Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)

1913-12-21 / 8-9. szám

TÉLI ESTÉK

3

A karácsonyfa.

Irta: Bodnár Gáspár.

.BBA a kastélyszerü házba, mely a város utcájának legvégén emelkedik, ritkán érkezik vendég. Úgy áll ott büszkén, egymagában, mintha sziget a szárazon — épült volna.

Karácsony előtt mégis két úri hölgy csenget a kapuján. Sokáig várnak. Sokszor csengetnek. Mig végre megnyílik a kapu.

És betérhettek a nagy ur, a tőkepénzes nagy ur szobájába. Aki ott ült karosszékében, — mint a pénzkirályok szoktak a maguk birodalmában.

— Mivel lehetek szolgálatukra ?

— emelkedett föl, szinte éreztette a kényelmetlenséget, amit neki ez a két úri hölgy látogatása okoz.

— Nagyságos ( uram, a munkásgyermekek árvaházának karácsonyfájára kéregetünk.

— Tessenek ^ leülni, mert mon- ' dani valóm van; régen hordozom a begyemben. Éppen felolvasásom tárgya az úttörők estélyére.

A karácsony.

Az úri hölgyek leültek. És kíváncsian meresztették szemüket a nagy úttörőre, aki begyében bizonyosan valami rengeteg világ- változtató tervet hordoz.

— Karácsonyfa ? — szólott a

nagy ur szinte ölő gunymosolylyal. —

Minek ez a munkás gyermekeknek, akik kenyeret, ennivalót és nem komédiát kérnek tőlünk. Jézuska! Angyalok ! Betlehem, Csillag 1 Lári-fári. No, de éppen a karácsonyfáról van szó. Ennek a magvát is a papok szórták szét a hiszékeny nép között . . .

— O, nem, ó, ne higyje uram — szólt az éltes asszonyság. — A karácsonyfa az ember hitéből nőtt. A megváltás gyümölcsének magvából való fa. Széthullott az egész világon. És ahol gyökeret eresztett: ott békesség, öröm, megnyugvás, újra átélt gyermekkor mosolyog.

— Lári-fári. A buta nép hiszi, gondolja, érzi úgy . . . Suggestio. Semmi Smás!

— Ö, uram szólott a fiatal leányka, az ékesebb úrnő társa . . . hiszen nem az a boldog, akit a világ annak tart. Az az igazán boldog, aki annak érzi magát.

— Mert jámbor csalással a gyermekeket egy kis időre boldoggá tesszük a karácsony misztériumával. Ugy e? Hdgy aztán annál cudarabb, bolondabb legyen — a felébredés. Valósággal. — Mert, ha majd a valóra ébredtek, főleg ezek a munkásárvák, hát akkor látják, hogy mibe hittek. Mivel boldogították őket.

— Édes jó uram, a hit még nem ártott senkinek. Megmarad az későbbre is a sivár való között egyetlen éghetetlen gyémántnak. Termő magnak, szép

emlékfának, mint a karácsonyfa emléke. Erre az oázisra, erre a kis kék égre, f a munkásembernek mindig szüksége leszen . . .

— Soha ! Kenyérre, hogy falhasson ; és dolgozhasson. Az úttörők

munkája leszen, hogy az ilyen hamis fáknak még a magvát is , kipusz- titsa . . .&-•>

— Lehetetlen. Az nem fog sikerülni uram.

— A kis Jé- I zuska egyszer játszott — szólott szinte rebegve a gyönyörű, kéregető leányka. És madárkákat gyúrt a Jézuska agyagból. De

k jött egy gonosz, egy vad fiú. És ösz- sze akarta törni, zúzni a kis Jézuska madarát. De ime, ezek az angyal madarak pillanat alatt élő madarakká változtak, föl röppen- ; tek és a karácsonyfa magvát szájukban, csőrükben széthullatták az egész világon. Remélem, uram ön nem akar olyan rossz fiúnak, keményszívű embernek lenni, mint . . .

— No, ime. Hát ilyen mesébe, költészetbe megy át az önök hite . . . Suggestio. Az a’ ... A semmi.

— A költészet is jobb, szebb, kedvesebb, mint a sötét hitetlenség ... a nihil . . .

— Jobb, nem jobb ... az én házamból pusztul a karácsonyfa. És igy lesz mindnyájunk házában, akik úttörő munkát végezünk a sötétség ez országban. Különben, hogy pe fáradtak légyen hiába, hölgyeim, ime itt van ... És két koronát nyújtott át — a madonna arcú leánynak . . . Annak a gyönyörű leánynak.

lAlÍMtRT