Téli Esték, 1913 (16. évfolyam, 10-17. szám, 17. évfolyam, 1-9. szám)
1913-12-14 / 7. szám
2 TÉLI ESTÉK l Egy és ugyanazon megyében, városban, sőt községekben is egy és ugyanazon célt szolgáló egyesületek, társulatok, szövetkezetek alakultak. Amely szövetkezeteknek tartalmat, erőt, anyagi és erkölcsi támogatást sokszor ugyancsak azok az erők és munkások szolgáltatták, adják most is. Az első lelkesedések, berendezkedések, munkaerők még bírták. De csakhamar lohadtak az első, felcsapó lángok. A parázs nem bizonyult erősnek, tartósnak, uj életet és munkakedvet gerjesztőnek. Az egyesületek számban meg voltak, meg vannak, sőt szaporodtak, szaporodnak, de sok egyesületben csak egyes, buzgó és kitartó vezető szellemek munkája tartja fenn az életet vagy éppen az egyesület pangó léteiét. Az összesség érdeklődése, a munkások egyetemének karjai, önzetlen, mindig éledő tevékenysége hiányzik. Ellenére az egyesülés szellemének. És ez nagy baj! Mert ahol az egyesületi élet egyeseknek, csak a vezetőségnek, csak az alapitónak egyéniségéhez van kötve; ott hamar beáll a visszaesés, sőt teljes tétlenség. Mihelyt az az egyetlen kéz, az egyesület mozgatója eltávo-. zik, elkeseredik vagy megszűnik leikévé lenni és maradni ama mozgalomnak: beáll a szomorú tétlenség, pangás és végre az enyészet. Ilyenkor pedig nem arra gondolunk, hogy a már meglevő egyesületet íellámasz- szuk, uj, friss tartalommal lássuk el. Hanem kápolnákat építünk a régi templomok mellé, uj egyesületet szervezünk és újra a régi utakon járunk. Már Thaly Kálmán panaszkodott erről. És megjövendölte, hogy az egyesületek szaporodása, az uj ötletek, sokszor egyesek hiúsága és vezető viszketegsége összekuszálja az egyesületi életet. Kimeríti a közönség anyagi erejét és erkölcsi támogatását teszi próbává. Megcsömörliink a sok egyesület között. Vagy mondjuk magyarán: a sok bába közt elvesz a gyermek. Ilyen gondolatok bántanak, mozgatnak minket, mikor ma is csaknem beszámolhatlan számú egyesületek működéséről, alakulásáról olvasunk. A mi szerény nézetünk az, hogy a már meglevő egyesületbe vessük bele erőinket, anyagi és erkölcsi áldozatainkat. Sőt azokat az egyesületeket is olvasszuk össze, melyeknek élete egy célt szolgál csaknem egy és ugyanazon munkásokkal. Mester. A legszebb magyar nóta. A magyar dalok természetére nézve jellemző, hogy az annyira kedvelt »Cserebogár.. .«-nak is csak egy versét dalolják általánosan. Sokan ismerik a második versszakot is, de hogy több, még pedig igen szép verse is van e dalnak, csak azok tudják, a kik ismerik az Erdélyi rendezte népköltési gyűjteményt. Mert szép a verse is . a magyar dalnak, de mégis csak a dallam a fő. Ezért megesik, hogy az eredeti verset elfelejtik, de a dallam tovább él. Dalolják uj, s a réginél legtöbbször silányabb versre. Erdélyi négy versét közölte annak idején a »Cserebogárénak. A negyedik vers képben, tartalomban azonos a harmadikkal. Az alább közölt változat három első verse megvan Erdélyinél is; az utolsó két vers újabb gyűjtés, még pedig — hajdumegyei. Bogár, bogár, sárga cserebogár, Nem kérdem én tőled, mikor lesz Azt se kérdem, sokáig élek-é ; [n5Tár, Csak azt mondd meg, rózsámé [leszek-é ? Nem-kérdem én tőled, te kis madár, Deriil-e még életemre több nyár? Úgyis hév nyár emészti keblemet, Mióta rózsám bírja szivemet. Te az erdök-mezöket feljárod, Bárhová mégy,nyomban követ párod. Én meg bokrot, ligetet felverek, Még sincs rózsám,üres minden berek. Bárcsak egykor én kakukká válnék! Nyugvó szobád ablakára szállnék, Kakukolnám hosszú életedet, Nyögve várnám érte szerelmedet. De én nem lehetek soha madár, Cserebogár, bár jöjjön ezer nyár. Ha szerelmem tüze lánggal éget, Szivem jobb sorsot még se remélhet. Az első vers egy régi magyar dalra vonatkozik, melyet már Thaly Kálmán közzétett a »Magyar vitézi énekek és elegyes darabok« cimü gyűjteményében. Ideiktatjuk: Sárga bogár, cserebogár, Kérdem tőled, mikor lesz nyár? Majd ha a tök kivirágzik, Öreg asszony bogározik, Akkor lesz nyár. A teljesség kedvéért emlékezetbe idézzük Petőfi »Szülőföldemen« cimü költeményét, melynek ismétlő sora a legszebb magyar dal első verssora. Azok a közpénzek. A Wertheim-szekrények milliós közpénzeiről csaknem mindennap esik szó egyik-másik közgazda- sági iró tolla nyomán. Nagy gondossággal, szeretettel és tervekkel. Már kfevesebb szó esik azon alapítványi és általán közpénzekről, melyeket a bankok Wertheim- szekrényei — pusztítanak, nyelnek el. Ezúttal mégis nyilvánosságra jutott egy megye közpénzének veszedelme. Szabolcs vármegye ugyanis a takarékpénztárakban helyezte el a megyei közpénzeket. Nemrég a Nyírbátori takarékpénztár r.-t. megbukott s bukása folytán elveszett 62000 korona megyei közpénz is, amely nála volt elhelyezve takarékbetét gyanánt. Úgy halljuk, hogy maguk a többi megyei bankok is megijedtek, hogy a vármegye — okulva a nyírbátori eseten — kivonja pénzeit a bankokból s biztosabb helyre teszi a közalapokat. Tehát összebeszélnek, hogy az elveszett 62.000 koronát összeadva megtérítik a vármegyének. Megtörténik-e
