöz némileg hasonlítanak, szerkezetükre nézve ellenben azoktól nagyon is eltérnek. Ezeknek szára, vagyis a t. k. szőr szerkezetére nézve megegyezik az előbb leírttal, (I. tábla 3. ábra A. B) azonban ott, a hol véknyabb felső része kezdetét veszi, ott az utóbbiaknál két oldalt laposan szétterülő, egy síkban fekvő vagy egymással mintegy derékszöget képező oldalszerveket találunk (I. tábla 3. ábra D). Nagyságuk különböző: az alsó a legkisebb s minden utána következő nagyobb, míg a szőr csúcsa felé ismét kisebbednek. Ez oldalnyujtványok kúpalakúak; tompított végük a szőr csúcsa felé hajlik s belsejükben erős nagyítás mellett egy, a szőr belső üregét a külső környezettel összekötő, igen vékony nyílást vagy csatornát lehet észlelni. Yaljon betölti-e idegállomány ezen szerv belsejét, vagy sem, azt a tárgy parányisága s a rendelkezésemre álló nagyítás elégtelen volta miatt biztosan eldöntenem nem sikerült; annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy itt sajátságos, az izlélést vagy szaglást, vagy mindkettőt eszközlö szervvel van dolgunk. A száj körül elhelyezett s az 1-ső ábrán elkülönítve előtüntetett, a ráknál természetben egymásra boruló s egymást fedő tagokat, melyek közül első tekintetre csak a nagy rágók és a 3-ik rágólábak tűnnek szembe, következőleg lehetne összefoglalni: Az első pár egygyé olvadt s ajakot képez. A második pár (rágó, rnandibula) harapja az ételt; mellékszervei, a tapogatók, mint tömők működnek. A 3-—5-ik pár (két maxilla és az első rágóláb, pes maxillaris,) hajtja a vizet kis részben a szájnyílás felé, nagyobb részben a kopoltyúkat rejtő űrbe. AG—7-ik pár (2-ik és 3-ik rágóláb, pes maxillaris 2. et 3.) főrészei mint rágólábak működnek, tartván a harapásra szánt táplálékot, ennek megvizsgálására pedig különös, e czélra alkalmas érzéki műszerrel birnak. A három rágólábpár tollszőrökkel borított oldalszálcsái a szájat és a kopoltyűkat öblegető víz kipuliatolására szolgáló érzékeny szervek.