Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-23 / 4. szám
TÉLI ESTÉK 3 Tanácsadó. Virágszerető lányoknak. Hogy karácsonyra nyíló ibolyánk legyen, erősen fejlett kis ibolyatőket kiveszünk a földből és közepes nagyságú cserépbe, ültetjük. Földet az ibolyával együtt szedünk ki. A cserepeket azután elhelyezzük a pincében és csak any- nyira öntözzük, amennyire az feltétlenül szükséges. December elején a cserepeket hűvös szobába állítjuk és most már rendszeresen öntözzük is. Egy hét múlva bevisszük a fütött lakószobába és nemsokára örömünk telhetik a nyíló ibolyákban. Elvirágzott rózsákat le kell nyesni, amint már nem szépek, ugyanis a rózsavirágot szárával együtt a legközelebbi szemig le kell vágni az ágról. Ez alkalommal egyúttal a rózsabokor alját is rendbe lehet hozni, hogy koronája tetszetős legyen. Le kell vágni a száradásnak induló, vagy a szél által letört ágakat. El kell távolítani azokat, melyek egyáltalában nem hoznak virágot. A nagyon is kinyúló ágakat rövidebbre kell nyesni, hogy az alak szépsége meg legyen. Az egymást keresztező ágakból azt kell eltávolítani, amelyik az alakra hátrányos. Nagyon erősen fejlődő thea- és noisette-rózsák ágait a 10. és 15. levél között kell megkurtitani, ha szép koronát akarunk alakítani. A lenyesett ágakból lehet dugványokat készíteni. A dugvány 2-3 levélhosszal elegendő, tegyük egy oly cserépbe, mely alul törmelékkel, jó földdel és felül egy kis homokréteggel legyen megtöltve. Jól öntözzük meg s azután helyezzük el egy félárnyékos melegágyban, mely zárva tartandó. Ha kellő nedvességei kapnak itt a dugványok, hamarosan gyökeret vernek. Mikor a huszárt visszavágják. Elmegy a huszár a templom előtt és nem veszi le a sapkáját. Oda szól neki erre az ott ülő koldus: — Mondja csak. vitéz uram, maga mindenkinek köszön, akinek csillagja van ? — Bizony mindenkinek. — Nem mond ám igazat, huszár uram, — feleli a koldus. — Most sem köszönt az Úristennek. Pedig annak több csillagja van, mint az egész ármádiának. * Mondja a kiszolgált huszár a falusi gazdakörben . . . — Mikor Taliánországban jártunk, hát megnéztük a pápa lakását is, a Vatikánt. Tudják, hogy mind az 50 ezer szobát bejártam. — Hm, hm, — szól az Amerikából éppen hazajött kivándorló. — Mi az, a tenger mélységéhez képest. Én jártam egy fellegkarcolóba, a mé’knek nem is tudom, hány millió szobája van és mindegyikbe vótam. ’ Kifütyült bor. Bort vitt a viski szekeres. A hordó egyszer csak erősen kezd folyni, mire megállítja lovait s rendes szokása szerint a megállásnál el kezd fütyülni. Mikor aztán Husztra megérkezett, mondják neki, hogy üres a hordó, hol a bor? Ez a homlokára ütve felkiált: — Teringettét, biz azt kifütyültem! Apróságok Erzsébet királyné életéből. A gyermekek közt. A hatvanas években a királyné gyermekeivel együtt Budán nyaralt. Ennek az örömére tizenkét fiú és leány, tizenkét földmivesnek fiacskája és leánya egy cigánybanda kíséretében a királyné nyári lakása előtt elterülő rélre vonult ki. Egyszer csak megjelent Erzsébet királyné is gyermekeivel a réten. Egy jeladásra a harminchat pár gyermek táncra perdült és ugyancsak járta a csárdást. A királyné el volt ragadtatva és az egész gyermek sereget megvendégelte. Ő maga, maga kezeivel osztogatta a hófehér kalácsot, szerető anyai keblére ölelte a gyermekeket és mindig köztük volt. * A magyar kocsis. Királynénk a legtisztább magyarsággal beszélte nyelvünket. És majdnem mindig magyarul társalgott. Lajos Tódor bajor herceg (a királyné fivére) is nagyon szeretett volna megtanulni magyarul. A királynétól kért hát tanácsot, mikép tanulhatná meg a magyar szót: könyvből-e vagy tanitó-mestertől ? — Könyvből nehezen fogod megtanulni, mondotta fivérének a királyné. — Hát akkor magyar vidékre költözöm. — Ajánlok neked egyet, szólott végre Erzsébet királyné. Fogadj magadnak magyar kocsist, kocsizz sokat, beszélj vele sokat; igyr tanulsz meg leggyorsabban magyarul. ügy is történt: Mikor a királyné a fazekat tartotta. Egy napon magánosán sétálgatott a királyné s mikor már jól elfáradt, egy kunyhóba tért be, hogy ott kissé megpihenjen. A tűzhelynél idős gazd- asszony állott, kezében kanállal, előtte a fazék, melyben tésztát kavart. A királyné engedélyt kért a leülésre s aztán beszélgetésbe ereszkedett az asz- szonnyal. Ez pergő nyelvvel és találó feleletekkel válaszolt az uralkodóné kérdéseire, úgy hogy egész egyszerű élettörténetébe beavatta vendégét. A beszélgetés közben is keményen folytatta munkáját az. asszony; hanem a fazék nem akart engedelmeskedni s együtt mozgott, forgott a főzőkanállal, mig végre az asszonyt elhagyta a türelme. — Na, szólt ingerülten, igy nem lesz a tésztából semmi. Nézze, jó asszony, úgy sincs mit csinálnia, jöjjön ide s tartsa a fazekat egy kissé, akkor mindjárt menni fog a dolog. A királyné mosolyogva lépett a tűzhelyhez s tartotta a fazekat, mig a gazdasszony a tésztát kavarta; csakhamar elkészült az, a felséges asszony megkóstolta s persze kitűnőnek találta. Akkor aztán szívélyes búcsút vett. Mikor a gazda délben hazajött s véletlenül az ablakpárkányra tekintett, ijedten hátratántorgott. — Anyjuk, hogy kerül ez ide 9 A párkányon egy tizes bankó feküdt. Halott- halványan és hebegve mondta el az asszony, mi történt s a hogy tudta, leírta a hölgy külsejét. — Asszony, asszony, — kiáltott a gazda, kezeit összecsapva, hát csakugyan hosszú az asszonyok haja és rövid az eszükV Hisz ez a királyné volt! — Jézus Mária! sopánkodott az asszony és én a királynéval tartattam magamnak a tálat! Ezért talán még be is csukhatnak! A földmives, mint volt katona és igy világlátott ember, megnyugtatta kedves élettársát, akkor azonban elhatározták, hogy ha valaha még oly rosszul menne is dolguk, inkább koldusbothoz nyúlnak, de ki nem adják a bankjegyet, a melyet a királyné keze érintett.
