Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-12-22 / 8-9. szám
XV. évfolyam. Szatmár, 1912 december 22. 8—9-ik szám. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos BODNÁRGiSPiB. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany János-u. 17. sz. A KERESZTÉNY CSALÁDOK LAPJA Megjelenik november, december, január és február hó — minden vasárnapján. Előfizetési ára: 4 hónapra .... 2 K — fillér Szomorú karácsony? Irta: Mailáth József gróf. Van-e szomorú karácsony ? — Lehet-e vigasztalhatlak kétségbeejtő az az ünnep, a mely éppen a jólelkü embereknek, az epe- kedő sziveknek örömet, békességet hirdet ? És meg is adja mindazoknak, a fa’.'' őt megértik. meghallgatják. És benne megnyugszanak. A [karácsony hite, békessége, szeretete éppen azt adja meg az embernek, a mit a világnak nincs hatalmában megadni. Ennek az ünnepnek egész ereje, elutasithatlan hatása éppen abban nyilvánul, hogy felemeli. Bizalommal tölti el azokat is, a kik a földtől, világtól már úgyszólván semmit sem remélnek. Oh be félve, szinte aggódva irok most mégis a karácsonynak örömeiről. Békességet, megnyugvást hozó legkedvesebb benső- ségéről. Az egyedüli valóságról, ha igazi örömről van szó. Mikor a keresztény világ úgyszólván eggyé leszen meghitt családi fészkében. Mikor a sziveknek olyan csudás együtt-dobogása, együttérzése a földre varázsolja az igazi köztársaságot, a keresztény- ténységnek együttérző demokráciáját. Az Isten földi országát. De éppen ennek a fönséges képnek elgondolása, ennek a kiengesztelő, egyesitő erőnek természete ad nekem és mindnyájunknak hitet abban, hogy ha ennek a mostani karácsonynak külső képe bágyadtabb, szomorúbb leszen is: a benső érzések, a közös fájdalmak, a nagy csalódások, a mögöttünk — köröttünk borongó veszedelmek, talán még jobban megértetik velünk a karácsony hitének nem csak szépségét, de vigasztaló, felemelő hatását, segitni tudását is. . A fájdalmak, a csapások hozzák össze a családtagokat, a kik egymástól messzire elszakadoztak. A nemzeteknek, de különösen a magyar nemzetnek történetében, ezer éves életének nagy, viharos időjárásai közt tapasztalható volt, hogy mikor a hazára vészfelle- gek borultak, mikor a lelkek tele voltak bajjal-keserüséggel, mikor búval harmatoz- tak szomorú mezeink: akkor elérte a nemzet azt, a mit diadalainak napjai közt megteremteni, elérni nem tudott. A felébredést. A nemzet lelkiismeretének felébredését. A magába- szállást. A ballépések bevallását. És a megbánást. Az újra való feltámadásnak egyedüli forrását és alapjait. Oh, mert bizonyos, hogy nem csak külső, tőlünk nem függő okok, esélyek, alakulások zuditották reánk ezeket a század óta nem tapasztalt, át nem élt és főleg most velünk szembenéző bajokat, veszedelmeket. Mi magunk is úgy éltünk, úgy gondolkoztunk, úgy gurultunk, úgy rohantunk, sőt egyenesen kerestük a veszedelmeket, hogy szinte csuda számba megy, ha most mégis csak igy vagyunk. Ide jutottunk. Hogy mégis öntudaton vagyunk. Nem mostanra való a szemrehányás, Lapunk legközelebbi száma 1913. január 5-ikén jelenik meg. ~lpff
