Téli Esték, 1914 (18. évfolyam, 10-18. szám)

1914-01-25 / 13. szám

4

TELI ESTÉK

— Nem a ! Vagy ha bejő is — emegy a’ akár a Tiszavirág. >

— Heheheh! Reggel jő — este kotródik.

— Persze. Hát mennyi komédiás tánc gvütt már már a világra. A faluba is. Haza gyünnek a katona legények. Ez is mondott egyet, a másik is ugrik egyet. Ez uj tánc. És mer’ uj tánc, hát a púja vesz- kődött érte.

— Meddig la?

— Akár a Tiszavirág.

— Még mi is táncoltuk . .. hogy is a manóba mondják: krajcár polka.

— Menjen már komámasszony . . .

— Csak ippeg mondom.

— No de azért jöhet akármilyen uj tánc. Bolondos, akár az április. Csak nincs párja a magyar táncnak.

— Asz’mondom.

— Hej, hej komámasszony, a csárdás csak csárdás marad.

— Csárdás. A régi, az igazi.

— Igen . . . miér, mer’ azér, hogy már abban is neki vadulnak a mai legények . . .

—1 Mint az endiánusok.

*

A két falusi asszony most befordult . . . nem kisérhettem. Hát gondolkodva ballagtam tovább. És úgy találtam, hogy a mi népünknek még mindig van megérzése az iránt, a mi természetes. A mi leikéhez illik. Ez a természetes érzés az ő Ízlése. ízlés bizony ez, mely szembeszáll a divattal. Hozzája is eljut minden. Mint a levegőben úszó, kóválygó láthatatlan »izék«, i>izmus«-ok. De igazán nagy ellenálló képességgel marad a maga természetes érzékével. Ha t. i. mesterségesen nem dolgoznak ezen érzék ellen. Még akkor is ellenáll. Visszatér hozzá. És ez nagy kincse a mi fajunknak. A mi hullámoktól körülvett nemzetünknek

Az a bizonyos uj tánc, melyet ma már tangó néven emleget az utca gyerek is, (pedig a táncot magát kevesen tudják) csak múló divat. Tiszavirág. S ha nem is fog oly gyorsan eltűnni, mint azok a 24 óráig röpködő virágok . . . bizony olyan mákvirág ő, a melyet pár év után még emlegetni is alig fognak.

mr.

Mindig csak ötét.

Elhatározta a vén leány, hogy a farsang alatt bálba megy. Hiszen csak őt is megtáncoltatják még egyszer az életben. El is ment tehát és ott ült a többi leányok közt szivszorongva es várva, mikor akad egy jószivü gavallér, aki táncra viszi. Végre úgy éjfél után egy legény meginvitálja. A vén leány enged a kérésnek és pedig ezen szavakkal:

— Már mindig csak engem, mindig csak engem!

■*■■*•■*

Mit mond a feleségének.

István koma: Mondd csak koma, mit mondasz te a feleségednek, mikor későn mégy a korcsmából haza ?

József koma : Furcsa. Mit mondok? Hát azt mondom, hogy: „Jó estét!“

István koma: Többet nem mondasz?

József koma: Ä többit aztán már a feleség szokta mondani.

Biró uram szentenciái.

— Annyi bizonyos valóság, hogy ez a könyörtelen két esztendő sok emberfiát megtanít arra, hogy több nap, mint-kolbász. Az régi, nagy igék előkerülnek a gondnélküli időknek elrejtett mélyéből.

Az hosszú böjt ideje mindenkorra alkalmatos volt néminemű meggondolásra.

— Csak kivergődünk aztán a bajok sokaságából.

S ha gyün az első tavaszi napsugár, a magyar ember mindgyárt más pápaszemen néziaglóbust,aföldteícétésaz— egész világot. Mikoron a magyar gazda meglátja az első uj pázsitot.. hát a lelke elfeled minden bubánatot. Csak reménységgel telik meg és elcsendesedve várja a jobb jövendőt.

— Minden emberfia pedig alkalmatosán megtanulhatta ezekből az időkből, hogy a magyarnak a föld, a mező, a termés, a mag, az agrária olyan fundusa, akár a háznak alapfnndusa- Ha nekünk ez két esztendőben csak amolyan-ilyen jó termésünk van, amire azt szokta mondani a magyar: No hát nincs kenyerünk, csak kalácsunk, hát fiütyülünk az háborúnak, nem csak az balkáninak, de az pénzháborunak is. A nagy baj olt vót, hogy az az áldott jó fejős tehén ... a magyar fód ... kevesebbet cseppögetett, mint szokott la. Abizony.

Crazdák világfa.

Van-e télen a méhekkel gondunk?

Egy méhész sem ad már hitelt annak a régi babonának, hogy a méhek téli álmot alusznak. És akik még szívesen ringatják magukat abban a tévhitben, hogy méheik télen alusznak, csakhamar szomorú valóságra ébrednek. Éhségtől, szomjúságtól nedvességtől elpuszlulf állataik az ellenkezőjéről győzik meg. A méhek életműködése télen sem szakad meg. Egy rajban lógnak kaptáraikban. Folyton cserélgetik helyüket. A szélénlévők a középenlevőkkel és viszoni. Ez helycsere a szárnyak mozgatása által történik, ami egyúttal melegfejlesztésre és a levegő felfrissítésére szolgál. A méhek télen egyedül sem a táplálkozásra, sem a védekezésre nem képesek, így történhetik meg, hogy minden előzetes gondoskodás ellenére éhenhalnak, mert egy szemfüles egér a kaptárban üti fel szállását s a felhalmozott viaszt és mézet elpusztítja. Rendkívül érdekes télen a hőkülönbözet a kaptárban. Kint jégcsapok lógnak és kaptáron belül néha 20 fok meleget találunk.

Amig a méheknek mindenük meg van és semmiben sem kell hiányt szenvedniük, nyugodtan vannak. Csak rendkívül finom zümmögést hallunk s ezt is csak csak akkor, ha fülünkkel egész a röplyukig jövünk. Mihelyt valami nincs rendjén, zug az egész kaptár. Minden méhésznek tudnia kell ilyenkor, hogy valami baj van, hogy kedves állatait valami veszély fenyegeti. Ez a méhek panaszkodása.

Ilyenkor azután itt az ideje, hogy közbelépjünk, mert könnyen megtörténhetik, hogy legszebb családjaink elpusztulnak. Nagyon helytelen beszéd, hogy a kaptárt télen nem szabad kinyitni, ezt ilyenkor még könnyebben tehetjük, mint tavasszal, mert nem kell rajzástól tartanunk. De vájjon mi bánthatja őket ?

Az éhség. Még a legrosszabb időben is csapatostól hagyják el méheink kaptárainkat. Sok azonban még a röplyukon túl sem távozik és kiterjesztett szárnyakkal holtan terül el. Ha az éhség a fiasitás alatt tör ki, akkor nekiesnek a következő nemze-