Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-11-03 / 1. szám
TÉLI ESTÉK 11 Megjön nemsokára a belügyminiszter jóváhagyása is, mig a falvak tovább néptelednek el, mi tovább politizálunk, hódítunk a Balkánon . . . hódítunk és fogyunk. — Helyes rendszabályok az iszákosság ellen. Okos példát nyújt Abaujtorna vármegye törvényhatósága azon rendszabályokkal, amelyeket az iszákosság terjedése ellen készül hozni. Ezeket a kiküldött bizottság állapította meg, mely javasolja, hogy a korcsmákat vasár- és ünnepnapon az istentiszteletek tartama alatt zárva kell tartani, télen este 9, nyáron 7 órakor kell csukni. Korcsmában 18 évnél fiatalabb ember nem léphet, az előtt nem is ácsoroghat. A biróilag megítélhető korcsmahitel a törvényben megállapított legkisebb mérték 4 K. lesz. Tizenkét évnél fiatalabb gyermeknek sem pálinkát, sem pálinkás kenyeret adni nem szabad. Az iszákos emberekről jegyzéket vezetnek s őket a korcsmából kitiltják. Közrehat a vármegye, hogy a fizetéseket szombat helyett kedden teljesítsék. Falvakban mulatságot csak akkor engedélyeznek, ha a rendezők olcsó alkoholmentes italokról is gondoskodnak. A korcsmákat hatásosan ellenőrzik s a mulatságok lefolyásáról jelentést kell tenni. — Épül a szegedi templom. Az 1879-iki nagy árvíz alkalmából • Szeged városa egy nagyszabású templom építésére tett fogadalmat. Hosszú idők múltán, sok viszontagság után a végre rákerül a sor a fogadalmi templom megépítésére. A templomépitésre előirányzott összeg harmadfél millió korona. — Mennyibe kerül a háború ? Egy párisi pénzügyi kapacitás kiszámította, hogy mennyit emészt fel naponkint a háború az egyes hadviselő feleknek. A számítások szerint Bulgáriának naponkint 2.640.000, Szerbiának 2.200,000. Görögországnak 240,000, Montenegrónak 320,000 és Törökországnak 6,400,000 frankjába kerül. — Hitelezők elöl a háborúba. Konstantino- vics Antal macedóniai pék néhány év előtt jött Szabadkára, ahol péküzletet nyitott. Most, hogy hazájában háborús világ van, felhasználta a kedvező alkalmat és kiszökött Szerbiába. A szökevény pék szabadkai hitelezőit több ezer korona erejéig károsította meg. Tizenegy ember a vízbe fűlt. Zsibóról írják: Kisgoroszló és Szamosudvarhely szilágymegyei községek között borzalmas szerencsétlenség történt a Szamoson. Tizenkét ember akart a vizen átkelni egy alig hat ember számára való csónakon. A teknő formájú kis alkalmatosságba Ilyés Juon szamosudvarhelyi révészlegényen kívül Pap Alexa 19 éves, Krecz Pompej 20 éves, Burgye Mihály 60 éves, Burgye Mihályné 60 éves, Pap Pável 20 éves, Pap Tódor 17 éves, Sztánka Szavinka 36 éves kisgoroszlói, Ro- mocsa Lázár 40 éves, Romocsa Lázárné 38 éves és Romocsa Veronika 10 éves kisdebreceni és Marosán Tógyer szamosudvarhelyi lakosok ültek. A kis csónaknak nagy megter- heltetés volt ez a 12 ember, ezt érezte is a fiatal révész s elővigyázatból a komp kötelén levő csigához kötötte lánccal a csónakot. És éppen ez lett a vesztük. A viz elragadta a túlterhelt csónakot s ijesztő sebességgel vitte. A lánc azonban nem engedte. A viz közepén aztán a csónak orrával került a viz sodra elé, a csónak orra lecsapott a viz alá, előreborult s az embereket kirepitette. Egyedül Marosán Tógyernek sikerült a csónak láncát megfogni, de görcs állván a kezébe, ismét kénytelen volt elengedni, mindazonáltal