Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-30 / 5. szám
2 TÉLI ESTÉK Igyekszünk tehát őket felvilágosítani. Ha ugyan lehet. Mert vannak vakok, kiket már meggyógyítani lehetetlen. Hát azok a papi milliók, nem a káptalanoké. Nem a kanonokoké. És nem a papoké. Nem is könyökölnek benne, hanem a legsúlyosabb felelősség mellett kezelik, gondozzák, hogy azok az állítólagos rengeteg milliók... a maguk hivatását, rendeltetését szolgálják. Mindig. Minden időben, még akkor is, mikor más, például a bankok vasszekrényei — csődöt mondanak. Azok a káptalani, helyesebben alapítványi tőkék ugyanis egyházi és nemzeti célokra tett örök tőkék, jótékonysági alapok. Szent és nagy célokat szolgálnak. Azokhoz nyúlni nem szabad. Azokat más célra fordítani nemcsak kegyeletlenség, de jogi következményekkel járó cselekedet. Ezek az alapítványok áldások forrásai. Az Egyház, a Haza, a nemzet kultúrájának, iskoláinak, szegény ügyeinek, szociális céloknak, kegyeletes megemlékezéseknek forrásai. * Szent életű, csudás jótékonyságu főpapok, papok és világiak tették le alapítványul a maguk áldozatos jótékonyságát, hogy ezen alapítványok igen-igen mérsékelt kamataiból például a szegény emberek gyermekei ingyen, vagy jótékony kedvezmény mellett tanulhassanak. Magyar emberekké, a nemzet becsületes polgáraivá lehessenek. Akik ezen állítólagos milliók ellen kiabálnak és írnak; elmennek például Szatmáron a hatalmas zárda épülete, a püspöki konvik- tus, az Irsik nevelő és árvaház mellett, a Pázmaneum és más jótékony alapitványos intézetek mellett. És soha nem gondolnak arra, hogy itt száz és száz gyermek, fiú és leány tanul azoknak az állítólagos rengeteg millióknak becsületes, szolid kamataiból, a melyekre ők ácsingóznak. Úgy járnak, mint az a falusi ember, aki minden heti vásárra bejár a városba. És egy életen keresztül nem figyelte meg, hogy a nagy templomnak kettős tornya van. Hát ezek az újság cikkezők, ezek a nemzet-gazdák is, ‘köztük többen vannak, kik ebből az emlőből, ebből a vasszekrényekből lettek emberek, de most dobálják, vásott fiúként harapdálják azt az emlőt: sose jutnak annak megfigyelésére, hogy ezeknek a millióknak kettős rendeltetésük van. Egyik maga a közvetlen jótékonyság. A másik pedig a közvetett, hogy t. i. kölcsön- kép boldogítsa a népet, a polgárságot, a várost, a vidéket. Régen nem volt olyan idő, mely ezeknek az alapítványi tőkéknek áldásos voltát, nagy hivatását csattanósabban bebizonyította volna, mint ez a mai. Ez a rettenetes bank-világ. Amely annyi embert kiábrándított és egyben tönkre tett. "'“ Azokat a káptalani tőkéket nyugodt boldogsággal, mozdathatlanul élvezte a leg- vickándozóbb időben a régi, igazán szolid kamattal a polgárság, valláskülönbség nélkül. És mig ki nem ürültek azok a vasszekrények — kapták is a régi, emberséges módon.';, a És áldást mondva, hálát adtak és adnak az Istennek, hogy azok a vasszekrények megőrizték ezeket a milliókat.. De mondani fogunk még mást és különbeket is ezekről a vasszekrényekről és alapítványi milliókról. Csak türelem! Kapóra jött! Mester. A törvényhatósági közpénzek kezelése. Sándor János belügyminiszter bár elég későn, de még mindég jókor a közpénzek elhelyezéséről körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz. A nagyjelentőségű körrendeletben a miniszter egyebek közt ezeket mondja: Vagyonfelügyeleti hatáskörömben a pénzügyi helyzet alakulásait is figyelemmel kisérve, tapasztalom, hogy a közigazgatási hatóságok kezelése alatt levő közpénzek (alapok, alapítványok, gyámpénztári pénzkészletek) nagyobb része a pénzintézeteknél alacsonyabb kamatláb mellett van gyümölcsöző betétként elhelyezve, mint a magánosok betétei. Ez főként annak tulajdonítható, hogy a régibb időbeli megállapodások a pénzpiac mai viszonyaival többé semmi arányban sincsenek. Növeli a visszásságot az a nem ritkán előforduló eset, hogy a város, vagy a község ugyanattól a pénzintézettől, a melynél a közpénzt mérsékelt kamatláb mellett gyümölcsözted, sokkal magasabb kamatláb és egyéb súlyos feltételek mellett vesz fel saját közcéljaira függő kölcsönt. A pénzintézetek ilyképpen a közpénzek után előnyökhöz jutottak, a mivel szemben a hatóságoknak törvényszerű kötelessége, hogy a pénzpiac konjunktúráinak kihasználásával a gondozásukra bízott közpénzek jövedelmezőségének emelésére törekedjenek. A kérdést akként vélem méltányosan megoldhatónak, hogy a pénzintézetek a közpénzek után minden körülmények között legalább is oly betéti kamatot fizessenek, mint a mily legmagasabb betéti kamatláb mellett a magánosok tőkepénzeit egyáltalán gyümölcsöztetik. Ezzel a hatóságok elérik a közvagyon jövedelmének emelését, anélkül hogy a pénzintézeteknek nehézségeket okoznának, mert a közpénzek nagyobb összegüknél és nyugodt betéti jellegüknél fogva a pénzintézeteknek még mindég legjobb betétei maradnak. Elvárom, hogy e közérdekű szempontok gyakorlati megvalósítása iránt a törvényhatóság közönsége mielőbb megfelelően intézkedni fog. (Bontakozik lassan, de annál világosabban, a mi válságunk, a mi népünk tönkrejutásának története. Szerk.) Országos nemzeti ügy a munkakérdés. Életkérdés most már, a nemzeti lét kérdése. És nem pusztán a politikának kérdése. Vagy osztálykérdés. N Politika ide, politika oda : magának a nemzetnek kell megértenie, hogy a legnagyobb sietséggel ösvényt kell vágnia, melyen a nagy munka és kenyérkérést keresztül jutassa. Budapesten és a vidéken óriási a munkát- lanok száma. Akik nem ingyenkenyeret kérne, csak munkát. A megélhetésnek legkisebbét: a mindennapi falat kenyér megszerezhetését. A munkát kereső tízezrek a millióknak lelkét rázzák meg. És gyengítik a még meglevő hitet a jövő iránt. A kenyérkereset, a munkanékiiliség kérdésének megoldására vesse magát a nemzet, kormányzat egyaránt. Munka- alkalmat kell teremteni; erősíteni a bizalmat és megnyerni a külföldi pénzpiacok bizalmát is újra.
