Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)

1913-01-12 / 11. szám

2

TÉLI ESTÉK

rab lesz; áldozat lesz. Az ő nevelésük rabja, áldozata.

A szeretet nagy hatalom. De csak az okos szeretet. A mely nem öl, hanem éltet és boldogit. Mester.

Közmondásob-tára.

Az asszony a Balkán népek közmondásaiban.

A balkáni népek asszonyainak sajátságos helyzetét a délszlávok közmondásai világitják meg legjobban. A közmondások legtöbbjében ugyanis az asszony és a házasság játsza a főszerepet. Sok közmondás röviden és szabatosan kifejezi a nö rabszolgaságát:

— A férfi a fej, az asszony a fii, melyet a férj a lábával tapos.

— Egy férfi többet ér tiz nőnél.

A nő ilyen lekicsinylése mellett .azonban mégis elismerik a nő házimunkásságának áldásos voltát.

— A férfi a világot, az asszon}7 a házat igazgatja.

— A ház nem a földön, hanem az asszonyon épül.

— Az okos asszony építi a házat, az ostoba lerontja.

— Minden kincsnél többet ér egy derék asszony,

— A jó asszony férjének dicsősége.

Asszony nélkül a délszláv elhagyottnak érzi magát:

— Férfi asszony nélkül olyan, mint a szoba fal nélkül.

De az asszony sem ér semmit férj nélkül:

— Jobb a legrosszabb férj feleségének lenni, mint a legjobb fivér nővérének.

— A férfi dolga a vagyonszerzés, az asszonyé a megtartása és megőrzése.

Az asszony a férfi legjobb barátnője és legokosabb tanácsadója, de vigyázni kell, nehogy ő ragadja magához az uralmat a házban, mert:

— Ahol az asszony viseli a nadrágot és a férfi a szoknyát, ott romlás és pusztulás szakad a házra.

Ezzel elérkeztünk a gonosz asszonyok fejezetéhez, a melynek tárgyalásában a délszláv közmondások kimerithe- tetlenek. Van egy népies litánia is, a melyben Markóhoz, a délszlávok nemzeti hőséhez fohászkodnak, hogy büntesse meg a rossz asszonyokat.

A férhez menő leányokról azt tartják :

— Amig a leány az anyjánál van, addig szelíd, mint a bárány, alig van azonban néhány hétig férjnél, már rőf- nyire kiöltögeti a nyelvét.

A nők fecsegéseit is több közmondás tárgyalja:

— Nincs szükségünk távírókra, ameddig asszonyaink élnek — mondják tréfásan.

Az asszonyt kiismerni rendkívül nehéz:

— Az asszony nem virág, amelyet csak meg kell szagolni, hogy az ember megismerje.

Szép asszonyt elvenni nem tanácsos :

— A szép asszony és az édes bor nagyon édes mérgek.

Ellenben :

— A csúnya nő a legjobb háziasszony.

A rossz asszonyok ellen a közmondás a botot ajánlja :

— A bor arra való, hogy megigyák, az asszony, hogy megverjék.

— Aki nem veri feleségét, az nem férfi.

Verni azonban csak a saját feleségét szabad a férfinak. Idegen asszonyt bántalmazni becstelen dolog.

— Asszonyt és gyermeket nem bánt a hős.

Asóta jött meg.

— Apám, én megházasodom — mondja a fiú az atyusnak.

— Eredj ipár, te bolond, — felel az atyus — csak nem ment el az eszed I

— Hm! — kérdi a fiú, hát apámnak elment, mikor é’sanyámat elvette ?

— Dehogy ment fiam, hiszen azóta jött meg.

Vasárnap.

Tarka képek.

— Régi igazságok uj tálalással. —

A kandallóban pattogott a tűz. Melege tüzesen süt. A téli-esti beszélgetés folyik. Szapulják a bírót. De kegyetlen-kegyetlenül szapulják,

— Ne bántsátok ti ezt a bírót, csendesítette egy öreg ember az éppen szónokló esküdtet.

— Mit ne bántsam?! Lenne csak az a bírói pálca az én kezembe’. Majd megmutatnám én a falunak. Meg a világnak is.

Az öreg ember derült szánakozással nézett a pattogó esküdtre. Aztán se’ készület, se’ bevezető kö- hécselés, emigyen kezdett beszélni.

— Egyszer, valamikor szent Péter is igy szólott az Urnák. Uram, csak egy napon bizd rám a világ kormányzását. Megládd, hogy nem lesz elégedetlen ország, város, ember.

Az Ur atyai mosolygással hallgatta szent Péter szavait. Aztán mondja neki:

— Hát legyen. Holnap neked, a te kezedbe adom a világ kormányzásának kulcsát. Hadd lássam, mi lesz?

Úgy történt.

Szent Péter már pitymáláskor kezébe vette a kormányzást. És meredt szemekkel nézett le a világra. Szelíd, majd vas kezekkel nyúlt le a földre. Hanem percről-percre látta, érezte, hogy óriási zűrzavar keletkezik a földön. Egymás hajába kapnak a nemzetek. Az emberek egymás szájákból ütik ki a kenyeret. És támad olyan harc, dulakodás, hogy jó szent Péter előbb kétségbeesik. Aztán sírva fakad. És siet az Úrhoz.

— Uram, Istenem, világ bölcs kormányzója, vedd vissza hatalmadat. Mert felfordul ott lenn minden. Összeomlik a világ.

Az Ur szó nélkül veszi át a kormányzatot. A világ zaja azonnal elül. Csend támad. És a világ kereke forog csendesen, tovább egyenletesen.

Az esküdt erre a beszédre elhallgatott. Elpirult. A kandalló körül ülők pedig büszkeséggel néztek a bölcs öreg emberre.

*

Egyszer, akkor, a mikor meges’ a kandallónál ült a család. Rokonokkal, szomszédokkal. Dicsérték a tanító urat, hogy hát mi áldást hozott a községre a szövetkezetekkel.

Mindenki bólintott a fejével, hogy bizony ezt az áldást minden emberfia elismeri — mindközönségesen. Csak egy dinnyehasu, kőtekedéseiről ismeretes jövevény mozgolódott. És igy kezdette szálakra szedni a csomót:

— Eh, mit dicséritek? Hát ’iszen, mit tett? Vagy valami nagy dolog az? összehívta a gazdákat. Aláíratott velük egy árkust. Aztán meg volt minden. Hát olyan nagy dolog az, mások garasával, forintjával áldást szórni?

— Hm, okos ember maga, szólott megest az öreg. Kolombus tojás a neve.

Ezzel kivesz zsebéből egy kis szerszámot. Egy titkos rugóju gyufatartót.

— Nyissa ki ezt ?