vergődve eljutott a part közelébe, hol mások csónakon elébe menve, kimentették. Marosán azóta teljesen meghülyült és állandóan csak az Isten nevét emlegeti, egyebet kivenni belőle nem lehet. A révész kitűnő úszó lévén, csakhamar felszínre került és a part felé igyekezett, de ekkor hárman- négyen belecsimpaszkodtak s igy ő is odaveszett, vele együtt tizenegyen pusztultak oda. Az egyik áldozatról, Romocsa Lázárnéről az állítják, hogy vak volt s kis leányával és férjével egy zsibói orvosnál jártak. Sólr. Ur: Ha még sokáig tart ez a szárazság, minden barmunk oda lesz! Öreg gazdasszony: Oh, csak a nagyságos urat tartsa meg a menybéli Isten! A kandallónál. A két Pétör. — EREDETI REGÉNY. — Irta: Bodnár Gáspár. I- fl) Az öreg uraság, nagy időknek tanúja meghalt. Őseihez tért. Oda a röpkénnyel befutott kriptába. A fiatal uraság meg bérbe adta birtokát. Az ősi kastéllyal egyetemben. Mert hát ő, a zajos és fényes fővárosba szakadt modern, újkori ember, hogy is élhetne falun ? Az Isten háta mögött. Sorscsapás a’ bizony, ha még oly szépen énekelnek is róla — a poéták. A régi, hű cselédek is szétröppentek. Akár a gólyamadarak, mikor régi fészküket körül nyaldossa — a veres-kakas. A somogyi ős-dominiumba idegen költözött. Legalább a falura nézvést egészen idegen. Hát mit is keresnének ők továbbra is az idegenné vedlett birtokon ? Hanem egy régi-ősi zsellércsaládnak a sarjadéka mégis csak ott maradt. A Rét János családja. A fiatal uraság rábeszélésére, csaknem könyörgésére maradt ott. Hogy hát őrizze meg az ősi kriptát. Meg aztán! Hogy ha mégis hébe-hóba eljő a fiatal uraság az atyai birtokba, hát legalább egyetlen egy emberét lássa ott annak a régi világnak, a melyiknek ő — hátat fordított. Ott állott a Rét János kis háza a Csonkás erdőszélén. Egy-két puskalövésnyire a kastélytól. És talán száz mérföldre is lehetett volna az uj uraságéktól, ha közelebb nem hozza, ha össze nem köti ezt a kis darabját a régi világnak az ujjal egy tündér-kéz. A nevelő-kisasszony keze. Az uj uraságékkal egyszerre érkezett ide a kastélyba. Ez a nevelő-kisasszony maga is, idegen, mesz- sze országból jött ide a magyarok hazájába. Még alig feslett ki a gyermek-leányságból, mikor ide röpült. Magyar földbe, magyar levegőbe. Azért hozták ide, hogy az uj uraságnak gyermekei megtanulják tőle a franciák nyelvét. Mert sok előkelő családban ez a nyelv az úri nyelv. A magyart csak amolyan piaci nyelvnek tekintik. Esztendeje már, hogy a gyermekek tanulják is, dadogják is a franciák nyelvét. De a nevelő kisasz- szony, Elvirának hívják, többre vitte ám a mi nyelvünkben. Folyékonyan beszél a mi nyelvünkön. És azt mondja, hogy szép, kedves nyelv ez a mi édes magyar nyelvünk. Dalainkban pedig mély érzések játszadoznak egymással. Gyönyörű, szinte csudás leánnyá fejlődött ez a nevelő-kisasszony. Hirtelen, észrevétlenül, mint a virág. Tündér lehet ilyen csak a Szépségnek országában. Olyan sugár növésbe szökött, akár a liliom. Aranysárga haja, mintha csak napsugárból volna fonva, úgy övezi szép homlokát. Nefelejts kék szemeiben mintha csillagok ragyognának. Reszéde sebes, mint a mi hegyi patakjaink csevegése. Járása könnyű, mint a pillangó szállása. Nem csuda, ha a vidék apraja-nagyja, férfi világa, meg fehérnépe csak úgy hívták : a »francia föld tündére.« 1 * '
