Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-12-22 / 8-9. szám
> 2 TÉLI mikor vigasztalni és bátorítani kell. Nem is akarom felszakgatni a sebeket, mikor ezen sebek gyógyulására, gyógyítására van szükség. És nagy lélekjelenlétre. Csak egyetlenegy szavam van most a magyar néphez. Az a szó, mely a betlehemi pusztán hangzott el az emberiségnek: Békesség! És nem a világ békessége, a melyet lám a világ nem adhat meg. Hanem az a békesség, melyet Krisztus Jézus hozott a földre. Békesség az értelemnek, hogy lássa be, melyszerint sem mindentudó, sem mindenható nem lehet. Még leghatalmasabb sem. Egy hatalmas csak : az Isten ! Békesség a színeknek! A vágyaknak. A földi igényeknek. Hiszen ez a kor, ez a mi korunk nagy dolgokat ért el az anyagiak terén, az igények kielégítésének határtalanságai közt is. És mit kell tapasztalnunk ? Hogy ez a mi korunk már nem a „nincstelenségu, hanem „a soha se elégu korszaka. Nyugtalan lesz az ember szive, mig nem lesz nyugalma az Istenben. Békesség az akarásnak, mely ma vagy a lehetetlenség bódulataiban, vagy a tehetet- ség, a gyengeségnek, az élettől való megfu- tamodásoak, a gyávaságnak — vagy pedig az ösztönök vadságának megnyilvánulásában nyilatkozik meg. Az igazi akarásnak a jóakaró emberek az igazi birtokosai. Mert ezek bírják az igaz szándékot, vágyat — és igy az áldásos cselekedetre való képességet is. E három gondolatban forrjon össze a nemzet nagy lélekjelenlétének ereje, csudás megnyilvánulása és összetartása. Akkor nem lesz szomorú karácsony. X. Pius és a San Marco harangjai. Ismert dolog, hogy X. Plus pápa ma is nagy szeretettel csügg Velencén, ahol élete legboldogabb éveit töltötte. Minden örvendetes, vagy tragikus esemény, ami a lagúnák városában történik, kiváltja az ő érdeklődését. Minden dolgok között azonban leginkább a San Marco ujraépülő cam- paniléje érdekli; ennek az alapkövét is 5 tette le. Velence népének igen hiányzik a harangtorony s már azt a közeli napot is alig tudják kivárni, amelyen fölszentelik az uj tornyot, amelybe elhelyezik a régi, csodálatos csengésű, harangokat is. A harangok a pápa ajándéka és azok harmóni- kus összhangja mindig nagy gyönyörűséget okozott neki. Most arról értesítenek, hogy X Pius kívánságára a beszen- telés napján, grammofonlemezen megörökítik a harangok első kondulásail, hogy ilyenmódon a »fogság.-ban raboskodó pápa is hallgathassa csudálatos csengésűket. Egyszer azt mondta : — Nem akarok meghalni, mielőtt még egyszer csendülni hallom a San Marco harangjait. Itt fognak csengeni a szobámban, akkor lehunyom a szemem és elringatom magam abba a liiszembe, hogy most is az én gyönyörűséges Velencémben vagyok. ESTÉK A karácsony lelke. A karácsony lelke a hit. Az a hit, mely ezt az ünnepet megteremtette. Bele életet lehelt. Olyan életet, hogy minden kornak, minden népnek, a népekben minden generációnak, nemzedéknek életévé — lelke kiegészítő részévé lön. A karácsony lelke tette ezt az ünnepet örök ifjúvá a gyermekek révén — a családokban. Olyan ifjúvá, hogy benne, általa — mi magunk is megifjodunk a gyermekekkel, az ifjúsággal. Az uj nemzedék révén — mi magunk is átéljük úgyszólván a magunk gyermekkorát is. Az idő nem bírt a karácsony gyökerével. Azt nem téphette ki a keresztény életből. Sőt gyökérszálai behatoltak a nem keresztény házak talajába is. De a gyökérről azért hajtottak a karácsony táján idegen, sőt korcshajlások is. A kereskedelem, a szeszélyes divat, az üzérkedő-szellem, a mód, a szándékos ellenhatások sok oly kinövést hoztak az idők folyásában, mik bizony a kai'ácsony lelkének, hangulatának, jelentésének, rendeltetésének megnyilatkozását — elnyomták, félrehajlitják, sőt részben feledtetik. Ünnepre nagy szüksége van az emberiségnek, a művelt, kultur nemzeteknek is. Főleg a békesség az egyszerűség, keresetlenség — ünnepére. A milyennek kell lennie — a karácsonynak. De ennek az ünnepnek lelkét, hangulatát, értékét, úgyszólván természetét támadják meg azok a körülmények, felfogások, szokások, mikkel ma az ünnep tiszta arca, mosolygása, őszintesége szinte el van kendőzve. Az eszközöket, a karácsonyi ajándékokat, a divatos, pompákba vont karácsonyfákat összetévesztik a karácsony leikével. Igaz voltával, szellemével. Pedig csak akkor érezhetjük ezen ünnep békességének, nagy megnyugtató kielégítő hatalmának erejét, ha a célt magában a karácsony jelentése hite által kifejezeti felfogásban, magasabb emelkedésében érezzük. S lelkünket a karácsony leikével összeforrasztjuk. Vissza kell térnünk tehát a karácsony igaz leikéhez. Az egyszerűséghez, a közvetlenséghez. Visz- sza kell térnünk ahhoz a felfogáshoz, ahhoz a boldog hithez, mely erőt, szépséget, örömöt, lendületet ad a karácsony legkisebb ajándékának, emlékeinek. Ne a karácsonyi ajándékok nagysága, drágasága, tündériessége adjon értéket a karácsonynak, de a karácsony öntsön erőt, becset, jutalmat, boldogságot a legkisebb karácsonyi ajándékba. A karácsonyfának maga az ünnep, a hit adja meg azt a csudás erőt, hogy a legszerényebb házban is örömöt, vigságot, békességet, reményt és szeretetet tud fakasztani. Ne türjük, hogy a karácsony a kalmár élelmességnek piaca legyen. Minden legkisebb darab tárgy, könyv, játék, egyszóval a Jézuskának hozománya kifejezője legyen a karácsony lelkének, szellemének. A megváltás vagy, mélységes jelentőségének. Hiszen a találékonyság olyan könnyen talál utat, módot, jelvényeket, ábrázatokat arra, hogy a szivet megtalálja és abban belejuthásson — a gyermekek és felnőttek eszméletének, felfogásának mértéke szerint. A karácsony ünnepe a családokban csak akkor igazi ünnep, ha megértik a hit szavát, a hit boldogító erejét, befolyását, vigasztalását és igazságát. És ha megértették, ha befogadták a hitnek szellemét; — egyesülnek is a karácsony leikével is. M—r.
