Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-11-06 / 2. szám
2 TÉLI ESTÉK Bizony, hogy e mondásnál is érdemes megállani 1dssé. És gondolkozni. Nem csak nézni, de látni. Tapasztalni, ítélni, következtetni. Meg is tesszük rósionkint. Érdemes lesz figyelemmel kisérni. KÖZGAZDASÁG-KÖZJÓLÉT. Hol a hiba ? II. A kötelesség érzet meggyengülésében van igenis nálunk, Magyarországon a hiba. Azt már bizonyítottuk, kézzelfoghatólag megmutattuk. De menjünk csak tovább. Panaszkodnak a gazdák, hogy lelketlenek, rosz- szak — a cselédek. Kárt tesznek. A dolgot immel- ámmal végzik. De a munkabért, a fizetést — azt a végtelenségig csigázzák. Ám, a cselédek is panasszal vannak tele. Nem fizetik őket rendesen. Nem tekintik embereknek. Hanem gépeknek, ha megakad ebben a gépben egy kerék; kidobják a nyomorba. A mesterember felületesen dolgozik. Pontatlan. De a megrendelők nem fizetnek, nyakra-főre hitelbe dolgoztatnak. És igy tovább. A tanulók nem tanulnak lélekből lelkesedésből. Csak éppen a vizsgálatnak, az érdemjegyért. Az egyetemi polgárok a kávéházakban fecsérelik fiatalságukat. A kenyérkényszerért vizsgáznak. Nem pedig magasabb, derekabb szempontból. A tanárok nem tanítanak, hanem olvasnak és olvastatnak. Agyonütik a tanórákat. A hivatalnokok fejében, lelkében nem a polgárság java, érdeke foglalja el a főhelyet. Hanem a fizetésjavitás. A nyugdíj biztosítása. A képviselők, a magyar honatyák érdemtelenül viselik ezt a szép méltóságot. Szedik a fizetést és nem járnak a képviselőházba. Kong az a nagy palota — az ürességtől. íme, ily láncolatban terül el előttünk az egész magyar társadalom. így bontakoznak ki az erkölcs fogalmából a megdöbbentő részletek. így kapcsolódik össze valóságos nemzeti veszedelemmé a kötelesség érzetének teljes megfogyatkozása. Hiába való minden törekvés tehát a magyar nemzeti gazdaság erőinek kifejtésére. Nincs az a hatalom, mely ilyen viszonyok közt meggyökereztesse az ország jólétének fáját. Nincs az fa, mely e gyökér nélkül eredményes gyümölcsöt, termést hozzon. Úgy hogy mindenkit a maga igénye, ízlése és ábrándja szerint kielégíthesse. ’Iszen egy nemzetnek legnagyobb, leghatalmasabb erőforrása éppen a kötelesség teljesítésében van. A jog kötelesség nélkül kiváltság. Itt nálunk mindenki kiváltságra utazik. Mindenki külön álló egyénnek, egyéniségnek akarja magát tekinteni. Erőszakkal vagy protekcióval, az mindég}'. Csalárdsággal, kétes üzletekkel, parcellázásokkal, bankokkal — az közömbös. De másfelé is lelünk bajokat. BB HITÉLET. BB Katholikus Nagygyűlés. A katholikusok, az ország óriási többségének impozáns képviselete a napokban (nov. 13—15) nagy gyűlést tart az ország szivében, Budapesten. Jól teszik. Joguk és kötelességük ez. Iszen a katholikusok ez országban oly mostoha, úgyszólván kínos helyzetben jutottak az uj Magyarország kialakulásával, hogy úgyszólván ezek a kath nagygyűlések és egyesületi élete az a tér, ahol lélegzetet vehet. Ahol hitének, meggyőződésének, önvédelmének erősebb kifejezést adhat. Pedig a kath. Egyház nemzetalapitó, fentartó és leghatalmasabb védő tényezője a magyar nemzet alkotmány és a történeti ország fennmaradásának. Tizedik nagygyűlése ez a katholikusoknak. És el kell ismerni, hogy mindegyik felemelte lelkünket. Mindegyik erőt, lelkesedést és tartalmat képviselt. Munkát végzett. Eredményt mutatott fel. És mégis azt mondjuk és mindég azt mondjuk t hogy mi katholikusok nem nyugodhatunk bele, hogy ezzel a katholikus nagygyűlésekkel elvégeztük kötelességünket. És jól van, ahogyan van. Nem jól van bizony! Mert meggyőződésünk, hogy eddig nem tettük meg kötelességünket, addig mindig az óriási felelősség súlyát hordozzuk lelkűnkben: mig ezt a szép lelkesedést szálán nem fogjuk és állandó lelket, tartalmat, folytatólagos öntudatos életet, tartós, formát és rendet nem biztosítunk a kath. magyar Egyháznak ez országban. Ezeket a kívánalmakat, ezt a rendet, ha úgy tetszik ezt az élő tömörülést épedig csak a kath* autonómia adhatja meg. Elég volt a lelkesedés és a fél tettek korából. Az igazi, egész tettek tere, tényezője, a védelem imponáló, teljes ereje és önméltóság érzetének hatalma csak a kath autonómiával érkezhetik meg. Az autonómia lesz az a benső kötelék, a mi majd a a kath. értelmiséget is oda köti Egyháza érdekeihez . A mai egyháztanácsokat váltsák fel mindenütt a autonómiák. Legyen ez a szerves tényező mozgatója a hitéletnek. Bátor őre a kath. egyház és hitközség érdekeinek. Tiszteljék az egyház örök jogát, miknek mellette lehetnek és vannak megbecsülni való jogok és kötelességek. Én hirdetem, hogy ma százszor jobban állunk hitbuzgóság tekintetében, mint csak két évtizeddel ennek előtte. Vannak nekünk igazi lelkes kath. fér- fiaink és különösen nőink. Azok epekednek, hogy buzgalmuknak tért és anyagot szerezzenek. A lelkek érzik, hogy mostohák voltunk eddig. A szenvedések, a méltánytalanságok közös tudata és érzése forróbb ragaszkodást kezdenek kiváltani hitünkhöz és egyházunkhoz. A lelkek a kath. hit tartalmával kezdenek megtelni — csak vezetőkre és állandó, automatikus életre van szükségünk. Midőn tehát mi a kath. nagygyűlést lelkünk mélyéből üvözöljük, benső szükségletünknek tettünk eleget, hogy a kath. autonómiát is szent türelemmel emlegetjük és sürgetjük.
