Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-12-21 / 8-9. szám
4 TELI ESTÉK Karácsony előtt való napon pedig a dúsgazdag tőzsér megfogta gyermekeinek kezét és vitte a kereskedésekbe. A kalmárokhoz. És vásárolt neki drága ajándékokat. Aranyból, ezüstből is bőven — eleget. Sok-sok csengő-bongó apróságot. Aztán tízszer is hangoztatta, ismételgette: — Ezt én vettem pénzért. Az én pénzemért. Amit keservesen kerestem. Értitek ? A gyermekek, egy kis fiú és leányka, csak any- nyit értettek apjuk szavaiból, amennyit már tudtak eddig is. Hogy apjuk nagyon gazdag. Sok-sok pénze van. De nem örültek. Igaz örömről tudni sem tudtak. Mert lelkűk már oda-oda szállott a szegény munkásházba. Abba a házba, melyben nem a gazdaság lakott. Hanem a mindennapi kenyér. A napról- napra való szerény kereset, munkabér. Ahol szintén két kis gyermek a Misu és Erzsiké növekedett. És most várják, de még hogy várják a kis Jézuskát. Aki a szegény munkásnépet is szereti Ahová a karácsonyfának magva hullott. Az egyszerű de csodás karácsonyfának a magva. A gazdag bankárnak gyermekei már egyszer kétszer, titokban voltak e szegény munkásházban. Mikor abroncsot kergettek arrafelé. És pillangót űztek. Mikor, most nemrég arra leszánkáztak. Akkor hallották, hogy a szegény munkásházba mily boldogsággal, epedéssel várják a kis Jézuskát. Hogy ott nem sokára karácsonyfa fog kinőni. És azon a Jézuska ajándéka fog teremni. Kis, apró világu gyertyák köré. Tündérfa fog ragyog™O, a gazdagok gyermekeinek kifejezhetetlen érzékük van a szegény emberek gyermekeinek tiszta örömére. Talán éppen azért, mert a szegénység örömei oly egyszerűek. És érezhetők. Mikor a gazdag bankár gyermekei a drága ara nyos, ezüstös ajándékkal hazatértek: félre vonultak egy szögiéiben. Immel-ámmal nézegették azokat a tárgyakat . . . mintha valami nyers érckövekkel foglalatoskodnának. Amely köveknek előttünk sémi értelme és értéke nincs. — Te Pisti, miért is nem szegény ember a mi édes apánk ? — O, te bohó, hát hogy beszélhetsz igy — válaszol a nagy élénk szemű fiú csacska leányka testvérének. — Akkor nekünk is lenne karácsonyfánk, mint az Erzsinek, meg a Misunak. Ott az utca végen És hozzánk is eljönne a kis Jézuska . . . — Hát nem kapunk elég drágaságokat? — Ö, azt apuska vette a boltban. Pénzért. — Hát Misiéknek nem veszik? — Bizony nemi Az angyalok hozzák. Tudod, olyan szép, szárnyas angyalok. — Aztán . . . — Honnan hozzák ? — A kis Jézuska országából. Szép ország az. A fiú elkomolyodott. Mintha értelmében egy villanás futott volna végig. Mintha valami titkot dobtak volna elébe, amely zajiásba hozta egész valóját . . . * És leszáll a nagy, a szent, az emlékezetes karácsonyest. A kastély elé kocsik robognak. Vendégek érkeznek. A bankár-házban nagy estély lesz. Nem karácsonyi szent este. Hanem úttörő felolvasó este. Ahol kacagni fognak a kultur emberek a — sötétség, a kulturátlan, babonás, naiv emberek hitén. Ahol tépni fogják a karácsonyfa leveleit, vájogatják a mag- vát is. Hogy pusztuljon — az úttörők világossága nyomában . . . ... A felolvasás már megkezdődött a nagy teremben. mindenki odacsődül. Még