Téli Esték, 1910 (12. évfolyam, 11-18. szám, 13. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-25 / 9-10. szám
6 TÉLI ESTÉK A karácsonyfa eredete. Az egyházi év legszebb, legbájosabb ünnepe « szent karácsony ünnepe. % Már napokkal előbb ez az ünnepi hangulat szállta meg a sziveket s kicsiny és nagy, fiatal és öreg egyaránt részvesz az örömünnepen, a béke magasztos ünnepén. A kicsinyek ragyogó arccal állják körül a csillogó karácsonyfát és nem győznek eléggé betelni a nagyszerű ajándékokkal, amelyeket a kis Jézus hozott a számukra. A felnőttek mig egyrészt a gyermekek ártatlan örömén örvendenek, addig másrészt komoly dolgokról is elbeszélgetnek s talán éppen azt találgatják, milyen eredete is van a karácsonyfának ? De hogy ne találgassák soká, elmondjuk itt a karácsonyfa történetét. Hát bizony a karácsonyfaállitás szép szokása nem egészen keresztény eredetű. A régi pogány népek, amelyek kizárólag földmiveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, különösen megünnepelték ezt az időszakot, amelyben az áldást adó égi nap valamilyen fontosabb változáson ment keresztül. A napfordulat idejét, amikor a nap diadalmasao leküzdötte a sötétség hatalmát, december 25-től január 6-ig mindig megünnepelték. Ezen idő alatt a régi germánoknál például, minden család tűzhelyénél estenként meggyujtottak egy fenyőtömböt, amelyből az ünnepek végeztével egy darabot megőriztek a következő esztendőre, A fenyőtüz mellett lakomát csaptak, melynél a napot dicsőítő énekek hangzottak el. Később a kereszténység az Ur Jézus születésének örvendetes emlékét ünnepelte meg, de a keresztények a fenyőtömböket fenyőfákkal helyettesitették és a pogány énekeket a kis Jézus születésére vonatkozó énekekkel cseréltek fel. Idők folyamán a fenyőfára ajándékok és gyertyácskák is kerültek s igy lett lassanként az egyszerű fenyőfából karácsonyfa, vagyis az Ur Jézus születése ünnepének gyönyörű jelképe, Fagyöngy. Karácsony tájt, Bretagneból nagy mennyiségben szállítják a fagyöngyöt Angliába, ahol ennek a növénynek, különösen az újévi üdvözlések alkalmával nagy szerepe jut. A régiek a fagyöngyöt szent növénynek tartották és azt hitték róla, hogy mag nélkül szaporodik, mert gyökere a földben van. Persephone varázsvesszője egy fagyöngyág volt és a jámbor Aeneas, amikor leszállt az alvilágba, egy fagyöngyággal szerzett magának oda be- bocsáttatást. A régi Galliában az év elején a druida pap a szent erdő valamelyik fájáról arany sarlóval levágta a fagyöngyöt és az összegyűltek között szétosztogatta. Boldogság és megelégedés volt annak az osztályrésze, aki egy ilyen szent ágacskát hazavihetett. A fagyöngy nedvéből orvosságot készítettek, amelyet minden betegség ellen használtak. Az északi népek mithologiájában szintén nagy szerepe jutott a fagyöngynek. Annak, aki hit benne, áldást és boldogságot hozott. Franciaországban újévkor fagyöngyággal kezükben üdvözlik egymást az emberek. Angliában pedig karácsonykor és Szilveszter-estén a szobák inenyezetét díszítik fagyönggyel. Mese. Egy ember azt álmodta, hogy övé az egész föld. É8 boldog volt, De aztán jöttek az adőintéeek és mér nem volt boldog. Francia karácsonyi legendák. Franciaország legtöbb vidékén a német eredetű karácsonyfát még ma is a régi kelte buche de Noel, a hatalmas tölgytuskó helyettesíti, mely a nyitott kandallóban égve, barátságos meleget és fényt áraszt szét a francia földmives kunyhójában. A szent estén e körül gyűl össze az egész család, a rokonság, esetleg a szomszédok és a barátságosan pattogó tűz mellett, mig a férfiak szorgalmasan szopogtatják a cidret (almabor), megindul a terefere és előkerülnek legtöbbször a régi karácsonyi legendák is, melyek apáról fiúra szállnak. Ezekből a francia karácsonyi legendákból sorulunk fel néhányat Chabot könyve nyomán. * * * Csodálatos és bűvös éjszaka a Noel éjszakája A yule fénye mellett, mely ott a karácsonyfa ragyogó gyertyáit helyettesíti, nagyapó mesél a figyelő unokáknak rejtelmeiről. Az egész természet, a hó és jégpáncél alatt is, mely övezi, a december süvítő szelének dacára érzi rejtelmeit — szól a legenda — és különbözőképpen nyilvánítja hódolatát a megszületett isteni Kisded iránt. Burgund és Lotharingia vidékén épp úgy, mint Bretagneban és Normandiá- ban arról tudnak mesélni, hogy még a sziklák is életre kelnek a szent éjszakán és majd minden vidéknek van egy-egy olyan jellegzetesebb sziklája, melyről a néphit azt tartja, mikor a pap az éjféli misén az evangéliumot énekli, háromszor megfordul helyén. Sőt a Vogezek vidékén olyan sziklákról tudnak, melyek az éjféli harangszókor kétfelé szállnak, vagy félrebillenek vagy épen elhagyják helyüket, hogy a közeli patak friss vizéből igyanak — egyszer egy esztendőben. Szerencsés az az ember, aki ilyenkor a helyszínén van. Mérhetetlen kincsek, arany, ezüst és drágakövek fekszenek a szikla helyén és a boldog halandó annyit vihet magával, amennyit csak akar és elbir. De jaj annak, ki kapzsiságában elragadtatja magát! A harangütések végeztével a szikla kérlelhetetlenül összemozsolja azt, aki túlsókéig időzik a kincsek mellett. így járt az egyik monda szerint az a földmives, ki ismert a határban egy ilyen sziklát és a szent estén lesbe állolt mellette. A furfangos és merész fickó nem hiába várt. A harang első ütésére megmozdult a hatalmas sziklatömeg, kényedén, mint egy kavics legördült a közeli folyócskához, hogy szomját oltsa. És helyéa csak úgy csillog a sok drágaság. Mohó kapzsisággal veti magát a legény a kincsekre, a duzzadásig megtölti zsebeit, majd a magával hozott zsákot igyekszik megtölteni. Tudja, hogy sietnie kell, mert az utolsó óraütés halálát jelenti, de a csillogó arany elkábitja. egyre többet szeretne, nem hallja a figyelmeztető hangokat és midőn a végső kondulás elhangzik, a szikla visszagördül helyére és maga alá temeti a kincsvágyót az aranysirba. És — teszi hozzá nagyobb szavahihetőség kedvéért az elbeszélő — az én gyermekkoromban még lehetett ott látni a kisajtolt vérnek nyomait. * » * Nem kevésbbé szomorú végű egy másik történet is, mely (éppen úgy, mint Németországban vagy nálunk) Franciaországnak majdnem minden vidékén
