Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)

1910-11-06 / 2. szám

XIII. évfolyam. Szatmár, 1910 november 6. 2. szám. Megjelenik november, december, január és február hó — minden vasárnapján. Előfizetési ára : 4 hónapra .... 2 K — fillér Felelős szerkesztő és kiadótalajdonos bodiíárgáspAr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szatmár, Arany János-u. 17. sz. A KERESZTÉNY CSALÁDOK LAPJA Milyen században élünk ? (B. G.) Az emberiség életében egy-egy száz esztendő vagy mint mondani szokás század: határpontot, mesgyét vág. És azt is látjuk, hogy minden század­nak meg volt és van a maga törekvése. Vágya is, hogy úgy mondjuk jelleme. Akár csak egy-egy generációnak. Vagy egyes embernek. Azokat a vonásokat, törekvéseket, vágya­kozásokat aztán a nagy gondolkozó embe­rek, történetírók, bölcselkedők összegezik. És megállapítják egy-egy századnak a jelle­mét. És ezek szerint adnak neki nevet. Mintegy megkörösztölik. Most még csak a XX. század első tize­dében élünk. Ugv szólván kora reggelén. De miként sokszor a reggel jósolja, mondja meg, hogy milyen lesz az egész nap, úgy a század­nak ébredése is már előre veti a maga ábrázatát. Szinte megjósolja, milyen irányú, törekvésű leszen az egész száz esztendő. A XX. századra nézve is kimondották már nagy emberek a maguk 'szentenciáját. Körösztvizre tartották és megadták neki — a nevét. Még pedig több nevet is kapott. így X. Pius pápa a sajtó századának nevezi. Vilmos német császár hirdeti, hogy ez a század a világforgalom százada. És valójában bölcs és mély értelmű elnevezések, jellemzések ezek. Már a mult XIX. században hirdették ugyanis, hogy a sajtó nagy hatalom. De ebben a században igazán ez az utolsónak nevezett nagy hatalom, úgyszólván minden hatalom fejére ült. Iszen a nagy hatalmak hatalmas seregükkel nem juthatnak be a a világ minden rejtett zugába. Se a lelkek felett nem rendelkezhetnek. A sziveket nem hódíthatják meg. Az elméket sem keríthetik hatalmukba. Legfeljebb a testüket igázhatják le. Ám a sajtó, a könyvek és különösen a repülű újságok uralkodnak a lelkeken. Meg­ejtik a sziveket. Hatalmukba kerítenek orszá­gokat, pártokat. Politikát, tudományt, művé­szetet, kereskedelmet, ipart, a szegény föld népét, — mind mind hatalmi körébe vonja, ügy hogy bátran elmondhatjuk e század elején már, hogy nem azé a jövő, a kié az iskola és az iskolában az ifjúság. Hanem azé a jövő, a kié a sajtó. Hál valójában a sajtó századában élünk. És a sajtóval, a repülő újságokkal össze­függésben van a világ forgalom gyors, bámu­latos volta is. Nincs már távolság. A világ minden zugát forgalmi szálak kötik össze. Vasutak, hajók, telefonok, távírók, léghajók, sőt már a repülő gépek is ámulatba ejtik a huszadik század gyermekét. A mi történik a világ legelrejtettebb zugában is, az többé nem titok. Rögtön világgá bocsátják. Meg­tudják a legutolsó kunyhóban is. Hát való­jában a XX. század a világforgalom százada is. Egy harmadik nagy gondolkozó azon­ban mondott még egy jellemző elnevezést. Nagyon figyelemre méltó és szintén észbe­kapó jellemzést. Azt mondotta ugyanis, hogy a XX. szá­zad a gyermekek százada.

Next

/
Oldalképek
Tartalom