Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1912-11-03 / 1. szám

10 TÉLI ESTÉK Ismeretek-tára. Az ember szervezete. — Csevegések. — Az ember már a legrégibb időkben tünemény yolt — az ember előtt. Önmagunk önmagunk előtt. Az ember teste, szervezete, ez a csodás, ez a legszebb, legtökéletesebb gép, lakóháza a léleknek minden időben probléma, megfejthetlennek látszó tünemény volt. És mégis, ha igazán mérlegeljük a dolgot, hát bizony elmondhatjuk, hogy — az ember testét, szer­vezetét legkevesebb ember ismeri. Vagy akarja iga­zán megismerni. Jobban ismerjük, ismerik általában az állatok szervezetét, mint az emberét. Mert ezeket a szerve­ket úgyszólván napról napra látják, boncolják. Az ember azt hiszi, hogy úgyis ismeri a maga szer­vezetét. Pedig dehogy ismerik, óh, nem ismerik. Az egyszerű, józan eszü és gondolkozásu falusi, szekeres ember jobban ismeri a maga járó-szekerének szer­vezetét, működését, mint a maga — maga testének szervezetét. Jobban tud rá ügyelni. Megelőzni a bajt. Mert kombinál, hogy mitől esik baja annak, a ten­gelynek, keréknek. És ha beüt a veszedelem, jobban tudja helyrehozni, megreperálni a bajt, mint a maga­maga testének szervezetében történt veszedelmes elváltozásait. Sok-sok millió ember például csak akkor ütődik meg, hogy neki veséje is van. mikor vesebajba esik. Hány ember nem gondol arra, hogy ’iszen ha a malomkő alá kavics kerül, ha azt a cséplőgépet megerőltetjük, túlságosan megtömjük, hát tönkre megy. Nem bírja az erőfeszítését. És mi­kor gyomrát tömi az ember rettenetes kemény, emészthetlen eledelekkel, rengeteg itallal, hát azok az emésztő szervek is felmondják a szolgálatot. Tönkre mennek. Erre csak akkor gondol legtöbb ember, mikor már baj van. Ugyan hogy és mikép történhetik meg az eszes emberrel az a maga-magáról való ilyen hihetetlen és mégis valóságos gondtalanság. Hát úgy, azért, mert az emberek nagy többsége nem ismeri a maga-maga szervezetét. És még egy csalódás mián is. Megcsalja, elbizakodottá teszi a jó, a kellemes, a boldogságos közérzete. Közérzete az az állapota az embernek, amelyet szervezetének összműködése, vagy zavara, változása, rendetlensége teremt. A jó egészséget jó, a betegsé­get rossz közérzet kiséri. A jó, a boldogságos, a kellemes élet-közérzet hasonlít egy összhangzón szép, kellemes szinfóniá- hoz. Egy négyes hangú énekléshez. Ahol, amely össz­hangból van, hol nem érez az ember külön hango­kat, hanem egységes, összeforrott melódiát. Kellemest, édeset, mely az embert valósággal gyönyörben ringatja. Ha azonban ebben az egységes harmóniában, összhangban csak egyetlen egy hang hamis, kirívó, mint mondani szoktuk falcs: azonnal csak arra az egy hangra gondolunk. Bánt, nyugtalanít elváltozása, mert tönkre teszi a többi hangok összhangjait, szép­ségét, egységét is. így vagyunk a közérzettel is. Az életszervek működése rendjén, harmóniáján külön-külön nem gondoluak a szivre, a tüdőre, a vesére, a gyomorra és a többi. Mihelyest azonban csak egy életszervünk, vagy testünk bármely része rendetlenkedik, fáj, fal­sul működik, elfeledjük a többi rendesen működő szervek, részek hatását. Oda kapunk, ahol fáj. A fejünkben is mindig ezt a szervet hordozzuk aggo­dalmasan. Erről panaszkodunk és ezt akarjuk gyó­gyítani. Sokszor lázas kérdezősködések, tanulmányok és megfigyelések során — most már megismerni — a rakoncátlankodót. A nekünk oly sok bajt, bánatot és fájdalom okozót. Pedig jobb volna megismerni annak előtte mielőtt még az a szerv, az a testrész jó volt. Hűsé­ges volt. Mert akkor megbecsülnők. Vigyáznánk reá. Ismernők értékét. És különösen azt, hogy mi csudás titka van egy-egy szervnek. Mi hasznunkra, sokkal gazdagabb áldások forrásává, még életünk meg­könnyítésére is lennének, ha tudnók : mi a titka, mi a hivatása, mi csudásan használhatók fel. Üljetek hát körém, a kandalló melegénél, én csevegni fogok nektek ezeknek a csudás szerveknek a jelenségeiről. Úgy, amint azt én tapasztalatok után, hivatásom után, a magam lelkének sürgetései nyo­mán, amennyire csak lehetett megismertem. És átvet­tem, különösen egy francia tudóstól Macé Jánostól. Minden vasárnap estére elcsevegem a magamét, hátha meghallgattok — nem bánjátok meg. Mester. Takarékosság. A. : Beteg még a felesége ? B. : Már nem. Csak nem akar addig felkelni az ágy­ból, mig el nem fogyasztotta az összes orvosságokat. Mi újság1? — Őfelsége Budapesten. Mint a fővárosból Írják: Őfelsége a király november hó 4-én több heti tar­tózkodásra Budapestre érkezik. — A politika. Mi a politikai életről édes-ke­veset fogunk Írni. Hiszen az ország összes újságai úgyis nyakig vannak a politikai élet retteuetes sivárságaival, ügy, hogy alig jut terük és idejük a társadalom más kér­déseivel való foglalkozásra. Egyszerűen, pár sorban jelezni fogjuk, ahogy mondani szokás — a helyzetet. A helyzet pedig ma is vigasztalhattam A magyar politika már úgy­szólván már nem is az ország dolgaival, a haza jövőjével, a közgazdaság kétségbeejtő állapotával foglalkozik, hanem a pártok ügyeivel, sérelmeivel, vagy taktikájával. Személyes harcok közé esett az ország ügye, melyből nincs kéz, hogy kivezesse. Az ellenzék nem enged, személyeket kíván a béke feltételéül; a személyeket pedig az uralkodó párt tartja a maga ügyének és az ország békéje feltételeinek. Hát igy bizony Cirkulus-viciozusban vagyunk a politikában. Azaz egy körben forgunk és mindig — a megoldatlan állapot lépcsőjére kerülünk. — Pusztuló községek. Lőcséről Írják, hogy egy szepesmegyei község, Csontfalu lakossága a nagymér­tékű kivándorlás miatt huszonhárom lélekre apadt, úgy, hogy az önkormányzat feladatait sem bírja elvégezni. A megye ennélfogva a belügyminiszterhez fordult, hogy a község önállóságát szüntesse meg. Ezzel aztán valószínűleg el is intézte a törvényhatóság az ügyet a maga részéről

Next

/
Oldalképek
Tartalom