a cselédség is kul- tur-cseléd akar lenni. A két gyermekre nem ügyel, nem figyel senki sem. Ott ülnek a gyermek-szobában, mint valamint gubbasztó kis galambok a dúcban. Sokáig szótlanul. Aztán suttognak Fontoskodnak. Tervezkednek — és határoznak: — El, az Erzsikéjék és Misiék házába! Meg kell látni a karácsonyfát. A kis Jézuska ajándékát. Mit hozott ? Több szó-beszéd nem is esik közöttük. Nesztelenül osonnak ki a szobából. Onnan az udvarra. Az udvarról az utcára. Csendesség borult az utcára. Hiszen ma este mindenki a meleg családi fészekbe vonul. Még a kuvaszok sem ugatnak. Az égen minden csillag kigyult már. Mintha ma szebben, fényesebben ragyognának. Örömükben — várakozásukban — reszketnének. Kivezeti ezt a két gyermeket ? Ki ad neki bátorságot ebben a mélységes nagy csendességben ? Már oda érkeznek a kis munkásházba. És szemük ragyog, szivük is madárszivként ver; ott találják az egyszerű karácsonyfát. Misi és Erzsiké boldogsággal ugráltak körötte. Lepkék módjára röpködnek. És mikor megpillantják az érkező gyermekeket . . . tapsolnak, felkiáltanak kitörő örömükben... összecsókolják őket. És a kis szökevények némán, meghatva bámulják a szegény gyermek karácsonyfáját. Es érzik, hogy megértették, hogy ők is részesei most az ártatlan, egyszerű, tiszta örömöknek. Egy pillanat alatt eggyé lesznek, lélekben összeforrnak. De nem úgy a szegény munkás-szülők. Azok megrémültek. — Kivel jöttek ? — Ki kisérte el? — Hol maradt a cseléd ? A gyermekek meg némák maradtak. És ebben a nagy csendességben, mintha angyal repült volna át a karácsonyfa fölött abban a kis házban, mintha az őrző angyalok szagát hallanák: — Angyalok kisérték ide őket . . . * A nagy házban a kastélyban pedig éppen ebben a pillanatban riadalom támad. Patába. — Hová mehettek ? — Ki vitte őket el, rohant teremről-teremre a ház úrnője. Keresik a gyermekeket a szobákban. Az udvaron. — Nincsenek! — Borzasztó! Kinos biznyotalanságban telik-mulik az idő. Már a rendőrség felé száll a gondolat, a kétségbeesés, mikor a munkás ember, annak a kis háznak a lakója, ölében hozza a gyermeket. A házi ur durcásan fogadja őket. De az asszony, a vendégek örvendezve szólanak felé : — Ugy-e az utcára tévedtek ? — Hozzánk jöttek. Csodálatosan, magukban jöttek. Talán az angyalok hozták. Mi nem tudjuk, hogy jöttek hozzánk . . . . . . Egyszer a kis Jézuska játszott. Madarakat gyúrt agyagból és gonosz fiú jött oda hozzá. A kis madarakat összeakarta törni, rombolni. De az agyag- inadarak villámgyorsan élőmadarakká változtak. És elröpiiltek. És azóta röpülnek, szállanak angyalokként a világban. És szájukból hullatják szegénynek és gazdagnak tűzhelyére a karácsonv magvát. És ahova hull ott gyökeret ver, és nyomában hit, béke és szeretet fakad. A kisleány bölcsészele. — Ugy-e mamaka, a cukorkákat az angyalkák szállítják le a Jézuska cukrázdájából karácsonyra ? — No igen, a kis Jézuska hogyan is bírná annyi sok jó gyermeknek egymaga. — Már lehozták ? — Oh még útban sincsenek. — ügy P . . . Hát 'iszen nem is lenne jó, hogy már most hordanák. Azok az angyalkák is szeretik a cukrot. Még fel- nyalakodnák.
