Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-11-03 / 1. szám
TÉLI ESTÉK 5 — Te Juliska, hát te hozzá mennél a Bandihoz, mikor ilyen szerencsétlenné lett? Juliska hallgatott, de a Habri Eszter csípőjére tette a kezét és azt mondotta: — Bizony lelkem, már csak koldushoz még sem mehet az ember férjhez. így járt a beszéd hónapról-hónapra, mig egyszer csak villámgyorsan terjedt el a hir, hogy Forintos Bandi, már mint husvétra la haza érkezik a faluba. Akkorra pedig még jobban megeredt a nyelvek áradatja. Hogy hát Nótás Kata mitévő lesz most? Nótás Kata meg még most is hallgatott. Szivében pedig dúlt a vihar. Lelkét szántogatta a vágy, mert látni óhajtotta — Bandit. És Bandi csakugyan megérkezett. Vak volt szegény, a mint a hir mondotta. Sebei beforradtak, de igy is mutatták, hogy mily kegyetlenséget kellett elszenvednie. A falu népe körülvette, csókolták, ölelték, vigasztalták. Aztán, mikor az édes anyjukkal is kisírták magukat, azt kérdezte Bandi — Hát Nótás Kata él-e még? — Bizony él, de elnémult. Mikor hallotta édes fiam a te esetedet, elnémult és nem dalolt azóta! Bandi összerezzent, mint a gyermek és csak hosszú idő múlva szólott emigyen az anyjuknak. — Ugy-e nem szeret már engem Kata? Aztán megragadta anyja kezét, mintha megijedt volna kérdésétől. — Meg fogsz győződni édes fiam mondotta el- fogódva az öregasszony, hogy még most is szeret. — Szeret, kiáltott fel Bandi és keservesen zokogott. E pillanatban gyönyörűséges hang üté meg a bentlevők fülét. Szép, magas, messzehangzó dal, minő csak az égből hangozhatik. — Csakhogy itt vagy édesem. Egyetlen egy mindenem ! — Szólott a dal, de tovább nem hangzott. Kata és Bandi egymás keblére borulva zokognak, sírnak, aztán oly édesen enyelegnek ... Bodnár Gáspár. Édes anyám ... Édes anyáin, ne Szidj engem, Beh szép legény szeret engem, A szája is csókra való, Maga pedig leánycsalő. Gazdák világa. Sertések összeszoktatása. Csak a sertéstartó gazda tudja, mennyi bajt és bosszúságot okoz az úgynevezett »szedett« sertések összeszoktatása. Az egymástól idegenkedő állatok támadják, marják egymást s az ilyen viaskodások többnyire — a gazda nagy kárára — egyik-másik állat kimúlásával végződnek. Próbálkoznak mindenfélével, bekenni a sertéseket pálinkával, petróleummal stb., de ezek a legtöbb esetben nem segítenek. Most egy német gazda mond el egy praktikus fogást, mely állítása szerint nála teljesen bevált. »Amikor fiatalabb sertést vásárol az ember egy már meglevő öregebbhez, gyakran a legn gyobb vesződséggel sem tudja őket összeszoktatni. A legutóbbi eseteknél már nem tudva magamon máskép segíteni, az öregebb sertést hátsó lábánál megkötöztem, de nem egészen rövidre, hogy kedve legyen zabálni. És ime, ez mintegy varázsütésre segített! Tizenkét óra múlva felszabadítottam a megkötözött sertést, de a fiatalabb azután bántat- lanul élvezhette jogait az ólamban. Két évi tapasztalat után állíthatom, hogy ennél egyszerűbb, de hatásosabb módszert nem ismerek.« * A koca és a malacok ápolása. A lemalaco- zott koca, malacaival együtt a legnagyobb figyelemmel és óvatossággal kezelendő. Mindenek előtt azért, mert sok kocának az a veszedelmes tulajdonsága van, hogy a saját malacait fölzabálja. Az ilyen a továbbtenyésztésből ivadékaiból együtt föltétlenül kizárandó, miután a baj örökletes. Első ellésnél, amikor az állat jó vagy gonosz indulatát még nem ismerjük, fokozott vigyázattal kell eljárni. A születő malacokat egy kosárba gyűjjlük s ott egy kendővel jól letakarjuk. Amikor valamennyi megszületett, a köldökmosás után óvatosan az anyjuk alá helyezzük a malacokat, hogy az anyjuk fölismerje s hogy miud- egyik birtokba vegyen egy csecsbimbót, amelyet azután a szoptatás egész ideje alatt megtart. Gondunk legyen arra, hogy a legkisebb és leggyengébb malacokat minél közelebb helyezzük az állat melléhez, mert ott vannak a legbővebben tejelő csecsbimbók. Előbb arról is meg kell győződni természetesen, van-e a kocán elegendő csecsbimbó a malacok számához; ha nem volna elég, úgy a leggyengébbet vagy feláldozzuk vagy dajkát adunk neki vagy mesterségesen szoptatjuk. Ez utóbbi azonban nehéz feladat, mert teljes odaadást kíván az azzal foglalkozó személytől és a siker nem mindig bizonyos. A malacait szoptató koca is folytonos felügyelet alatt tartandó, mert a koca könnyen agyonnyomja súlyával a malacait s mert sok sertésanya nem szívesen állja a szoptatással járó fájdalmat és szenvedést. * Marhamérlegek. — A marha mérlegek haszna a falusi gazdák életében annyira kézenfekvő dolog, hogy nem szabad ezen a különösen kisgazdákra nézve ma már nélkülözhetetlen gazdasági eszközök beszerzésével késlekedni. Minden gazdának, elsősorban azonban a falusi kigazdának van erre mulha- hatlanul szüksége. És hogy ez részére mennyire szükséges, tapasztalni fogja, ha marháját — mint ez a hizó állatoknál szokásos, — élősúlyra adja el és látja azt, hogy ép a marhamérleg használatával ál- latonkint, azaz darabonkint könnyen 30—40 koronát takaríthat meg. A kisgazdának nincs meg a kellő gyakorlata arra, hogy állatjának súlyát szemmel meghatározhassa, illetőleg megállapíthassa, annál jobban értik ezt a marhakereskedők és mészárosok és ez oka annak, hogy ezen emberek oly előszeretettel vásárolnak a falusi kisgazdától. Igen jól tudják, hogy a kisgazda a súlyos megállapításában gyakorlatlan és a faluban marhamérleg nincsen. Ha ezen mérlegek a falukban felállíthatok, nem lesznek többé a
