Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-11-30 / 5. szám
TÉLI ESTÉK 3 Családi szikrák. A gazda pöröl a menyecskével, akit igen takarékosnak ismer, de akiről a világ úgy suttog, hogy — Milyen fösvény. Aztán a konyhára is rákerül a sor. A menyecske végre csípőjére teszi kezeit és odavágja férje urának : — Aztán végre kérlek édesem, a konyhával ne törődj. Ez az én dolgom. Férj uram elkapja a szót gyorsan: — Igen ám, lelkem, angyalom. De az ebéd meg — az én dolgom. * Gyengén van bizony a férj, mészáros uram Futó. Az ágya mellett sirdogál a felesége. Futó uram látva-látja a hulló könyeket. végre igy szól: — Ha meghalok Mariskám, csak fordulj Józsihoz, az első legényünkhöz. Ő hű volt hozzánk és az üzletünket is jól ismeri. — Ne busulj, jó uram, válaszol feledt őszinteséggel az asszony. — Nyugodtan halhatsz meg. Hiszen megbeszéltük mi már ezt —• a Józsival. * — Azt az embert pedig nem fogjuk többet meghívni vendégségre — szól dühösen feleségének a férfi egy vacsora után. — Kit? — Azt a Bordás Andrást. Mikor velem vagy nekem beszél, mindig a szamár szó van a száján. — Ugyan-ugyan, édes uram, — simogatja az asszony az ura fejét. Te kis szamár. Hát azt hiszed, hogy nincs más szamár a világon. Rögtön megjuhászodik. Penész Gerö (lélekszakadva a komájához): Gyüjjik má kend a Mózsihó! Baj légyön. A János sógor má mügest berúgott, oszt tör, zúz mindent odaát. Baagás Estók: Csak mönjön kend vissza, oszt kajátsa el magát, hogy: »gyün a feleségöd, János.« Möglátja rögvest mögjuhászódik. Huszár-vágások. — Akarsz a legényem lenni, Sugár* *? — kérdi a huszárt a kapitány. — Akarok, kapitány ur! — Reményiem, nem vagy iszákos *? — Nem én, kapitány ur! — De egy kis pálinkát csak megiszol *? — Akár egy — akót, kapitány ur! * — Huszár uram, van a mi falunkban egy olyan magas férfi-ember, aki még a templom ajtónknál is meg kell, hogy hajoljon: más’ különben nem juthat be. — Mics’a *? Láttam én egy olyan taliánt, mikor Olaszországban masíroztunk, hogy a szent Péter templom kupolája alatt is guggolva — imádkozott. ' * Napóleon azt mondotta, hogy adjatok magyar huszárokat és meghóditom az egész világot. Én meg a’mondó vagyok, hogy ha még egyszer huszár lehetnék, meghódítanám — a világ minden fehércselédjét. Tanácsadó. Vigyázzunk a répa átadáaakor. A répaátvevők a cukorgyárnak nem rendszeres alkalmazottai. Csak idényszerüleg és pedig a lapokban való keresés (hirdetés) utján fogadják fel őket. És a pályázók közül aszerint válogatnak, hogy kivel sikerül kevesebb napibérben megállapodniok. Egyébre nem sokat adnak. Sőt azzal se törődnek, ha bármilyen módon szaporítják fizetésüket, csak az ő rovásukra ne tegyék. Nem is teszik, van annyi eszük. Sőt még több is. Éppen olt a gyárban keresnek cimborát maguknak, akikkel összejátszva, gyarapithajják a rendes napidijat. Ez pedig úgy megy, hogy az átvételkor vagy a mérlegelés révén, vagy más módon, de mindenesetre az összejátszás segítségével a gazda répája csonkul meg, az lesz kevesebb, mint ameny- nyit valójában szállított. Hova lesz a kihuncfutkodott mennyiség. A gyáré lesz az is és pedig a rendes árban, csakhogy ezen már a répaátvevő és a gyár valamelyik alkalmazottja osztozkodnak. Mivel a gyár ez eljárás folytán nem károsodik, szemet hunyt a paklizásban; jó lesz azonban, ha gazdáink éppen azért annál jobban kinyitják a magukét. A nyomtaték. A fölemivelésügyi minisztérium a husvágás és huskimérésről szóló szabályrendeletben megállapítja, hogy a mészárosok részéről húsra adni szokott nyomtaték hány százalékát képezheti az árunak. A földmivelésügyi kormány azt az utasítást adja a helyi szabályzatokat készítő hatóságoknak, hogy ebben a kérdésben az a leghelyesebb álláspont, hogy a pecsenyehushoz, valamint a leves- húsok közül a fartőből való húshoz és a leveshez való hátszínhez legföljebb öt százalék nyomaték adható, mig a vékony oldalashoz és a vállhoz nyom- tatékot adni tilos. Nyomtatókul csupán lábcsontok, a fejnek csontos husrészei és az úgynevezett tarja adható. Ingyen oltás. A földmivelésügyi miniszter ötvenezer korona hitelt engedélyezett arra a célra, hogy a városi és járási királyi állatorvosok szegényebb sorsú kisgazdák állatait lépfene, serlésorbánc és sercegüszög ellen beoltsák. Azok a kisgazdák, akiknél a szóban levő betegségek évről-évre elő szoktak fordulni, a baj orvoslása végett az illetékes városi vagy járási állatorvosokhoz fordulhatnak. Fogadás. Fogadott egy kakszentmártoni gazda, hogy egy mérő burgonyával egyszerre két mérős zsákot tölt meg. És emberül megtartotta szavát. Mert két zsákot egymásra húzván, úgy töltötte meg. * Haragszik reá. Megrugta a kocsist a ló. Bosszúsan néz aztán lovára is igy szól: — Ez az átkozott dög azóta mindig haragszik reám, mióta az urnák azt mondtam, hogy adj a el.
