Herman Ottó szerk.: Természetrajzi Füzetek 1/1-4. (Budapest, 1877)

1. szám

43 A szájnyílást apró szemcsék környezik. Méretek: 1-ső 2-ik alak Hosszátmérő 157 13.1 Harántátmérő M 11.4 Magasság 9 o 8.2 A tető távolsága az előrésztől. . 7.0 5.8 Száj távolsága a hátrésztől . 9.2 8.3 Hasonlatosságok és különbségek. A nemből, a melyhez ezen példányok tartoznak, kevés faj ismeretes. Eddig ismeretesek mint élők:

1 Echinocardium australe Gray. (Kelet-India, Jóremény foka, Japán, NewZealand.) — cordatum Penn. (Norvégia, Földközi tenger, Brazília, Florida). — flavescens Müll. (Norvégia, Dél-Carolina, Florida.) — mediterraneum Forb. (Földközi tenger.) pennatifidum Norm. (Northumberl. Florida tengerszoros.) Ásatag fajok:

2 Echinocardium cordatum Penn. (felső-kréta?) Crag, Angolország. Deikei Desor. Molasse Helvetian III. St-Gallen, Sweicz. — depressus Ag. Molasse, Couronne. pennatifidum Norm. (= virginianum Forb. A. Agassiz szerint.) Miocén, Petersburg E.-Amerika. — Sartorii Ag. Pliocen, Palermo. — subcentrale Ag. Eocén, Roy an. Tehát összesen 9 faj. Ezekből az E. Deikei és subcentrale igen töredékes példányok után Íratott le; az E. Sartorii valószínűleg az E. cordatummal azonos, úgy, hogy egészben csak G jó faj marad meg, melyek közül csakis az E. cordatum és mediterraneummal hasonlíthatók össze példányaink. Agassiz A.

3 élénken hangsúlyozza azon nagy változást, melynek a Spatangidák átaljában, de különösen az Echinocardium cordatum növekedése folytán alá van vetve. Az E. cordatum 7.9 V

lf

m hosszú alakján szerinte az ambulacra párok belső likacssorai még nem futnak egybe, mint a kinőtt példányokon; a far alatti rész néha oly csőralakú, mint az E. mediterraneumnál; úgy, hogy szinte kínálkozik a gondolat, mintha példányaink az E. cordatum ifjabb példányainak megfelelnének. Közelebbről tekintve példányainkat, kétségtelen, hogy ezek — ha nem > 1. c. 109. l. t a Agassiz L. Desor Catalogue raisonné. és Desor. Synopsis. » 1. c. 350, 744.1.