Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)
1914-01-25 / 13. szám
TÉLI ESTÉK 3 egy óhajtásban egyesült: csak még egy gyermekkel oszthatnák meg Isten áldását! Az élet angyala e szavakat hallalá: Hat gyermekkel fog az Isten megáldani. Az ifjú pár egyszerre rebegé: — Legyen úgy, a hogyan Isten akarja! Évek múltán az árendás házában gyönyörű két gyermek, egy fiúcska és egy leányka játszadozott. A földmives pár nyolcadmagával ült az asztalnál. Egyik család csak olyan boldog volt .gyermekeiben, mint a másik. Nem sokára a halál angyala köszöntött be a községbe. A himlő-járvány szedte ártatlan áldozatait. Az árendás házából egy koporsócskát kisértek a temetőbe, a szegény földmives pár udvarán pedig két kis koporsó felett hangzott 3 gyász ének. Ott is, itt is nagy volt a fájdalom. De a szegény pár csak ezzel vigasztalta magát: ahogyan Isten akarja! Ezután az árendás házában még a levegőtől is óvták az egyetlent. A szegényes udvaron vidáman kergetődzött négy napbarnított egészséges gyermek. Nemsokára az árendás házában ismét temetés volt. Az elkényeztetett, az elsatnyult kis csemete is meghalt. A szegény ember négy gyermekéből négy szép legény vált. A boldog házaspár álmában egyszerre látta az élet angyalát, ki azt kérdezte tőlük: — Jó emberek, hogyan jobb? S ők egy szívvel lélekkel válaszolták: — A hogyan Isten akarja. L. L. Tói — Amerikában. Arany János már a magyarországi télről azt irta, hogy: »Mily sivár ez a tél! Vastag hó takar be udvart, házikertet: Országúton is csak az jár mostan, a kit Isten átka kerget. Országút. . . hol az most A mezőt boritó tenger hó lapályon 1 Itt-amott, ha látszik ut nélkül bolyongni Egy magányos lábnyom, Az is elvész egyszer, Két sarut találni s ember lábát abban, Erdőn farkas ordit, a síkon esik, fú Mindig vastagabban ...« Hátha még egy amerikai telet élt volna át, milyen dalra fakadt volna akkor? A természet ellentétei ugyanis, a meleg és a hideg Amerikában, de különösen Newyork városában a legfeltűnőbbek. Nyáron olyan nagy a hőség, hogy az emberek százával potyognak az utcákon, az éjjelt pedig képtelenek a lakásokban eltölteni s ezrével feküsznek a parkokban, a nyílt tereken és a folyó és a tenger partján. Télen pedig olyan irtózatos a hideg, olyan rettentő hóviharok dúlnak, hogy igazán csak az indul ilyenkor útnak, akit az Isten átka kerget. Százával, ezrével pusztul ott télen az ember. Vonalokat temet maga alá a hóvihar. Az utasok ott fagynak meg, dermednek csonttá a kietlen pusztaságban, hol a vonatot utolérte a hóvihar. Borzasztó a pusztulá- ilyenkor Amerikában mindenfelé. Szomorú híradás sok bizonyítják ezt most is. A dermesztő fagy nem könyörületes, különösen az európai embert nem szereli. Az európai ember nem bírja úgy a hideget, de a meleget sem, mint az amerikai. Azért legjobb itthon maradni s Amerikába nem vágyakozni, ügy bizony, kedves atyámfia! Családi szikrák. Az apa fiához (ki a szülői háziól megválni és uj otthont alapítani készül): Arra ügyelj mindenek előtt, hogy ne végy el olyan leányt, aki gazdagabb náladnál! Mikor én elvettem a te anyádat, nekem fiz forintom volt, neki pedig huszonöt — és azóta nem mult el nap, melyen anyád ezt nekem szememre ne hányta volna. Katica: Néném, mondja csak kigyelmed, mi az a telegráf? Néni: Hát fiam, az olyan valami, hogy a mit vele közlünk, rögtön tudtára adja az egész világnak. Katica : Néném, akkor kigyelmed is telegráf! Néni: Te bolond, hogy mondhatsz ilyet ? Katica: Nem én mondom. Az édes apám mondotta tegnap édes anyámnak, hogy valahogyan el ne mond a néninek, mert rögtön megtudja az egész világ. Ismeretek-tára. Az a bizonyos uj tánc . . . Hallottak ilyet! A minapában megyek az utcán. Két falusi asszony beszélget. Csak beszél — beszél az a két falusi asszony. De kitérni nem tudok előlük, mert azt hiszik a Nagy-utcán járnak most is. A széles nagy utcán. Már mint az 5 falujokban. — Jól van, gondoltam, hát kihallgatlak benneteket. — És hallgattam . .. — Tudja e komámasszonv, hogy uj tánc van ? — Nem tudom én, komám- asszony. — De biz’ igen. ügy hij- ják, hogy tantó. — Kontó? — De nem-e! Valami tantó. Azt mondják valami vad indiá- nusok táncolják a nagy tüzek mellett, mikor rájuk gyün a bolondéria. — Hát osztég ide hozták-e azokat az endiánu- sokat? — Nem a’, komámasszony, hanem kivándoroltak ezek az indiánusok Amerikába. Osztég egy táncos fehércseléd megtanulta tőlük. És kezdett vele kincset keresni, táncolni. — Sokat keresett? — Nem igen ... miér, mer’ nagyon is bolondosnak találták. Nekem a nagyiskolás Estván mesélte la, éppeg a minap gyütt Pestről. — ’Iszen bolondos . . . bolondos. Máma meg ippeg az után ácsingóznak, a mi bolondos. — A számról kapta le komámassszony. Most már megint járja — a tantó. — Járja? — Az úri jányok veszkődnek érte. Azt mondják. — No akkó a faluba is bejő, akár az ugráló színház.
