Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-23 / 4. szám
2 TÉLI ESTÉK rek, mi lesz még a télen ? Lám, már a szol- gabirók is javasolják, hogy ceremónia nélkül engedjék a népet ki — Amerikába. Mikor ezeket a tudósításokat olvastuk, mi is felszisszentünk. Hiszen a vármegyében lakunk. Úgyszólván mindennapi érintkezésben vagyunk olyan egyénekkel és kisgazdákkal is, akik jól ismerik a község viszonyait. És egyetlen szóval sem említik Berend község nagy éhínségét. Pusztulását és bus harang- kongását. És most, mikor hallják ezeket a rémes híreket, ők maguk csudálkoznak rajta és állítják, hogy a berendiek még nagyobb csudálkozással fogadják a rettenetes hirt. Hogy a berendiek sem fekszenek, nyugszanak ebben a kegyetlen időben rózsás ágyakon? Ki csudálkozik azon? Hogy nagy káruk és csalódásuk volt ebben az esztendőben? Kinek nem volt most kára és csalódása? De hogy Berenden éhínség nincs: az bizonyos. Hogy az árvizveszedelem dacára is ezt a páratlan, gyönyörű őszt ők is serényen felhasználhatták a földek művelésére és vetésére, az is bizonyos. Hogy még az ingyen vető-magokra sem szorultak általán, azt megtudjuk a ^gazdasági felügyelő jelentéséből. Hogy segedelemre ha nem végszükségből, de gyámolitásból rászorultak? Mikor nem fogadja el a szegény ember a segedelmet? És hol nincs szegény ember? Hogy ez a segedelem nem megy oly gyorsan, mint azt a ki nem várni-tudás elképzelte. Ezen sem lehet csudálkozni. Hogy a mi közigazgatásunk nem jár automobilon? — Azt az egész országban tudják. Hát ime, itt a hű kép. Itt a való. Tessék most már újra kérdezni: miért kell hát akkor minden áron nyomort csinálni. Miért kell a világot, ezt az ideges és szenvedésekkel teljes gazdavilágot, ezt a megzaklatott népet tele kiabálni ? Mert szenzáció kell! Mert valakinek, valakiknek, a jó Isten tudja kiknek érdekében áll, hogy nyomor legyen. Hogy a mindenáron való pusztulás és éhínség hire állandóan hangozzék. Nem jól van ez igyl Az újságok már most is eléggé lejárták magukat hitel tekintetében. Az újságban olvastam, mondják. És százan felelnek reá, akkor nem igaz. Hej! pedig nagy szükség van arra, hogy igenis, az újságok teljesítsék igaz hivatásukat. Résen legyenek és hű krónikásai, tanúi az időknek és eseményeknek. Csakhogy ha ez igy megy, akkor sem lesz tekintélyük. Akkor sem fognak nekik hinni, mikor a nyomort nem csinálják, de valójába’ bemutatják. Mester. Biró uram szentenciái. — Az jubéliumok időszakát élendjük. És annyira feszülend a jubéliumi vágy, hogy már az őtven éveket, miket mi még félszázadnak néztünk, nem bírják kivárni. — Budapest fő és székváros már negyven évi jubé- liumot ülendett az napokban. Hogy t. i. Buda és Pest össze- ölelkezelt. És eggyé lőtt. Szinte az ünnepi szónok, a polgár- mester is érezte, hogy ötven a régi, a természetes dátum. Hát amondó volt, hogy mostan csak beharangoz az igazi jubileumra. Az ötvenedik esztendőre. A félszázadosra. Hát csak rázza is a kongót, ha felkötötte. — Hej, mikor én még tengelyen vittem a vicispán urat Pest Budára! Más idők más tengelyek voltak azok! Voltam azóta is! És azt kívánom a szép Budapestnek, hogy magyarabb tegyen. Osztég valahogyan törekedjék, hogy hát — szöbben, jobban ejtse a magyar szót, mint ahogy az én fileim hallották. Közmondások. Rátartja magát, mint a kompolti asszony. Mátyás király valami Kompolti nevű embernek egy Nána nevű falut ajándékozott Hevesben, s innét Nánai Kompoltinak nevezték. Ezen ajándékkal meggazdagodván, a feleség szörnyen elkevélyedett, miért aztán rajta maradt a csúfság, hogy: »Rátartja magát, mint a kompolti asszony.« * Jön, mén, mint Apátiban a szatyor. Szatyor nevezetű kutyája volt egy apáti embernek. A kutyát kivitte kőlykezni a szállásra; de ott nem lévén mit ennie, naponként haza ment gazdájával, s midőn jóllakott, visszasietett kölykeihez. Ez a sétálás mindaddig tartott, mig kölykei fölnevelkedtek. Innét maradt meg a közmondás: »Jön, mén, mint Apátiban a szatyor.« * Áldja meg az Isten, mint a szuhai malmot. Szuha nevezetű tótfalu Hontvármegyében fekszik. Történt egyszer, hogy a patakon levő malomba beleütött a mennykő, mit a szomszéd falubeli molnár Isten áldásának nevezett. Azért mondják néha gonosz kívánságból: »Áldja meg az Isten, mint a szuhai malmot.« * Ember vagy kecském. Egy papnak szónoklata alatt az egyház ajtajában aludt egy asszony, mit a pap nagyon restéit. Nem messze az asszonytól kívül legelt egy kecske , mely a mint meglátá, hogy az asszony bólintgat, kedvet kapott az öklelésre, s az asszonyt rövid tűnődés után föl is taszította. Ezt látván a pap, akaratlanul is fölkiáltotta: »Ember vagy kecském.« Kétes válasz. Fiatalasszony: Nos édes Palim, immár két hónapja vagyok a feleséged, hogy tetszik a házasélet? Fiatal férj: Oh nagyon! Végtelenül! úgy, hogy ha pl. téged — ne adja az ég! — elveszítenélek, hát rögtön megházasodnám ismét!
