Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 2/1-4. (Budapest, 1878)
2-3. szám
148 P. Persicaria L. között. — Rokonaitól, a minők: Polygonum lapathifolium L. (P. nodosum Pers.), Polygonum Danubiale Kern. és Polygonum tomentosum Schrank, — alsó színükön mirigytelen levelei által; a Polygonum Persicaria "L.-tői viszont, — meztelen vagy gyöngén pillásélű murvái által, igen könnyen megkülönböztethető. — Különben alacsony és gyönge termete által, valamint berzedt elágazása által is első tekintetre feltűnik. NÉHÁNY KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI NÖVÉNYRŐL. Közli: SIMKOVICS LAJOS. (2-ík Közlemény.) 1 Közép-Magyarország növényeiről, s nevezetesen Budapest és környékének növényzetéről némelyeket már e füzetekben is, valamint a «Magyar növénytani lapok» 1877-ki folyamának 8-ik és 9-ik számaiban volt alkalmam elmondani. E közleményem az eddig közöltek kiegészítésére czéloz, de egyszersmind alkalomszerű is óhajt lenni. Ösmeretes ugyanis, hogy az «Orvosok és Természetvizsgálók» ez évi nagygyűlésének színhelyéül az ország szíve Budapest van kitűzve; ösmeretes az is, hogy ily alkalmakból az illető vidék monographiájához a vidék flórájának összeállítása is szükséges kiegészítő részt képez. — Hogy Budapest és vidékének flórája a megbízottak által a lehető terjedelemben és pontossággal legyen összeállítható, — ezért e közleményemben közzé teszem azon növényeket lelhelyeikkel egyetemben, melyeket eddig azon vidékről följegyezve nem találok, de a melyek általam ott gyűjtetve s így ez alkalommal mint a vidékre ujak bemutathatok. Ezen, Budapestre és vidékre nézve uj növényekhez néhány olyat is csatolok, mely eddig onnan alig, vagy pedig kevés helyről volt ösmeretes, valamint olyanokat is, melyeknek a vidéken való előjövetele SADLER ideje óta kérdésessé s kétessé vált. Az egyes növények NEILREICH ÁGOSTON rendszere szerint következnek egymásután. 1. Anthoxanthum villosum Lois. Cserjés gyepes helyeken Budapest mellett a Svábhegyen. Ösmerem Baranyamegyéből is Sellye falu környékéről. 2. Koeleria glauea (Sehk.) DC. Elég bőven nő futó vagy félig kötött homokon a Csepel-sziget buczkáin Csepelfalu és Soroksár között, valamint Szt.-Endrével szemközt a szt.-endrei szige': homokterületein. 1 E közlemény csupán annyiban vétetik II-nak, a mennyiben a Term. Fűz. Il-ik kötet 32-ik lapján kezdődő közleményhez hasonló. SIMK.