Téli Esték, 1912 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1912-11-03 / 1. szám
6 TELI ESTÉK kisgazdák a marhakereskedőknek kiszolgáltatva, mert könnyen és biztosan fogják a súlyt megállapíthatni. Azon előnyök mellett, melyek a marhamérleggel marhaeladásoknál biztosithaók, igen fontos ezek használata istálózásoknál, illetőleg etetéseknél, az állatok és takarmány súlyának megállapításánál, úgyszintén a házalásnál felmerülő időközönkénti suly- mérlegeléseknél, úgyszintén a termés takarmányok, szalma, széna, burgonya stb. vételénél, fa- és szénszállításoknál. A mérleg ma, a kisgazdákra nézve is nélkülözhetetlen és saját érdekük kívánja, hogy ezek beszereztessenek. Ez természetesen szintén csak szövetkezeti utón lehetséges és azok után közösen is lesznek használva. A legjobbak a nagyobb hídmérlegek, melyekkel nemcsak állatok, hanem minden néven nevezendő gazdasági termények mérlegelhetők. Megrendelőink az első számot őrizzék meg, mert újból való megküldése nekünk kárt okoz. És esetleg nem is küldhetjük már. Csontos .Dömötör bíró uram szentenciái. — Olvasom, hogy az Es’ván öcsém letette az úri egzámentet. Hej, hej, ’iszen nem irigylem. Az urakat egyájtaján nem irigylem. — Es’ván öcsém apja egyszerű magyar ember számba ment. A maga földjén gazdálkodott. És rávették, rácsavarták a fejét, hogy adja el a földjét. Mer’ hát a fia ur leszen. — Pediglen hát úgy áll* a bál, hogy híjába adták el a földet, hogy ur legyen '— a fiú. Miér, azért, hogy úgy fordul a világ, mármint a magyar világ sora, hogy a kinek földje nincs — vagy nem magyar, vagy nem ur. Se’ nem magyar, se’ nem ur. — Ezt a sentenciát nem én főztem. Nagy Széchenyi, a legnagyobb magyar mondta. Még apám uramtól hallottam, hogy hát aki elpazarolja az földjét, ha mindjárt az uraság, vagy mit mondok, az urhatnámság mián : az a nemzetet pazarolja. — Haladi, haladi! No jó, hát haladi! Csak attó’ tartok, hogy ha az urhatnámság végett eladogatjuk a fődet: a magyar se’ ur nem leszen, sem pediglen magyar. Mikoron a magyar főd nem leszen a magyaré — a magyar idegen és szóga. Azoknak a szógája, a kié — a főd. — A’ bi’on! Ez ám a felfogás. Feljön vidékről a fővárosba a juhász az urához. Ez örömet akar neki szerezni s elküdi az állatkertbe. — No Mihály, hát hogy tetszett a mit látott? kérdi tőle az ur. — Ej kérem alásan — csupa móka az egész — hiszen olyan állatok nincsenek is. A tömeges kereskedelmi bukások. A kereskedelmi csődök napról-napra szaporodnak. A rossz pénzügyi viszonyok, a könnyelmű spekulációk, mik a kereskedők közül is sokakat kicsaltak a maguk üzletéből, már a gazdasági csapások előtt is nagy és széleskörű áldozatokat szedtek. Most azonban, hogy a gazdasági csapás ráborult az országra : most úgyszólván hullanak a kereskedések. Oly üzletek, melyekről csak imént senki sem gondolta, hogy ingadozik az alapjuk. Magyarországon a gazdasági viszonyok döntő szerepet játszanak. Magyarország tömegét mégis csak a vidék, a nép teszi. A népnek ha pénze van, ha a terményeiből a maga bősége szerint áldozhat önmagára, házára, sok-sok más csapás elviselhető. És a kereskedelem, ipar mégis csak rendelkezik egy jó tejelő, hűséges tehénnel. Ám, ha gazdaságban baj van: ez a baj szélütéssel fenyegeti az egész közgazdaságot. Ma a nép örül, ha elsőrendű szükségleteit fedezheti. Ruházatára, kényelmére nem is gondol. Még olyan helyeken is, ahol különben jó módú a nép, nagyon is érezhető, hogy a vásárlástól tartózkodik. És különösen, hogy még a legapróbb dolgokban is más esztendőt, más viszonyokat érez, mint ennek előtte. Mert máskor pénzt teremtett az asszony a baromfiból, a gyümölcsből, a lekvárból és sok más hüvelyes veteményekből. Az idén itt is próbára van téve a nagy vidék. Egész nagy vidékek. A baromfiakban nagy volt a pusztulás, A sertés hizlalás sem könnyű, hiszen a tengeri roppant drága. A gyümölcs is kevés és alig eltehető. Ezt a helyzetet, ezeket a szomorú viszonyokat érzik a kereskedők és iparosok egyaránt, Magyarországon a kölcsönhatások nem arányosak. A nagyobb súly még mindég a gazdaságon, a termésen van. Az időjárás az ur. Az dönt sokszor az egész közgazdaság sorsán. Ezt most jobban érzik a kereskedők és iparosok, mint valaha. De nem kevésbbé érzik azt is, hogy nálunk a kereskedelem válságba jutásának nem kis oka: a szolidság, a lelkiismeretességnek sutba dobása. A lelkiismeretlen, csalásokat űző és spekulációkkal üzérkedő szellem: nálunk megöli a tisztességes kereskedőket is. A hitelezés tultengése, az alapok nélkül való alapítások, a szakértelem hiánya — nálunk is meg- termik szomorú gyümölcseiket. Kereskedő-iskoláink nem nevelnek kereskedőket. A pudli nem kell a kereskedő-iskolákat végzett ifjaknak. A féktelen ambíció, rögtön kövér fizetés után való hajhászat a bankokba kergetik őket. A bankok meg most szintén csődbe kerülnek. Fogynak, pusztulnak. Sok lesz a bank-proletár. A kereskedő csődök is nagy tanulságai lesznek a kereskedő világnak és az egész országnak is. Majd megtanulják, hogy az ellentálló képesség nem a sok, rengeteg kereskedésben, hanem — a lelkiismeretes, szakszerű kereskedelemben van. Mester.
